Fordulópont volt a tavalyi esztendő a magyar gazdaság történetében – értékelte Vissi Ferenc, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a koncentrációs folyamatok felerősödését a hivatal szokásos éves beszámolóját ismertetve. Szám szerint ugyan alig valamivel többen kértek engedélyt fúzióra, mint 1995-ben, ám érezhetően megnőtt az érdemi elbírálást kívánó ügyek aránya. A magyar gazdaságot is elérte a globalizáció és a koncentrációs hullám; az alapanyag- és feldolgozóipar azon részében viszont, ahol a kilencvenes évek elején felbomlott nagyvállalatok újból koncentrálódnak, nyoma sincs a visszarendeződésnek, a folyamat merőben új indíttatású.
A modern vállalatok legfőbb jellemzője a növekedési képesség – szögezte le a Figyelő érdeklődésére Reszegi László, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem docense, a Business Gazdasági Tanácsadó Kft. igazgatója. A vállalati értékgyarapodás ugyanis nemcsak a múltban elért hozamoktól, hanem a növekedéstől is függ, s ez a tőzsdei árfolyamokban is tükröződik. Növekedni két úton lehet: pótlólagos befektetésekkel – például zöldmezős beruházással – vagy más vállalatok felvásárlásával és integrálásával. Ez utóbbi módszer a kedvezőbb, ugyanis így nem kell befektetni a piac kiépítésébe, a marketingbe, a zöldmezős beruházásba, a szervezet felépítésébe és az emberek betanításába. Ha jó volt a választás, a vállalattal együtt piacot, márkát, képzett munkaerőt is kap a vevő.
Teoretikusan persze két vállalat összevonásából nem keletkezik nagyobb érték, de ha a két tevékenység kiegészíti egymást, nő a jövedelemtermelő képesség. A szervezet fenntartásához ugyanis sok mindenből – igazgatóságból, kereskedelmi láncból – elegendő lesz egy is. Ezt nevezik szinergikus hatásnak.
A világgazdaságban a hetvenes években tapasztalt fúziós hullám ezen a szinergikus hatáson alapult. A termelési erőforrások egyesítése üzemi szintű gazdaságosságot eredményezett, ráadásul a vállalat finanszírozásához szükséges relatív tőkemennyiség is csökkent. Mára a hangsúlyok némileg eltolódtak. Egyrészt a döbbenetes méreteket öltött marketingköltségek miatt ezeket optimalizálni kell, s mivel egy vállalat sokrétű termékpalettája egyetlen márkanévvel is jól működhet, kézenfekvő az összevonás. Másrészt a fejlett technológiájú iparágakban annyira megnőttek a kutatás-fejlesztési ráfordítások, hogy ezeket már csak az igen nagy szervezetek bírják el. Ezért volt például a tavalyi év a nagy gyógyszeripari fúziók ideje – emlékeztetett Reszegi.
A magyarországi fúziók azonban más típusúak, mint a nyugatiak. Itt még nemigen játszik szerepet a kutatás-fejlesztés és a marketing, annál inkább az, hogy még nem alakult ki a modern piacgazdaságra jellemző szerkezet. Éppen ezért Magyarországon sokkal több szétválás, be- és összeolvadás lesz, mint a világgazdaságban általában, s a koncentrációk során előtérbe kerülnek a hatékonysági és növekedési szempontok – állította Reszegi László.
Több oka is van az ilyen jellegű megbízások elszaporodásának. Egyrészt a privatizáció a végéhez közeledik, tehát ha egy külföldi alap vagy multinacionális vállalat be akar fektetni bizonyos iparágba, az államtól sokszor már nem tud vásárolni. A kicsiny magyar piacon különösen éles a verseny, s képtelenség a növekedést marketing-eszközökkel finanszírozni, ily módon hódítva el a másik piacát. Ráadásul a bruttó hazai termék (GDP) csekély bővülése miatt a növekedés csak felvásárlással oldható meg. Mindehhez speciális okok is társulnak; ilyen például a privatizációs céllal alapított vállalkozások összeolvasztása az államtól megszerzett vállalattal. Ha ugyanis A kft. hitelből megvásárolja az ÁPV Rt.-től B kft.-t, kedvezőbb összeolvasztani a kettőt, s immár B kft. adózás előtti nyereségéből törleszteni a részleteket, mint osztalékból.
