Szlovénia kivételével rendre aktívumot mutatott az utóbbi években az uniós csatlakozásra váró közép- és kelet-európai országok vas- és acélipari külkereskedelmi szaldója. Az országcsoportba irányuló EU-szállítások a volumenadatok alapján a közösség teljes acélkivitelének 4 százalékára rúgnak, míg az ellenkező irányt tekintve a megfelelő arány csaknem 30 százalékos (értékadatokkal számolva az eltérés jóval kisebb). A különbség ellenére tavaly a forgalom mindkét irányban lényegesen nőtt.
Hazánk nem alkalmaz semmiféle piacvédelmi intézkedést az EU acélipari vállalataival kapcsolatban, fordítva viszont nem ez a helyzet: a Csepeli Csőgyárral szemben meghirdetett dömpingellenes szankciót a múlt év novemberében hosszabbította meg az Európai Bizottság (Figyelő, 1998/1-2. szám).
Jóllehet a tavaly nyáron publikált országvélemény, valamint a múlt hónapban közzétett bizottsági jelentés szerkezetátalakítást tart szükségesnek a térség acéliparában, Cliff Stevenson szerint az EU-ban sem működik hatékonyan ez az iparág. Éppen ezért a Világkereskedelmi Szervezet előírásaihoz való alkalmazkodás – amelynek során le kell építeni az állami támogatásokat – szintén jelentős átformálódáson megy majd keresztül.
A szakértő a térség termelői számára a teljes jogú tagságig – az uniós belső piaci jogszabályok mélyebb megismerésén kívül – az exporttermékeken belüli specializálódást ajánlja. Ezen felül szerinte a magyar vállalatoknak és a kormányzatnak keményen kell érvényesítenie a jogait az exportpiacokon, és nem szabad visszariadni az uniós cégek elleni dömpingellenes eljárástól sem. Cliff Stevenson arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU acélpiaca rendkívül profitábilis: amelyik cég egyszer már bejutott, azt tetemes nyereség kecsegteti.
