Gazdaság

ÉRLEG AZ ELSŐ FÉLÉVRŐL – Élénk színekkel

A gazdaság élénküléséről számol be a Központi Statisztikai Hivatalnak a kormány asztalára letett első féléves jelentése. A növekedés letéteményesének a gépipar látszik, amely az ipari termelés és az export növekedésének egyaránt motorja. Jelentősen nőtt a beruházások volumene, javult a folyó fizetési mérleg, és az export bővülése egy százalékkal meghaladta az importét.

A kabinet múlt heti ülésén a miniszterek megnyugvással vehették szemügyre az ország első félévét bemutató KSH-jelentést, amely, legalábbis a makrogazdaság szintjén, a tavaly kezdődött pozitív folyamat folytatását jelzi. Az ipari termelés január óta 7,8 százalékkal növekedett a tavalyi év hasonló időszakához képest, az ágazat exportja pedig 29 százalékot vert 1996 első hat hónapjára. A belföldön értékesített ipari termékek piacán ugyanakkor 3 százalékos csökkenés volt tapasztalható tavalyhoz képest, bár igaz, hogy ‘97 júniusában – idén először – növekedett a forgalom, méghozzá 3,7 százalékkal.

Az egyes ipari ágazatokat vizsgálva megállapítható, hogy továbbra is a gépgyártás az “igavonó”. Nyár elejéig másfélszeresére nőtt a teljesítmény ebben a szektorban, míg például tovább gyengélkedik a bányászat (10 százalékos vissza-esés), és nem talál magára az élelmiszeripar sem, ahol a csökkenés elérte a 9 százalékot. A textilipari és villamosenergia-ipari termelés szinten maradt, a vegyipar viszont a maga 3,5-es növekedésével igyekszik követni a gépgyártást.

A rendelésállomány az ipari konjunktúra folytatódását jelzi. Ennek alapja továbbra is az export, de 4 százalékos növekedést mutatnak a belföldi rendelések is.

Magára talált az építőipar. Idén 7,6 százalékkal emelkedett a teljesítménye, amivel a két évvel ezelőtti eredményét tudta megismételni, miután tavaly még csökkent a termelés ebben a szektorban. A mezőgazdasági termelés mérsékelt, nem egészen 3 százalékos fejlődése mögött az áll, hogy míg a gabonafélékből, ipari növényekből a tavalyi 25 százalékos visszaesést követően idén 21 százalékkal nőtt a felvásárlás, a zöldségfélék és gyümölcsök piacán jelentősen csökkent az értékesítés.

Az izmosodó gazdaság jótékony hatással bír a külső egyensúlyi helyzetre. A külkereskedelem hiánya ugyan nem változott jelentősen az idén, tovább csökkent ellenben a folyó fizetési mérleg passzívuma. Az export és import majdnem azonos mértékben fejlődött az első hat hónapban, előbbi 21, utóbbi 20 százalékkal javított tavalyi mutatóin. Figyelemreméltó, hogy az export fejlődése hosszú kihagyás után először utasította maga mögé az import javulását. A látványos javulásban komoly szerepet játszik a gépipari termékek kivitelének növekedése (47 százalék), amely az első félévi 1,1 milliárd dollárnyi exporttöbblet 90 százalékát takarja. A behozatalban is a gépek, szállítóeszközök játsszák a meghatározó szerepet. A majd 40 százalékos növekedés a teljes behozatal 1,2 milliárd dolláros többletének kétharmad részét (800 millió dollár) teszi ki.

A külkereskedelmi forgalom a tavalyi év hasonló időszakához képest eddig 50 millió dollárral nagyobb, 1,145 milliárd dolláros hiányt mutatott. A folyó fizetési mérleg javulást mutat, bár júniusban megtorpant a fejlődés. Az első félévben 800 millió dollár hiány keletkezett, ami 134 millióval kisebb a tavalyi passzívumnál. A júniusi visszaesés oka az árudeviza-forgalom tavalyit meghaladó negatív egyenlege. A folyó fizetési mérleg hiánya okozta lyuk betömésére azonban alkalmas a hazai tőkebefektetések 1 milliárd dollárt is meghaladó összege – állapítja meg a KSH látlelete. A nettó adósság 13,4 milliárd dollár volt május végén, ami majd kétmilliárddal kevesebb, mint tavaly. A lefaragásban jelentős szerepet játszanak a tavalyi privatizációs bevételek, amelyeket adósságcsökkentésre használtak fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik