Az ázsiai összeomlás a nemzetközi tőkepiacokat ért legsúlyosabb fenyegetés a kilencvenes években; a kártyavár tíz év óta nem látszott ennyire ingadozónak – figyelmeztetett a minap Stephen Roach, a Morgan-Stanley vezető közgazdásza.
Mindenekelőtt Thaiföld, Malajzia, Indonézia és a Fülöp-szigetek állnak masszív nyomás alatt – az utóbbi például a múlt héten kért sürgős segítséget a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). De az első vonal erőteljes tigrisei is nehézségekkel küszködnek: a szingapúri dollár az amerikaival szemben 5 százalékkal esett vissza július eleje óta, a kereskedők pedig továbbra is “rendezett pánikot” jelentettek a tőzsdéről. A hongkongi börze a kínaiak visszatérése óta a legmélyebb pontra zuhant, maga a hongkongi dollár pedig leértékelési nyomás alatt szenved.
Miközben Tajvan a kamatemelésekkel augusztus elején félig biztonságos helyzetbe tudta hozni magát, Dél-Korea támolygó pénzügyi szektorában szeptembertől csúcsot dönt a válság: a bajban lévő Kia-csoport egymaga 13 milliárd amerikai dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a bankoknál. Korea 90 milliárd dolláros külső adósságai javarészt rövid távon finanszírozottak és egy éven belül esedékesek; a koreai won már a tavalyi év óta leértékelési pályán van.
A kistigriseket most a leértékelés, a kamatgondok, a tőzsde-krach és a recesszió ördögi köre fenyegeti: a valutaromlást és inflációt csak magas kamatokkal lehet megállítani, ami viszont ismét a betegeskedő pénzügyi rendszerre jelentene összecsuklással fenyegető nyomást, és leblokkolhatná a beruházásokat és a növekedést.
Ha csak a nagyságrendeket nézzük, akkor a nemzetközi pénzügyi világ probléma nélkül el tudná viselni a veszteségeket: egész Thaiföld kevesebb részvénytőkét tesz a mérleg serpenyőjébe, mint az amerikai Wal-Mart szupermarket lánc, és világméretekkel mérve néhány más tigris-tőzsde is babaszobának számít.
A tapasztalatok szerint azonban eddig még minden nagyobb pénzügyi válság megfertőzött más országokat is. Így az 1995-ös pezóválságnak is volt egy “tequila-hatása”, amely egész Latin-Amerikát szorult helyzetbe hozta, és a lavinát csak egy hatalmas IMF-csomaggal lehetett megfékezni. A megrémült befektetők biztosabb valutákba menekültek, és például a márka ez által kiváltott felértékelődése végül még Németországban is lefojtotta a fellendülést.
A kereskedelmi és tőke-összefonódásokon keresztül most mindenekelőtt Japánban akut a fertőzési veszély. Az ottani bankok döntő jelentőségű finanszírozóként exponáltak Délkelet-Ázsiába. A japán külkereskedelmi üzletek 40 százalékát a régióval bonyolítják, az export pedig jelenleg a konjunkturális fellendülés egyetlen gazdasági bázisa a szigetországban. Most minden piac a vásárlóerő összeomlásától retteg, mialatt Thaiföld és társai versenyelőnyökhöz jutnak devizájuk leértékelődése miatt.
A versenyképesség miatt Kínában is vannak gondok. Peking 1994 elején már maga is drasztikusan leértékelt, és azóta a tigris-konkurenciát mindenekelőtt az Egyesült Államok piacain ütötte ki a mezőnyből. Ezzel a háttérrel már érthető, hogy a baht megtámogatásánál Kína is kisegítette Thaiföldet, és Li Peng miniszterelnök Szingapúrban tett látogatása alkalmával a “nemzetközi spekuláció elleni harcra” szólított fel.
A kínai valuta nemkívánatos erőssége ráadásul nem tudja elfedni, hogy magán a népköztársaságon belül is egy veszélyes pénzügyi összeomlás lehetősége érlelődik: a 600 milliárd dollár hitelnek, amelyet Kína bankjai az újjáépítési lázban kihelyeztek, elemzők becslései szerint mintegy 40 százaléka rossz hitel lehet. Márpedig egy kínai bankválságnak súlyos hatásai lehetnek Ázsia feltörekvő országaiban. A tőzsdei zuhanás végül is szeptember végén elérte az eddig hosszban lévő “vörös chipeket”, a vörös-kínai vállalatok részvényeit is.
Időközben az elemzők Délkelet-Ázsiához hasonló veszélyes párhuzamokat találtak Latin-Amerikában is. Különösen esendőnek számít a gazdasági óriás Brazília, amelynek tőzsdéje egymagában nagyobb volumenű forgalmat kezel, mint Argentína, Chile és Mexikó tőkepiaca együttvéve. Thaiföldhöz hasonlóan ez az ország is az amerikai dollárhoz kötötte valutáját, és nagyvonalúan szívta fel a külföldi tőkét. Ebben a virágzó, de importéhes gazdaságban a GDP majdnem 5 százalékára hajtották fel a folyó fizetési mérleg hiányát, a költségvetésben pedig a GDP 3,5 százalékát kitevő deficit tátong. Minél erősebben kúszik felfelé a brazil reál a dollárhoz képest, annál kényesebbé válik a külgazdasági helyzet Sao Paolóban: a tőzsdeindex a júliusi csúcsállásához képest 25 százalékkal esett vissza. A helyi alapok felvásárolnak – abban a reményben, hogy a nemzetközi befektetők ázsiai veszteségeik fedezésére rendezni fogják portfolióikat.
A Wall Streetnek is jó oka van az idegességre. Sok amerikai csak most kezd rájönni, hogy – végső soron az ázsiai pénzből – milyen jól élt. Az Egyesült Államok immár 570 milliárd dollárral van “eladósodva” Japán, Kína, Tajvan, Szingapúr és Hongkong jegybankjainál – ilyen magasak ezen országok dollárpapírokba fektetett valutatartalékai.
Az 1994 óta kihelyezett amerikai államkölcsönök kétötödét szerezték meg ázsiaiak – állítják a Morgan-Stanley közgazdászai. Ha ezek a vevők a jövőben elmaradnak, vagy éppen kivonják tőkéjüket (a költségvetési lyukak betömése, illetve a nemzeti valuták megvédése céljából), akkor a hosszú távú amerikai kamatok élesen megemelkedhetnek. Ezzel a dollárra kétes kilátások várhatnak.
Akkor pedig ez a legutolsó alkalom arra, hogy az európaiak is fedezékbe vonuljanak, megtartandó – a Financial Times kifejezésével élve – “az eddigi viszonylagos távolságot az ázsiai tájfuntól”. Mivel a márka az év eleje óta gyengélkedik, a lezuhant ázsiai valuták a kontinentális Európa számára még mindig valamivel drágábbak, mint az elmúlt nyáron. A vírusveszélyt itt a többi régióhoz képest mindenesetre enyhíti, hogy az öreg kontinens Európán kívüli kereskedelmében a Japán és Kína nélkül számított Ázsia 10 százaléknál kevesebbel részesedik.