Bienerth Gusztáv, a Price Waterhouse Budapest vezérigazgatója is úgy látja, hogy a magyar vállalatok növekedési kényszer alatt állnak. Mint a Figyelőnek elmondta, hasonló folyamatok játszódnak le a magyar gazdaságban, mint külföldön a második világháború után. Egyelőre azonban összeolvadásokra nem, csak felvásárlásokra számít, mert a privatizáció első szakaszában megjelent új tulajdonosok még a vállalat rendbetételével vannak elfoglalva, piaci pozícióikat keresik. Ráadásul egyelőre nem jöttek létre igazán nagy magyar vállalatok – a Financial Times kelet-európai 50-es toplistáján mindössze négy magyar cég neve szerepel.
A magyar vállalatoknak – hasonlóan a csehekhez és a lengyelekhez – a fúziókat megelőzően még át kell esniük egy akvizíciós fázison – mutatott rá Bienerth. Mivel ezek egy része a tőzsdén keresztül történik, bármelyik pillanatban itt is tanúi lehetünk az angolszász világban jól ismert ellenséges felvásárlásoknak. A cégek nemcsak itthon, hanem a környező országokban is szereznek tulajdont, hisz Romániában, Szlovákiában, Horvátországban vagy Bulgáriában hozzánk képest 4-5 évet késett a privatizáció, van tehát kínálat. A Price Waterhouse ügyfélkörében egyre többen rendelkeznek meghatározó részesedéssel e régió iparvállalataiban, főként a feldolgozó- és a textilipar területén. Általában a tömegmunkát helyezik át keletebbre. A tulajdonszerzéssel párhuzamosan pedig folyik még az anyavállalat rendbetétele is. A terjeszkedéssel nem lehet addig várni, míg házon belül nincs már teendő: ha most zajlik a magánosítás például Horvátországban, most kell vásárolni.
A növekedés azért is sürgető, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásig a magyar cégeknek fel kell nőniük uniós versenytársaikhoz. Ha ez nem történik meg, a politikai és az országkockázat megszűnésekor a kis hazai vállalatok könnyű prédáivá válnak majd az unióbeli nagyoknak – jósolta Bienerth.
Azt, hogy a növekedési fázis kezdetén tartunk, a tőkekoncentráció vadhajtásait lenyesegetni hivatott Versenyhivatal eddigi gyakorlata is igazolja. A GVH az elé került 69 fúziós ügy közül mindössze egyben hozott tiltó határozatot: két évvel ezelőtt megakadályozta, hogy a Pest-Budai Gasztro-Lánc Kft. meghatározó befolyást szerezzen a Junior Vendéglátó Rt.-ben. A két cégnek együtt már 66 százalékos részesedése lett volna a budapesti gyermekétkeztetési piacon, s ez a Versenyhivatal szerint nem adott volna elég ösztönzést a minőség javítására és a költségek csökkentésére.
Egyszerű ügy volt, nem kellett nemzetközi összefüggéseket is figyelembe venni – mondta Nagy Márta, a versenypolitikai iroda vezetője, aki szerint a dilemmát az jelenti, hogy a magyar vállalatok kicsik, s ebben a méretben a nemzetközi versenyképességük nem alapozható meg. Márpedig az importliberalizáció miatt a magyar cégeknek a világpiac felé kell fordulniuk, s ebből a szempontból előnyös a fúzió. Ez fordítva is igaz: amikor a hatóságnak egy-egy fúzió megítélésekor figyelembe kell vennie a cégek nemzetközi versenyképességét, akkor éppen a világgazdasági verseny jótékony hatása miatt tompulnak a belső piac szempontjából megfogalmazódó aggályok.
A GVH működését meghatározó versenytörvény jószerivel az egyetlen olyan jogszabály, amellyel Reszegi László a vállalati egyesülések szempontjából meg van elégedve. A szövetkezeti törvényt egyenesen katasztrofálisnak tartja, ugyanis sem a fúzióra, sem a felvásárlásra nem ad módot, vagy csak rendkívül bonyolult eljárással, s emiatt nincs, aki hajlandó lenne tőkét befektetni ebben a körben. Hézagosnak ítéli a társasági törvényt is, amely mintegy 25 sorban taglalja a gazdasági társaságok szétválasztását, s emiatt számos eshetőségre nem tartalmaz választ. Márpedig a fúziókhoz az üzletágak szétválasztása is szervesen hozzátartozik: egy céget szét kell tudni szedni ahhoz, hogy egyes részeit be lehessen illeszteni egy másikba. Az intézményrendszer – cégbíróság, adóhivatal – a maga lassúságával ugyancsak inkább gátja, semmint segítője a tőkekoncentrációnak. Mivel ez a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából fontos – érvel Reszegi -, elengedhetetlen, hogy az intézményi és a szabályozási környezet felnőjön a követelményekhez.
