A vegyipar egyik alágazatként a múlt század második felén létrejött, majd az első világháború után fejlődésnek indult gyógyszergyártás a magyar adottságoknak megfelelő termelési ággá vált: kevés alapanyag kellett hozzá, ám annál nagyobb szellemi tőkét, innovatív hozzáállást és szakmai tudást igényelt. Mindezek azonban eltörpülnek a mellett a hatalmas tőkebefektetés mellett, amellyel – a legalább tíz éves megtérülési idő után – elérhető a manapság csupán a legnagyobbak által kasszírozható busás nyereség. Egyetlen hatékony gyógyszermolekula kutatási költsége 250-350 millió dollárt is felemészt. Ugyanakkor a túlnépesedő és korosodó emberiséget közel 30 ezer féle betegség fenyegeti, s ezeknek ma csupán egyharmada gyógyítható, illetve kezelhető valamilyen medicinával. Van tehát bőven lehetőség a szellemi és az anyagi tőke befektetésére.
A századunk húszas éveiben kezdődött versenyben nagy reményekkel indult a Richter, az Alkaloida, a Chinoin és az Egis (pontosabban annak elődje, a svájci tulajdonú Wander Rt.). A harmincas években ezek a cégek vezették a magyar exportlistákat. A második világháború kitörését követő rövid konjunktúra után azonban jött a válság időszaka, amelyben a gyártók az alapanyagok előállításának növelésére koncentráltak. Az 1948-as államosítás után a kisebb és közepes méretű gyárakat beolvasztották a fenti nagyokba, illetve ezek mellé létrehozták a Gyógyszerkutató Intézetet, a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézetet és a Biogalt. A következő évtizedek gyógyszeriparát lényegében eme államilag egybeolvasztott vállalatok határozták meg. Sőt – a gyógyszerkutatót leszámítva – ma is ez a hatosfogat alkotja az élbolyt, amely időközben a tíz esztendeje hazai magánvállalkozásként indult Pharmavittal egészült ki. A szóban forgó cégekbe hatolt be a kilencvenes években a külföldi szakmai tőke, amelynek jelenléte – a maga sajátos útját járó Richter kivételével – mára meghatározóvá vált a belföldi piacon.
A világban a nyolcvanas évek végén indult konkurencia-felvásárlási láz nem kerülte el hazánkat sem. A multik benyomulásáért, az iparág nemzeti karakterének elvesztéséért legfeljebb az akkori iparpolitikusok tehetők felelőssé, hiszen a globalizáció ezen a területen is általánossá vált. Az viszont utólag is súlyos hibának minősíthető, hogy az import előtt 1992-ben teljesen kinyíló hazai piacon semmiféle közvetlen vagy közvetett ipar- és piacvédelmi eszközt nem vetettek be. Holott elegendő lett volna – mondjuk a német példa nyomán – átültetni azt a gyakorlatot, amely szerint bárki törzskönyveztetheti termékét az országban, ám azt csak a helyi cégek közbeiktatásával teheti. (Hasonló eszközöket alkalmaz a többi állam is gyógyszeripara védelmében.)
A szakmai szervezetek egyike, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz), főként a termékszabadalmi rendszer 1994-es bevezetése után, hatékony intézkedéseket várt az ipari és a kereskedelmi tárcától, mert a magyar piacról való kiszorulás fenyegette az ágazatot. (A korábbi eljárásoltalmi rendszerben még meg lehetett tenni, hogy az eredetitől eltérő eljárással reprodukáltak és szabadalmaztattak bizonyos gyógyszereket, amelyeket aztán nagyon jó áron lehetett értékesíteni.) Ám érdemi lépésekre – emlékeztet Buzás László, a Magyosz igazgatója – sem a védelemben, sem a volt KGST-piacok visszaszerzésének támogatásában, sem az árverseny szempontjából fontos társadalombiztosítási reform ügyében nem került sor. (Akkoriban egyébként arra készültek, hogy 1995-től koncepcionális változtatásokat vezetnek be a tb-ben, ez a fordulat azonban elmaradt. A legfrissebb hírek szerint az illetékesek ez év első felében ismét nekiugranak a reformoknak, amelyek bevezetését 1999-re tervezik.)
