Piacgazdaságban az ipar védelmére csak közvetett eszközöket alkalmaznak, a közvetlen módszerek ugyanis káros makrogazdasági következménnyel járnak. Hegyháti József, az IKIM helyettes államtitkára szerint az 1995 végén felfrissített magyar iparpolitikai koncepció eszköztára rövid és középtávon is összhangban van a nemzetközi kötelezettségekkel. A dokumentum célja, hogy az ország felkészüljön az EU-tagságra. A közösség színvonalának elérése jelentheti ugyanis az ipar számára a legnagyobb védelmet.
A koncepció javaslatai nem egyedi támogatásokra és ágazati prioritásokra épülnek: hangsúlyt inkább a beruházások, a K+F, az innováció ösztönzése, a kis- és középvállalati kör kiépítése, valamint a külföldi tőke modernizációs szerepének erősítése kapott. E célok elérésének legfőbb hazai forrása a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat.
Az itt letelepedett és bővülő kapacitások kiépítésére kész nemzetközi vállalatok – különösen a jármű- és elektronikai iparban – a termelésükhöz felhasznált alkatrészek, részegységek 80-90 százalékát importálják. Ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai beszállítói hálózat kiépüljön, s a kis- és közepes vállalkozások képesek legyenek a multik igényeit kielégíteni. A hazai beszállítói ipar gyenge piaci pozíciója, a gyártás alacsony technológiai színvonala azonban egyelőre akadályozza „a multik kedvező, integráló hatásának érvényesülését”. A szaktárca nemrégiben kidolgozta és beindította a kis- és középvállalkozói rétegre épülő, a háttéripari termelés mennyiségi és minőségi fejlesztését segítő beszállítói célprogramot. Ennek eredményei azonban Hegyháti szerint igazán csak a következő években lesznek érezhetőek.
A kialakuló új termelési kultúrákat az állam már nem támogatja. Az uniós csatlakozásra készülve erre az ipari parkok, vállalkozási övezetek esetében sincs lehetőség. Elfogadhatóak azonban az olyan támogatások, amelyek súlyos alulfoglalkoztatottsággal küszködő régiók fellendítését szolgálják, vagy európai érdekű tervek megvalósításához járulnak hozzá.
Hegyháti az egyik fő feladatnak az elmaradott térségek felzárkóztatását, infrastrukturális fejletlenségük felszámolását és új ipari szerkezetük kialakítását tartja. Ebben – központi támogatásokkal, a műszaki és pénzügyi feltételek megteremtésével – a kormánynak is aktív szerepet kell vállalnia. Mivel a szerkezetváltás foglalkoztatási gondokkal is együtt járhat, szükség van a mobilitást, az áttelepülést segítő programok beindítására is.
