Egyértelműek az egészségügyi rendszer kórtünetei: kevés pénz van benne, s azt sem használják fel optimálisan – legalábbis így értelmezi a helyzetet a lapunknak nyilatkozó Kovács Pál. Az önkormányzati elnök, mint mondja, egy kezén is meg tudná számolni a valóban költséghatékonyan, racionálisan működő egészségügyi intézményeket.
A néhány hónapja felállt önkormányzati vezérkar ezért először is szeretné áttekinteni a finanszírozás egész rendszerét, hogy képet kapjon a szisztéma működéséről és zavarairól. Kovács Pál szerint már folyik – sőt talán néhány napon belül le is zárul – fél tucatnyi ezzel kapcsolatos szakmai programjuk, amelyeket még nyáron indítottak el. Ezek között szerepel a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal közösen lebonyolított, a helyi szükségletek feltérképezésére hivatott vizsgálat, amely nem csupán a kórházak, de a rendelőintézetek és a háziorvosi ellátás szintjére is kiterjedt. Igyekeztek kideríteni a szolgáltatási hiányosságokat is: ilyenek jellemzően a daganatos betegek ellátásában találhatók.
A háziorvosi egyesületek vezetésével folytatott vizsgálattal megpróbálják tisztázni azt is, hogy a háziorvosok milyen szakmai-minőségi kritériumoknak tudnak eleget tenni. Ennek során áttekintik, hogy ezen szakemberek milyen szerepet játszhatnak az elsődleges megelőzésben, a rizikócsökkentésben, a még egészséges páciensek kevésbé kockázatos életmódra való átállításában.
Mindeközben elkészült egy tanulmány, amely a tb és az egészségügy együttes átalakítását célozza. Ennek értelmében valamennyi intézményben be kellene vezetni egy üzemgazdasági eljáráscsomagot. Ebben szerepelnének olyan – a vállalatirányításban bevált – eljárások, mint a controlling-rendszer, a stratégiai tervezés, az értékelemzés, s ami a fő: a költségelemzés.
Ennek kapcsán már hét-nyolc, valamennyi típust (kis és nagy kórház, önálló rendelőintézet, csoportpraxis, országos intézet) reprezentáló egészségügyi intézménnyel sikerült megegyezniük a fenti rendszerű költségelemzés bevezetéséről. A költségelemzés alkalmazásának egyik nagy előnye, hogy így ki lehet szűrni a felesleges szolgáltatásokat. Ráadásul az is ellenőrizhető, hogy nem csapják-e be a társadalombiztosítást, ami amúgy elterjedt gyakorlat. Az önkormányzati elnök ezzel kapcsolatban felidézte: számos kórházban külön kódolási szakember foglalkozik azzal, hogy a beteg baját egy ahhoz közelálló, de kedvezőbb finanszírozású kóresetté transzformálja – legalábbis papíron.
Kovács Pál egy polgárközeli egészségügyi rendszert képzelne el, ahol az egészségügynek nincsenek határai – értve ez alatt, hogy nem csupán a betegekkel, de a még egészségesekkel is törődik. Ráadásul ez a rendszer egyfajta információs központként működne, amely – egészségük megőrzése érdekében – rendszeresen tanácsokkal látná el a polgárokat. Az elnök fontos szerepet szánna a szociálpatológiának is, amely térségünkben igencsak aktuális, hiszen a társadalmi változásokhoz való alkalmazkodást, illetve annak zavarait és következményeit vizsgálja. Az egészségügy pedig, ha a szándék is megvan, segítséget tud nyújtani az átmenet okozta tünetek enyhítésében – legalábbis az önkormányzat ezt szeretné, s e tekintetben sikerült megállapodnia a Népjóléti Minisztériummal is. A kulcskérdés továbbra is az, hogy a feladatbővítéshez sikerül-e többletforrásokat találni, hiszen egy orvos nyilván csak akkor vesz részt szívesen efféle tevékenységekben, ha pénzt is kap hozzá.
Hosszas viaskodás után sikerült a nagyobbik kormánypárthoz tartozó politikai döntéshozók támogatását is megnyerni a helyi jóléti rendszer átalakításához, ami főképp a nyugat-európai működési szisztémához való közelítést takarja. Mindez az oktatási és a kulturális rendszer, a szociálpolitika, az egészségügy, a munkanélküli- és hajléktalanellátás, a fogyatékosképzés, a mentálhigiénés ellátás, a szociális bolthálózat, szociális lakásépítés funkcionális integrációjaként valósulna meg. Az önkormányzati elnök rendkívül fontos szerepet adna a helyi civil szerveződéseknek, s nem túlságosan boldog amiatt, hogy az önkormányzatok egy része nem bízik az efféle polgári kezdeményezésekben. Biztató ugyanakkor, hogy immár sok helyütt megértették: olcsóbbá lehet tenni az efféle rendszerek működését, ha nagyobb súlyt helyeznek a megelőzésre, hiszen a krízishelyzetek finanszírozása a legdrágább.
A világszerte romló mutatók ellensúlyozására – a honi speciális viszonyok figyelembevételével – nálunk is szükség volna az egészség-ügyi intézményrendszer átalakítására, amely azonban Kovács Pál szerint korántsem egyenértékű egy kórházi ágyszámcsökkentéssel. Sokkal inkább az lenne kívánatos, ha a kihasználatlan kapacitások lekötésére új szolgáltatásokat vezetnének be.
Mindehhez nagyon fontos a jövő évi finanszírozási menetrend, az új típusú költségelszámolás bevezetése, amit januártól az alapellátásban, februártól kísérleti jelleggel néhány kiválasztott kórházban, majd júniustól már valamennyi egészségügyi intézményben alkalmaznának. A finanszírozást szigorúan két dologhoz kell kötni: a szolgáltatás minőségéhez és a korrekt költségelszámoláshoz. Erre szolgálna az értékelemzés, melynek segítségével kideríthető, hogy egyes diagnosztikai, terápiás feladatokra melyek a legoptimálisabb – azaz adott határokon belül a legolcsóbb – eszközök.
A társadalombiztosítás mindenesetre szeretné átláthatóvá tenni a finanszírozást. Éppen ezért a jövő évtől minden hónapban nyilvánosságra akarják hozni, hogy mekkora volt a járulékbevétel, ebből mennyi ment el az egészségügy finanszírozására, s mennyi a tb működtetésére. Emellett a belső vitákat is véglegesen le kell zárni: az önkormányzatnak és a tb-apparátusnak – a kompetenciák kölcsönös tiszteletben tartásával – ki kell egyeznie, amire Kovács Pál szerint most végre jó esély kínálkozik.
