A múlt héten zajlott Európa három legnagyobb részvényjegyzése. A kibocsátók között nem is lehetne nagyobb különbség: a német Deutsche Telekom, az olasz ENI és az orosz Gazprom. Ami hármukban mégis közös: sikerük komoly hatással lesz arra, hogyan alakulnak a részvényárak az elkövetkező hónapokban ezekben az országokban.
A Deutsche Telekom nyilvános kibocsátása – az eddigi legnagyobb Európában – akkora érdeklődést váltott ki, hogy a brókerek szerint a kockázatkerülő német befektetőkből megrögzött részvényvásárlókat faraghat. A Gazprom, amely részvényeinek mindössze egy százalékát kínálja fel külföldieknek, először nyitja meg Oroszország legnagyobb vállalatát a Wall Street Journal fogalmazásában “az éhes nyugatiak” előtt. Az olasz energiaóriás, az ENI pedig a második részvénycsomag eladásával bebizonyíthatja, hogy a vállalatok hozzá tudnak férni azokhoz a hatalmas pénzekhez, amelyeket az olaszok betétszámlá-kon és kötvényekben tartanak.
Az adófizetőknek nem lesz azonnali hasznuk ebből a nagy privatizációs hullámból. Németországban például a Deutsche Telekom részvényei tőkeemelésből származnak, nem az állami tulajdon értékesítéséből. Bonn az ezredforduló előtt nem adja el saját részvényeit, addigra pedig a Telekom valószínűleg még több részvényt fog értékesíteni. Ám akár a kormány, akár a vállalat kapja meg a pénzt, az üzletből mindenképpen az adófizetők profitálnak: a követelődző részvényesek rákényszerítik ezeket a cégeket a versenyképességre.
Egészen “más tészta” a Gazprom külföldi részvényeladása, amely készpénzt hoz, de a titkolódzó és nem igazán hatékonyan működő orosz gázmonopóliumot nem magánosítja. Olaszországban pedig továbbra is az állam dominál majd az ágazatban, hiába vált ki ekkora izgalmat az Ente Nazionale Idrocarburi SpA 5,8 trillió líra (3,8 milliárd dollár) értékű részvényeinek eladása.
A helyzet azonban máris változik. A részvénykibocsátás nem is jöhetett volna jobbkor. Az alapkezelők tele vannak készpénzzel, az európai értékpapírpiacok erősek, és még mindig sok pénz áramlik az öreg kontinensre az Atlanti-óceán túlpartjáról.
John St. John, a londoni Salomon Brothers részvényigazgatója szerint az új kibocsátási hullám része a részvénypiacok nemzetközivé válásának, mivel az intézmények portfóliójuk egyre nagyobb hányadát fordítják külpiaci részvények beszerzésére. Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy egyetlen kibocsátás 10 milliárd dollárt hozzon. Ma egyre több pénz áramlik ki a nagy befektető országokból a részvénypiacra. Nagy-Britanniában például az intézmények portfóliójának mintegy 25 százaléka van külföldi részvényekben. Az Egyesült Államokban ez az arány 8-9 százalékos, és egyre emelkedik.
Az európai kibocsátások sora még korántsem ért véget. Csak a távközlési szektorban is impozáns listát lehet összeállítani: 1997 január-februárban kerül kalapács alá a spanyol Telefónica 20 százaléka, április-májusban a France Telecom 20 százaléka, és eladják az egyik portugál mobiltelefonüzemeltetőt is. Az elkövetkezendő kilenc hónapban összesen 10 telekommunikációs üzlet esedékes.
Visszatérve a három nagy akcióra: a múlt héten a Deutsche Telekom tisztviselőinek három csapata indult kéthetes nemzetközi körútra, hogy keresletet ébresszen a távközlési óriás 15 milliárd márkás nyilvános részvénykibocsátásához. Hónapokig tartó előkészületek végén a Telekom bankárai azután kezdték felvenni a rendeléseket, hogy a cég október 28-án bejelentette az 500 millió eladásra kínált részvény 25-30 márka közötti árfolyamsávját. Ezt a sávot ajánlotta a Deutsche Bank is, míg mások eleinte ennél alacsonyabbat vártak. A végső árfolyamot november 17-én jelentik be.
Azt a Telekom munkatársai elismerik, hogy a német befektetők várhatóan több részvényt fognak vásárolni, mint amennyit korábban gondoltak. A vállalat vezetői ma arra számítanak, hogy a kibocsátás 62-67 százaléka vándorol német intézményi és kisbefektetőkhöz. A jelek szerint a kibocsátás 17-18 százaléka kerül amerikai, kanadai és latinamerikai befektetőkhöz, azaz valamivel kevesebb a tervezett 20 százaléknál. A brit befektetők várhatóan körülbelül 8-12 százalékot vesznek, a fennmaradó 10-16 százalékon pedig a világ többi országa osztozik.
A Gazpromnak megvannak a maga belső problémái. Komoly cash-flow-válságban van, sokak szerint nem eléggé hatékony, és annyira tart a befektetőktől, hogy mind a 23 milliárd részvény eladásával kapcsolatban fenntartja magának a vétójogot. A nemzetközi kibocsátás mégis azért vonzó a befektetők számára, mert a részvényekkel a Gazprom által a belföldi részvényekre bevezetett korlátozás nélkül lehet kereskedni.
A harmadik nagy manőver, az ENI kibocsátása egy olyan nagyszabású kísérlet, amely az átlagolaszok részvényvásárlási hajlandóságát célozza meg. Az olaszok éves jövedelmük 15 százalékát takarítják meg, tehát a kötvényektől és betétszámláktól a részvények felé való szerény elmozdulás is óriási, eddig kihasználatlan pénzforrást hozhatna a részvénypiacra.
Nehéz lesz azonban eladni a részvényeket a magas hozamú olasz kincstári papírokhoz szokott olasz piacon, különösen azért, mert a korábbi privatizációk nem igazán elégítették ki a kisbefektetőket. A legtöbb privatizált cég részvényei (a Bank Instituto Mobiliare Italiano SpA és az ENI korábbi papírjai kivételével) a kibocsátási ár alá estek. Ezért a kincstár ösztönzőket is bevet az olajipari óriás eladásánál. A kisbefektetőknek a piaci árból 3,5 százalékos kedvezményt kínálnak, minden tíz, legalább 12 hónapig megtartott részvény után pedig egy ajándékrészvényt adnak. A kibocsátott 700 millió papírból 300 milliót tartanak fenn kisbefektetőknek, 235 milliót szánnak olasz és külföldi intézményi befektetőknek, a fennmaradó 165 millióért pedig amerikai befektetők fognak versenyezni. A kincstár az intézményi befektetők számára a részvényárfolyamot 7425 lírában maximálta, s ebből kapnak 3,5 százalék kedvezményt a magánbefektetők.
