Árkon-bokron túl járnak már az energetikai privatizáció főszereplői. Az államkasszába söpört rekordbevételt – csak a villamosipari cégek kisebbségi részesedéseiért 1,32 milliárd dollárt – egyértelmű sikerként tálaló Suchman Tamás, belebukván az ÁPV Rt.-Szokai-botrányba, tavaly ősszel átadta a privatizáció miniszteri szintű felügyeletét Csiha Juditnak. Vele együtt lépett le a színről dicstelenül az ÁPV Rt. elnöke, Szokai Imre, akitől Kovács Árpád vette át a tisztséget. 1997 januárjától a villamosipari cégek ügyeiért felelős ÁPV-ügyvezető igazgató, Künszler Béla is máshol dolgozik: az összeférhetetlenségi szabályok alóli kormányzati felmentéssel a tarsolyában éppen egy általa eladott cég, az Édász Rt. vezérigazgatói székét foglalhatta el. Szintén a tavaly őszi botrány miatt kellett felállnia az ÁPV-vezérigazgató Kocsis Istvánnak, s helyet adnia Szabó Pál számára. Kocsis azonban megúszta a vihart: vezérigazgató-helyettes maradhatott az állami szuperholdingnál. Talán ő adhatná a legbővebb magyarázatot a kérdésre: előfordulhat-e, hogy téved az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága és az ÁSZ, amikor a konkrét privatizációs szerződéseket egymástól függetlenül elsietettnek és koncepciótlannak minősíti?
A belső ellenőrzés
Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága a privatizációs szerződések megkötése – 1995 decembere – után fél éven belül gyorsjelentést készített a villamosipari cégek kisebbségi részvénypakettjeinek eladásáról. A testület általános megállapítása az volt, hogy az ÁPV Rt. akkori menedzsmentje több fontos ponton eltért a privatizáció feltételeit előíró kormányhatározattól és az ÁPV Rt. igazgatóságának a tárgyra vonatkozó előzetes határozataitól.
A jelentés tartalmának ismertetése (Figyelő, 1996/34. szám) óta mély csend veszi körül a megállapításokat. A felügyelőbizottság szerint az erőművi és a szolgáltató cégek részvényeinek eladásáról szóló szerződésekben nem sikerült egyértelműen leírni a szerződő felek feladatait és kötelezettségeit a jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban, noha erre a kormány korábbi döntései alapján ki kellett volna térni. Pontatlan és kétértelmű szerződési fordulatok szerepelnek a villamos energia árának meghatározásáról szóló passzusokban, s az úgynevezett “aranyrészvényhez” kapcsolódó jogok meghatározása is pontatlan.
A felügyelőbizottság 1996 nyarán az ÁPV Rt. vezetőinek figyelmébe ajánlotta, hogy tevékenységük során jobban ügyeljenek a jogszabályok és az igazgatósági határozatok betartására. (Az általános intelem időszerűségét és indokoltságát mi sem igazolja jobban, mint hogy a felügyelőbizottság szóban forgó intelmei akkor érkeztek az ÁPV Rt. igazgatóságához, amikor az éppen lázasan munkálkodott a Tocsik Márta alkalmazását legalizáló látszatpályázat lebonyolításán.)
Az ÁPV Rt.-n belüli vizsgálatot követő fél évben az ÁSZ ellenőrizte a Dunamenti Erőmű (DE) Rt. privatizációját és működését. Az ellenőrzés eredményét rögzítő jelentést a közelmúltban zárták le. A számvevőszéki jelentés megállapításai rímelnek a felügyelőbizottság által készített értékelésre.
A számvevők kifogásai
A számvevők első tétele a legkeményebb: az erőművi cég privatizációja során másodlagos szerepet kaptak a szakmai érvek; az üzletet a központi költségvetés bevételi szempontja határozta meg. A számvevők megítélése szerint a privatizációs döntés idején nem állt rendelkezésre megfelelő elemzés és hatástanulmány a villamosipari erőművi rendszer állapotáról és az egyébként szükségszerű fejlesztésről, a privatizációs döntés koncepciótlan volt.
