Jóindulatú kételkedés jellemzi az EGB-titkárság Közép- és Kelet-Európa külgazdasági és monetáris fejlődését vizsgáló jelentését. Egyrészt ugyanis az elemzés rámutat kritikus fejleményekre és tendenciózusan veszélyes egyensúlyhiányokra, másrészt azonban úgy látja: a széthulló tömb legtöbb országának reformgazdaságai túljutottak a mélyponton, s immár a kiegyensúlyozott növekedés útját keresik. Ez a vállalkozás semmiképpen sem egyszerű és mindig visszaesésekkel jár, amelyek gyakran szerkezeti elégtelenségeken alapulnak. Az is megmutatkozik, hogy a versenyképesség az úgynevezett egyszerű gazdasági ágakban (például textilfeldolgozásban) költség- és valutáris okok miatt a térség középső feléből lassan elkezdett áttolódni a keletibb részekre.
Többé már aligha lehet az egykori keleti tömb külkereskedelmi fejlődésének egyetlen, minden országra érvényes képét felrajzolni. A Független Államok Közösségén (FÁK) belül is markáns különbségek mutatkoznak, noha valamennyi tagállam előrelépett a piacorientált rendszerre történő átállás útján, s számukra Oroszország továbbra is a legfontosabb kereskedelmi partner marad. Az EGB néhány FÁK-tagnak szemrehányást is tesz, mondván: változékony és önkényes vámigazgatási intézkedésekkel szándékosan riasztják el a külföldi kapcsolatokat. Ezzel szemben például Ukrajna a behozatal és kivitel hangsúlyos növekedését mutatja, míg Oroszországban e bővülési ráták jelentősen megtörtek – a külkereskedelem stagnálása, sőt olykor csökkenése volt tapasztalható.
Közép- és Kelet-Európa legtöbb országának külkereskedelme általánosságban véve kétségtelenül némileg importtúlsúlyos fellendülési úton halad. 1997 első felétől kezdve a kereskedelmi áramlatok földrajzi eltolódása is megmutatkozott. A Nyugat-Európába irányuló export dinamikája erősödött; a FÁK-országokkal folytatott kereskedelem megőrizte jelentőségét; miközben a harmadik világgal való gazdasági kapcsolatok visszaestek. Ezzel egyidejűleg jelentősen lelassult a régión belüli áruforgalom növekedése. Mindazonáltal összességében az EGB az export-versenyképesség folytatódó javulásáról beszél. Ezt nem utolsósorban az alapozza meg, hogy azok a közvetlen befektetések, amelyeket a multinacionális konszernek 1991 és 1996 között eszközöltek a régió több országában, most jutottak el az igazán produktív jövedelmező fázisba. A jelentés szerint ez mindenekelőtt az autó- és elektronikai iparra érvényes. A multik pozitívan befolyásolják – s néha aktívan támogatják – a belföldi vállalkozások exportorientációját.
A közép- és kelet-európai országok mérleghiánya 1997 első felében a GDP majdnem 5 százalékát (a Baltikumban kerek 10 százalékát) érte el, dacára a kereskedelem növekedésének. Hogy a pénzpiacok mennyire sebezhetők és esendők lehetnek, nem csak a délkelet-ázsiai monetáris zavarokban, hanem – döntő kihatásokkal – már Bulgária, Albánia, Románia és Csehország válságaiban is megmutatkozik. Az EGB nem fél a monetáris beáramlástól, amennyiben a közvetlen beruházásokat termelő berendezésekre fordítják. Ez azonban nyilvánvalóan csak részben áll fenn. A felelős gazdaságpolitikusokat nyugtalanítania kellene, hogy a rövid lejáratú tőke importja mindenek-előtt Horvátország, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia, a balti államok és legújabban Románia vonatkozásában jelentős. További ok az aggodalomra, hogy Horvátországban, Észtországban és Lengyelországban ezzel egyidejűleg a fogyasztással kapcsolatos hitelek mennyisége is emelkedik.
A kelet-ázsiai pénzpiaci lázzal kapcsolatban az EGB-titkárság lehetséges párhuzamot lát a belföldi bank- és pénzügyi ágazatok gyengeségében, a gyorsan növekvő hitelek hátterében és az elégtelen állami bankfelügyeletekben. Bulgáriában és Albániában a pénzügyi válságokat tisztán belföldi gazdasági tényezők indokolták és indokolják továbbra is. Az EGB közgazdászai azonban nem csak ebből vezetik le a megállapítást, hogy a bankágazat a legtöbb reformországban még “meglehetősen gyenge”. A bankok az örökölt “hitelbűnökkel” és új “rossz kölcsönökkel” vannak megterhelve. A bankároknak még meg kell tanulniuk az egészséges üzletvezetés módozatait egy piacgazdasági környezetben. A régióban a bankgazdaság törvényi alapjai és felügyelete még mindig nem illeszkedik a követelményekhez – ezt mindenütt arányosan és hatékonyan a reformfolyamat adott, különleges helyzetéhez kellene kapcsolni. Ezért fontos, hogy a térségben elsőbbséget kapjanak a bankrendszer megerősítését és a bizalomkeltést erősítő szabályozási intézkedések. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy a pénzpiacokat stabilizálják és megvédhessék az “importált zavarok” fertőzési veszélyével szemben.