A globálissá vált magyar gyógyszerpiacon – ahol a hazai előállítású készítmények 60-70 százaléka generikus (lejárt szabadalmú), 20 százaléka licenctermék és csupán 10 százaléka originális – egyre nagyobbak az érdekellentétek a magyar és a külföldi gyártók között. Mikola István, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója úgy látja, hogy a belső feszültség van a piacon lévő külföldi cégek között is. Szerinte a békesség csak professzionálisan előkészített politikai döntésekkel és következetesen végrehajtott szakmai programokkal teremthető meg. Ennek titka a gyógyszerárak Európai Uniós (EU) gyakorlatnak megfelelő, részrehajlástól mentes kialakítása, a közgyógyellátás felülvizsgálata, a törzskönyvezés harmonizációja, a gyógyszerek hatásellenőrzése. Az AIPM az árképzés alapelveiről készített tanulmányát egyébként a Magyar Tudományos Akadémia szakértői fóruma elé viszi, mert úgy véli, erről a fórumról igazán elfogulatlan véleményeket kaphat.
Tavaly ősszel kemény vita támadt a hazai és a nemzetközi gyártók között arról, miként takarékoskodhat az egészségbiztosítás a belföldön előállított és az importált gyógyszerek közötti válogatás során. Egészen pontosan arról folyt a diskurzus, hogy szabad-e az egyes készítmények helyettesíthetőségét figyelembe venni a támogatások odaítélésénél. A külföldi gyártók kizárólag a termékek hatásosságát vélik elfogadható mércének, a honiak viszont azt szeretnék, ha az alapellátásban a mérsékelt árú, hatékony hazai és az import készítmények kapnának helyet. A vita ugyan az elmúlt hetekben csitulni látszott, szakértők szerint azonban nem kell túlságosan sokat várni a folytatásra.
Tény, hogy az idén minden eddiginél több, összesen 4780 gyógyszer került forgalomba az országban, amelyek közül 3480 tb-támogatással rendelhető. Ezek közül 405 az új készítmény. Ami a behozatalt, a hazai forgalmazást lehetővé tevő törzskönyvezést illeti, Paál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatója nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek bármiféle szubjektivitással vádolják az engedélyező hatóságot. Az intézet elsősorban a minőséget vizsgálja, amelynél figyelembe veszi a gyógyszer hatásosságát és mellékhatásait is. Az árak kialakításához semmi közük. A professzor meggyőződése, hogy ha az ártámogatási politika következetes és hatékony, rendszere pedig átlátható, akkor a piacon idővel elrendeződnek a ma oly hevesen vitatott ügyek. Mellesleg a szakember ezzel egyenrangú kérdésként kezeli, hogy talán ettől az évtől az EU brüsszeli központja hivatalosan is elismeri a magyar gyógyszerek gyártását és idehaza elvégzett laboratóriumi, s egyéb – nemzetközileg szükségesnek tartott – vizsgálatát. Ekkor erre az export szempontjából célországnak tekintett helyen nem kell újra sort keríteni. (Egy efféle eljárás olykor annyira megnöveli a költségeket, hogy értelmetlenné válhat a kivitel.) Ez a kölcsönös elismerés modellértékű lehet, hiszen hazánk a térség államai közül elsőként köthet ilyen megállapodást. A professzor szerint egyébként az idehaza forgalmazott gyógyszerek ára önmagában véve nem magas, az átlagos jövedelmekhez képest viszont igen. Mindazonáltal polgáraink viszonylag kevés gyógyszert fogyasztanak: az Egészségügyi Világszervezet által speciális módon meghatározott napi gyógyszerfogyasztási listán még a csehek is megelőznek bennünket, holott a magyar lakosság egészségi állapota rosszabb az övékénél.