Az ÁPV Rt. képviseletében Szabó Pál újdonsült vezérigazgatónak kellett a nevét adnia a privatizációs szervezet válaszához. E szerint 1994 második felében a kormány elegendő tanulmányt, s azokban elegendő szempontot mérlegelve döntött az energetikai privatizáció stratégiájáról. Az állami holding vezérkara arra hivatkozik, hogy a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvény alkalmazása, az Országos Atomenergia Bizottság és a Magyar Energia Hivatal olyan rendszert alkotnak, amely kellő garanciát jelent a villamosenergia-rendszernek az ország számára kedvező alakítására és működésére.
Az ÁSZ ítélete azonban nem állt meg az általánosságoknál. A DE Rt. kisebbségi részesedésének eladásáról szóló szerződés elemzése után nyomatékosította: az ÁPV Rt. kifogásolható privatizációs szerződést kötött a belga Tractebellel, s az az ÁPV Rt. vezetői által is említett kormányhatározatnak sem felel meg.
A számvevők nem lelték nyomát annak, hogy az új tulajdonostárs miként viszonyul majd a hat darab, egyenként 216 megawatt teljesítményű blokknak a nyugat-európai energetikai rendszerhez (UCPTE) történő csatlakozás miatt a DE Rt.-re háramló felújításához. Az ÁSZ számításai szerint a DE Rt.-ben szükséges középtávú fejlesztési program végrehajtása folyó áron 100-120 milliárd forintba kerülhet. Ez a tétel magában foglalja a meglévő turbinák felújításának és a minden szakmai elemzés által indokoltnak minősített 500 megawatt teljesítményű új blokk megépítésének költségeit. A privatizációs szerződés számvevőszéki értékelése szerint az ÁPV Rt. megszegte a kormány vonatkozó (1114/1994. számú) határozatát, mert nem tőkeemelés, hanem részvényeladás révén magánosított, ezzel nem vont be tőkét a társaságba, nem gondoskodott előre a DE Rt. fejlesztésének forrásáról.
Az ÁPV Rt. álláspontja az, hogy a szóban forgó kormányhatározatban erőmű-építési tervekről van szó, a DE Rt. estében pedig csak felújítás következik. Ez az álláspont szemérmesen mellőzi azt a tervet, mely szerint a fent említett 500 megawattos teljesítménnyel új erőműblokkot kellene építeni. Az új kapacitásról szólnak a Magyar Tudományos Akadémia szakértőinek tanulmányai is. Az ÁPV Rt. azt sem tartja aggályosnak, hogy a privatizációs szerződés nem foglalkozik a szükséges fejlesztések finanszírozásával. (Ebből az érvelésből szembeszökően hiányzik annak mérlegelése, hogy a kormányhatározat szerint ennek a szempontnak szerepelnie kellene a szerződésben.) A privatizációs szervezet azt rögzítette, hogy a DE Rt. esetében a privatizációs szerződés megkötésekor nem is volt fejlesztési terv, nem lett volna mire kötelezni a vevőt, a később esedékessé váló fejlesztésekről pedig várhatón tulajdonosi egyezség születik majd az ÁPV Rt., az MVM Rt. és a Tractebel között.
A majdani fejlesztések finanszírozásáról szólva emlékeztetünk arra, hogy az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága már idézett jelentésében azt is megfogalmazta: az ÁPV Rt. túlzottan nagyvonalú volt a vevőkkel. A bizottság megállapítása szerint a külföldi tulajdonos finanszírozási kényszerek okán megterhelheti az energetikai cégeket. További probléma adódhat abból a befektetők szemszögéből kézenfekvő törekvésből, hogy minden jövőbeni fejlesztést – mi másból? – az árak emeléséből szerezzenek vissza. Tekintettel arra, hogy a privatizáció első szakaszában kötött adásvételi és szindikátusi szerződésben nem szerepelnek konkrét előzetes kikötések, nem várható más, mint az, hogy például a Tractebel minden fejlesztési terv készítésekor áremelési kalkulációt is készít majd. A belgák elszántsága nem lehet meglepetés. A három hónappal ezelőtti áremelési vitában is határozottak voltak, s bírósággal fenyegetőztek, ráadásul semmi ok sincs tulajdonosi jogaikat és érveiket negligálni. A hajó már elment.
