Négymilliárd forintos árbevételre számít az idén a Caola Kereskedőház Rt., jövőre pedig a forgalom további 25 százalékos növekedésével kalkulálnak. Az 1997-es nyereséges félév – az rt. az év júliusában alakult – után az idén a Caola adózott eredménye akár a több tízmillió forintot is elérheti. Az 1999-es forgalombővítést elsősorban az új termékek – köztük tisztálkodási kozmetikumok, egészségügyi, szociális intézmények számára gyártott tisztítószerek és autóápolási cikkek – fejlesztésétől várják. Tavaly közel negyven új termékkel jelent meg a társaság, amely saját adatai alapján 15 százalékos részesedéssel rendelkezik a hazai kozmetikai és háztartás-vegyipari piacon. A cél – jelentette ki Bagi Zoltán kereskedelmi vezérigazgató-helyettes – a részesedés megtartása az erős hazai versenyben. Abban, amelynek egyik jellemzője a legális résztvevők közti konkurenciaharc mellett a névtelen hazai gyártók jelenléte. A piac – terméktől függően – 10-30 százalékát a magyar szabvány alapkövetelményeit sem teljesítő kis kft.-k uralják, több milliárd forintra becsülhető forgalommal. A Caola külföldön is érdekelt; a pénzügyi válság ellenére (számítva a konszolidálásra) várakozó álláspontot foglalt el az orosz piacon, ahol saját vállalatuk van. A cég több éve érdekelt az Arab-öböl menti államokban is; abban a térségben folyamatosan növekednek az eladásai.
- 10:20 Forma-1: végleges a szakítás, Ocon már nem vezet a szezonban
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 09:58 „Cserben hagytam a játékosokat” – mondta Gulácsiék edzője a súlyos BL-pofon után
- 09:37 Luxuskarácsony, elkényeztetett unokák – nem aratott osztatlan sikert a John Lewis idei reklámja
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 09:19 A hatóság figyelmeztet: Veszélyes az utángyártott töltők 84 százaléka
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 08:42 „Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 08:15 A kérdés szokatlan, a kellemetlenség azonban nagyon is való: Fájhat-e a férfiaknak a szex?
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 09:00 Hatalmas kalaposok kényeztetik a gombászókat Zalában
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