A magyar gyógyszerpiacon 188 gyártó van jelen. A hazai gyártók toplistájának élén két tőzsdére bevezetett cég, a Richter és az Egis áll. Előbbi egyértelműen a sikeres exportnak – különösen a volt KGST-piac részbeni visszaszerzésének – köszönheti eredményességét. A belföldi piactól erősebben függő, termékeinek felét itthon értékesítő Egis az utóbbi időben némileg vesztett korábbi lendületéből. Ezért marketing-tevékenységének javításával, új termékek fejlesztésével és az export fokozásával törekszik piaci pozícióit stabilizálni. Mindkét társaság az egykori szocialista országok piacán tud igazán teret hódítani. A Richter részéről jó húzás volt a Medimpex gyógyszer-külkereskedelmi vállalat nyugat-euópai irodáinak, kirendeltségeinek megvétele, hiszen így támaszkodhat annak jól kiépített értékesítési és beszerzési hálózatára. A társaság tavaly gyógyszergyárat létesített Moszkva közelében – itt eddig csak raktározták és csomagolták az odaszállított készterméket, az idén viszont elkezdik a helybeni tablettagyártást is. Az Egis – francia többségi tulajdonosával, a Servier céggel közösen – felvásárolta egy lengyel gyógyszergyár 70 százalékát, így próbálván betörni az amúgy éles versenyű és erős piacvédelmű országba (ahol alaplistán csak belföldön gyártott gyógyszerek szerepelhetnek). A “közép- és kelet-európai multikként” emlegetett páros mellé igyekszik felsorakozni a francia kézben lévő Chinoin is, amely azonban a nyugati szellemű (a sajátosságokat kevéssé tudomásul vevő) exportstratégia miatt e téren nehezebben érvényesül.
Kimutatások szerint amúgy a hat legnagyobb vállalat – a Richter, az Egis, a Chinoin, a Biogal, a Human és az Alkaloida – az ágazat árbevételének 90-95 százalékát, míg kivitelének és beruházásainak közel 95 százalékát adja, s szerepük a kutatás-fejlesztésben még ennél is jelentékenyebb.
A nagy hazai gyártók a külföldiekéhez mérten jóval kisebb profitjából fele annyit, vagy még kevesebbet tudnak kutatás-fejlesztésre fordítani. Ezért fokozzák aktivitásukat a licencvételben, s újabban hazai és külföldi partneri stratégiai szövetségeket is kötnek. E téren a Richter a legeredményesebb. Ide kívánkozik, hogy egy kisebb cég, a Biorex Kutató és Fejlesztő Rt. a hazai gyógyszergyártás történetében egyedülálló megállapodást kötött nemrégiben a világ egyik vezető multinacionális társaságával, az Abbott Laboratories nevű céggel. A tíz éve alakult magyar vállalkozás, amelyet ez év első felében vezetnek be a budapesti (a későbbiekben pedig az amerikai) tőzsdére, nettó árbevételének 9 százalékát ajánlotta fel az Abbottnak, hogy a veszprémi fejlesztésű Bimoclomol hatóanyagot elvigye a gyártásig és a forgalmazásig. A cukorbetegség szövődményei elleni szer 2001-re tervezett piaci bevezetéséig a külföldi partner 250-300 millió dollárt kockáztat. A két társaság emellett licencszerződést is kötött hosszú távú kutatás-fejlesztési együttműködésről, amit az Abbott 28 millió dolláros tőkeemelési hozzájárulása garantál. Ennek fejében a multi 20 százalékos tulajdonrészt kap a társaságban.
A követendő vállalati stratégiák (a nemzetközi folyamatok és a kormányzati intézkedések mellett) perdöntőek lesznek az iparág középtávú fejlődési lehetőségeit illetően – írja egyik tanulmányában Antalóczy Katalin. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Versenyben a világgal elnevezésű kutatási programjának keretében készítette elemzés szerint a külföldi szakmai befektetők többségi tulajdonában lévő hazai gyógyszeripari nagyvállalatok sorsa a tulajdonosok jövőbeni helyzetétől, illetve a magyar leányvállalatnak szánt szereptől függ. Ennek megfelelően például a Chinoin erőteljesen integrálódik az Elf-fel egyesülő Sanofi vállalatbirodalmába. A Biogalt izraeli felvásárlója, a Teva várhatóan teljes egészében integrálni fogja. (A Teva fiatal és nagyon sikeres generikus vállalat, amelynek a debreceni gyár egyik lényeges hatóanyag-termelő bázisa lehet.) Az Alkaloida – Antalóczy Katalin szakértői véleményekre alapozott álláspontja szerint – a hazai gyógyszeripar “fekete lova”. Az amerikai ICN-nel kötött privatizációs szerződést többen rossznak tartják, s az sem zárható ki, hogy az új tulajdonos csak az egyébként minimális nyereség kiszivattyúzására használja majd a céget – pálcát törni azonban e privatizáció felett egyelőre mégsem szabad. A függetlensége megőrzése mellett voksoló Richter az elemzés szerint sikeresen megtalálta és jól kihasználta a Kelet-Európa felé vezető földrajzi rést. Az Egis közepes nagyságú francia tulajdonosa ugyanakkor szintén a felvásárlás sorsára juthat. Amennyiben ez nem következik be, a magyar gyártó növelheti marketing- és K+F-potenciálját, s regionális nagyvállalattá válhat, amely bevezeti a Servier termékeit a régióba; cserébe pedig – tulajdonosán keresztül – bekerülhet a frankofón területekre.