Kínos mulasztások
Az ÁSZ talán legkeményebb tézise: Suchman Tamás és az ÁPV Rt. 1995 végén hivatalban volt igazgatósága nem tett eleget maradéktalanul a privatizációs törvényből származó kötelezettségeinek. A számvevők rámutattak, hogy a részvények árfolyamát a DE Rt. esetében az 1991. évi állapotot tükröző vagyoni értékkel kalkulálták. 1995 decemberéből semmiféle dokumentum sem maradt hátra, ami arról tanúskodna, hogy az értékelést aktualizálták volna. Az ÁSZ szavai szerint “a privatizációs pályázat kiírását megelőzően nem készültek energetikai gazdasági számítások, összehasonlító elemzések az erőmű valóságos üzleti értékének meghatározására”. Ennek a mondatnak az értelme akkor válik igazán megdöbbentővé, ha hozzátesszük: a privatizációs pályázatokat négy nap alatt bírálták el, s a részvény-adásvételi szerződések inkább általános kereskedelmi blanketták, semmint egy stratégiai nemzetgazdasági ágazat cégeinek sorsát meghatározó kontraktusok. Az ÁPV Rt. ezzel a kifogással szemben azzal védekezett, hogy nem rendelkezik törvény a privatizáció előtti kötelező vagyonértékelésről, s a piaci érték egyébként is a vevők versenyében alakul ki.
Az ÁSZ az erőműtársaság jövőbeni gazdálkodása szempontjából fölöttébb kockázatosnak ítélte, hogy a cégnek nincs hosszú távú fűtőanyag-beszerzési szerződése. A DE Rt. összes költségének 78,9 százalékát a tüzelőanyagra fordítják. Az ÁSZ nem talált megnyugtató keretszerződéseket a fűtőolaj-szállításról a DE Rt., az MVM Rt. és a Mol Rt. háromszögében. Talált viszont egy vitatható vállalkozást, amelyben a DE Rt. egy magáncéggel (Altus Rt.) együttműködve tenne kísérletet az erőmű számára szükséges szénhidrogének beszerzésére és készletezésére. E szerződést érdemben nem teljesítették, az ÁSZ elemzése szerint felesleges is lenne végrehajtani. Az ÁPV Rt. szerint viszont az ÁSZ helytelenül értékelte a szerződést, s olyasmire következtetett abból, amit az nem tartalmazott.
Emlékezetes, hogy 1996 végén a kormány igen hosszas mérlegelés után döntött az energiaárak emeléséről. A villamosenergia-rendszer, ott is az erőművek esetében értékelve az áremelést (a külföldi tulajdoni érdekeltségű erőművek 27 százalékkal emelhették, Pakson viszont szelíden csökkentették az árat) az állapítható meg, hogy a rendszeren belül a magyar állam a Paksi Atomerőmű Rt. terhére torzította a jövedelmezőségi viszonyokat. A DE Rt.-be belépett Tractebel a tavalyi vitában végig hangoztatta: a kormány a privatizációs pályázathoz is csatolt 1074/1995. számú határozatában 8 százalékos, tőkére vetített nyereséget biztosító tarifát ígért a befektetőknek az 1997. január 1-je utáni időszakra.
Az ÁSZ szakértői a DE Rt. privatizációjának elemzésekor fontosnak tartották kiemelni: “Nem készültek a 8 százalékos mérték megalapozottságát és szükségességét indokló számítások vagy dokumentumok.” A szemlélő talán fel sem méri ennek a mondatnak a horderejét, máris megdöbbenhet az ÁPV Rt. hivatalos válaszán. Tehát: “… rögzíteni kell, hogy a befektetővel kötött egyetlen megállapodásban sem szerepel semmilyen kötelezettségvállalás a villamos energia árának emelése tekintetében”. Ebből az álláspontból az tükröződik, hogy az ÁPV Rt. egy vélt védekező pozícióban kész azzal megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem is vállalt kötelezettséget az áremelésre. Mintha nem tudná, hogy a köztársaság kormánya egy hatályos határozatában tett konkrét áremelési ígérettel csalogatta be az országba a befektetőket.
Ez az utóbbi példa is, de a jelentés egésze (ÁSZ 346. számú jelentés, 1997. január) azt támasztja alá, hogy a végrehajtó hatalomnak nem sikerült jogi, eljárási és intézményi stabilitást teremtenie egy olyan rendkívüli horderejű döntéssorozatban, mint az energetikai cégek privatizációja. A költségvetési bevétel mielőbbi megszerzésének kényszere minden más szempontot háttérbe szorított. Az ország kilábalt az 1994/95. évi pénzügyi krízisből.
