A Figyelő havonta átfogó összeállításokkal mutatja be a magyar gazdaság egy-egy szektorának helyzetét. Legújabb elemzésünk a kereskedelemről készült, amely ágazat talán a legjelentősebb változásokon ment keresztül az elmúlt években. Az évtized fordulóján magánkézbe kerültek az addig szinte kizárólag állami tulajdonban lévő vállalatok és boltok, s ezzel egy időben lényegében megszűnt az elkülönülés a kis- és a nagykereskedelem között. A kilencvenes években a vásárlóerő jelentős csökkenése, a feketepiac elterjedése és a külföldi konkurencia megjelenése egyszerre okoz fejtörést a hazai kereskedőknek. Az egyre élesebb versenynek és az itt is beindult koncentrációs folyamatoknak várhatón a kis- és a közepes méretű vállalkozások látják a legnagyobb kárát, s remélhetően a vásárlók húzzák belőle a legnagyobb hasznot. Összeállításunkban az ágazat általános helyzetét és várható jövőjét kíséreltük meg felvázolni, kiegészítve mindezt néhány fontosabb piaci szereplő véleményével és az európai tendenciák áttekintésével.
- 08:35 Megszületett Molnár Gusztáv kislánya: „A magyar költészet napján megérkezett gyermekem”
- 08:27 Robbie Keane: A jó futballistákat jobban kellene védeni
- 08:26 255 ezer magyar már szavazott szombat reggelig – levélben
- 08:00 Pető Péter: A vissza nem lépő ember tisztessége
- 07:51 Van, ahol már szombaton lehet szavazni
- 07:46 Ember Márk is ott volt a Rendszerbontó Nagykoncerten: „történelem... tiszta történelem”
- 07:37 Pottyondy Edina: Felmérhetetlen, milyen roncsolást okozott a NER a magyarok lelkében
- 07:10 Hajdú Péter elárulta, mi volt Orbán Viktor kikötése a miniszterelnöki interjú előtt
- 07:00 Mutatjuk, melyik választókerületek billenése jelzi a Tisza áradását, és melyek az újbóli Fidesz-sikert
- 06:59 Óceánban landolt a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
- 07:00 Megkezdődött a japánok tavaszi örömünnepe, a cseresznyevirágzás
- 06:49 Így fog kinézni a Trump-kormányzat gigászira tervezett diadalíve
- 06:26 Ötvenhat éves sérült túrázót mentettek a föld mélyéből
- 06:00 Magyarország kincsei: Nógrád vármegye 10 páratlanul szép látnivalója
- 05:59 A repülőtéri keresőkutya jelezte, hogy valami furcsa van a bőröndben
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 07:10 Hajdú Péter elárulta, mi volt Orbán Viktor kikötése a miniszterelnöki interjú előtt
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 16:45 Orbán Viktor Wáberer Györgyről: Baj van a toronyban
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 15:07 Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