A következő időszakban megerősödhet a hazai gyártók magyar generikus gyógyszereket előállító versenyhelyzete. Ám előfordulhat az is, hogy a hazai gyártók néhány esztendő múltán a külföldi tulajdonosok egyszerű elosztóivá válnak. Ennek elkerülésére a kormánynak kell kedvező gazdasági környezetet kialakítania. Antalóczy Katalin a beruházásokat és a nyereség visszaforgatását preferáló adórendszert, a központi K+F nagyságának növelését, a Magyarországon gyártott termékeket előtérbe helyező tb-támogatási szisztémát és az oktatás fejlesztését jelölte meg a legfontosabb, a külföldi befektetői magatartást is befolyásoló eszközökként. A beruházásokat és az adókat illetően egyébként a kormányzat már megtette a szükséges lépéseket. A központi kutatás-fejlesztésre fordított pénz azonban még nagyon kevés a boldoguláshoz, a tb-rendszer kuszaságáról nem is beszélve. Ez utóbbi reformjának kidolgozását remélhetően nem sodorják magukkal a választási hullámverések.
Ez már csak azért is fontos lenne, mert becslések szerint az egészségügy konszolidációja 150-200 milliárd forintba kerülne. Ennyi pénzt pedig nyilván csak hosszú idő alatt tud előteremteni az állami költségvetés. Az egészségügy rendbetételének sürgősségére utalnak a közismert kórházi viszonyok és más területeket jellemző adatok. Egy nemrégiben készült felmérésből például az derül ki, hogy idehaza évente 60 millió alkalommal keresik fel az emberek a gyógyszertárakat, s végső soron a betegek egytizede nem tudja kiváltani receptre felírt gyógyszerét. Nemzetközi összehasonlításban sem állunk igazán jól. A teljes gyógyellátási és egészségügyi költségvetést figyelembe véve nálunk évente 306 dollár jut egy állampolgárra, miközben Ausztriában 1600, Svájcban pedig 4200 dollárt költhetnek el ugyanerre a célra. Az elemzők azért hozzáteszik: a hazai jövedelemviszonyoknak a mai szint felel meg.
Miután azonban a GDP viharos gyorsaságú növekedésére a legoptimistább prognózisok alapján sem lehet számítani, valószínűleg soká lesz még, amikor utolérjük akár az osztrák színvonalat is. Ehhez gyógyszergyáraink nagymértékben hozzájárulhatnak azzal, hogy az eddigieknél eredményesebben kapcsolódnak az originális gyógyszergyártókhoz. Ezek a nagy multik – legalább is a világ fejlettebb tájain – összeállnak a generikus készítmények előállítóival, hogy aztán azok neve alatt hozzák forgalomba saját termékeiket. Erre idehaza még nem nagyon akad példa. Pedig a jelentősebb társaságok mindegyike képes lenne ellátni ezt a feladatot, amely növelné árbevételüket és tevékenységük jövedelmezőségét. Egyelőre a csere inkább fordított: a multik vásárolják meg a magyar gyárak originális hatóanyagait, hogy elvigyék azt a kész gyógyszer gyártási stádiumáig. Így viszont a valódi haszon a multik zsebébe vándorol. Vannak persze optimista szakértők is, akik szerint belátható időn belül ez az irány megfordulhat.
