Magyarországon igencsak szigorúra sikeredett az adótitok szabályozása: évek óta sok problémát okoz, hogy a jog hasonló buzgalommal védi az adózási kötelezettségeinek jogszerűen eleget tevő adóalanyok és a jog ellen vétők adatait. Adótitoknak számít az adózást érintő minden tény, adat, körülmény, határozat, igazolás vagy más irat is, az a kör pedig igencsak szűk, amelynek az adóhatóság valamely adóalany adatairól felvilágosítást adhat.
Az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adótitkot akkor használják fel “alapos okkal”, ha az adó vagy költségvetési támogatás ellenőrzését, az adóigazgatási eljárás megindítását szolgálja, vagy ha ezt törvény előírja illetve megengedi. Emellett az adóhatóság – megkeresésre – többek között a bíróságot, a nyomozóhatóságot, a nemzetbiztonsági szolgálatokat tájékoztathatja. Azonban még e szervezeteknek sem adhat ki minden feltétel nélkül az adóalanyokra vonatkozó információkat. A nyomozóhatóság esetében ügyészi jóváhagyásra, a nemzetbiztonságiak esetében pedig a felügyeletet gyakorló miniszter előzetes egyetértésére van szükség. A nyomozóhatóság ilyenkor is csak abban az esetben juthat az adótitkot tartalmazó adatokhoz, ha a tájékoztatás a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges. A nemzetbiztonsági szolgálat “orrára” pedig a törvény szerint csak akkor köthető ilyen információ, ha az adótitok kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal vagy illegális fegyverkereskedelemmel függ össze. E szervezeteken kívül az adóhatóság köteles az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), illetve a pénzügyminisztert is tájékoztatni, ha azok ilyen megkereséssel fordulnak hozzá. Az ÁSZ esetében az információ kiadásának feltétele, hogy a tájékoztatásra a szervezet által végzett ellenőrzéshez legyen szükség. A pénzügyminiszter pedig akkor juthat az adatokhoz, ha azokra az adóztatáshoz, az adóztatás ellenőrzéséhez, felügyeletéhez van szüksége. Kiadható az adótitok abban az esetben is, ha ehhez az érintett hozzájárul.
Az adózás rendjéről szóló törvény mindezeken kívül még nevesít egy-két esetet, amikor az adótitokhoz az adóhatóságon kívül mások is – többnyire hatóságok – hozzájuthattak. Az üzleti életben azonban a legtöbb problémát az okozza, hogy a jóhiszemű vállalkozók még annyi információt sem tudhatnak meg üzleti partnerükről, hogy az adóalany-e vagy sem. A vállalkozásoknak ugyanis az adóhatóság semmilyen felvilágosítást nem adhat. Ebből a helyzetből pedig elsősorban a fiktív cégeknek származik előnyük. Kiállítják a számlát, persze áfá-val növelve, az adót azonban “elfelejtik” befizetni. Ezek után – bizonyára sok vállalkozásnak ismerős a történet – a tisztességes adóalanyt ellenőrzi az adóhatóság, megállapítja, hogry az adott számlát nem adóalany állította ki, s máris jönnek a szankciók. Amennyiben a pórul járt vállalkozónak van kedve, néhány évig pereskedhet, csak hogy végül a bíróság is megerősítse: a nem adóalany által kibocsátott fiktív számla nem számolható el a vállalkozás költségei között. Hiába védekeznek az adóalanyok, hogy a teljesítést tanúsító számla tartalmáért nem az azt felhasználó, hanem az azt kiállító felel; hiába bizonyítja a tisztességes vállalkozó, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a számlán szereplő adatok – többek között az adószám – valóságos voltáról meggyőződjön. Másrészről persze érthető az adóhatóság érvelése is: “elszabadulna a pokol” az országban, ha nem létező cégek számláit korlátlanul elszámolhatnák az adóalanyok. Jelenleg egyébként nem kevés ilyen peres ügye van az adóhatóságnak, s ez nemcsak a tisztességes vállalkozóknak okoz sok bosszúságot, hanem az adóhatóság számos munkatársát is leköti. Mindezek miatt érthetetlen, hogy ezt a senkinek sem használó törvényi rendelkezést eddig miért nem módosították. Nem tud erre magyarázatot adni Vámosi Nagy Szabolcs sem, aki miniszteri biztosi rangban az adórendszer átalakításért felelős a Pénzügyminisztériumban, korábban viszont az APEH főosztályvezetője volt. Mint megtudtuk: a pénzügyi tárcának éveken keresztül jelezte az APEH, hogy e kellemetlen helyzet megszüntetése érdekében töménymódosításra volna szükség; ez azonban mindig elmaradt.
Érdekes, hogy miközben a cégbíróságon az adóalanyok számos adata hozzáférhető, az adóhatóság semmilyen adatot nem tárhat a nyilvánosság elé. Az év elején ugyan lazítottak az adótitkon, de sokak szerint nem eléggé. A módosítás szerint az adóhatóságnak idén januártól már közzé kell tennie a nagyösszegü adócsalást elkövetők adatait, az adóhatósághoz be nem jelentkezettek azonosító adatait, valamint az adóhatóság nyilvántartásából töröltek adószámát. Arról azonban a vállalkozásoknak az idén sem adhat felvilágosítást az APEH, hogy partnerük adóalany-e vagy sem. A pénzügyi kormányzat most végre e téren is lépni kíván. Az adózás rendjéről szóló tömény parlament előtt lévő módosítása szerint 1997 januárjától nem számít majd az adótitok sérelmének, ha az adóhatóság a vállalkozási tevékenységet folytató adózó legalapvetőbb azonosító adatait – nevét, elnevezését, székhelyét, telephelyét, adószámát – közli más olyan adózóval, akinek ezekre az adatokra adókötelezettségének jogszerű teljesítéséhez van szüksége.
Mint Vámosi Nagy Szabolcs hangsúlyozta, mindez nem jelenti azt, hogy az adóhatóság a jövőben “nyakló nélkül” nyilvánosságra hozná az adóalanyok adatait. Az információkiadás technikai feltételeit a törvény elfogadása után dolgozzák ki. A miniszteri biztos szerint az adatszolgáltatásnak valamilyen egyszerű módját választják majd, az azonban szinte biztos, hogy telefonon a jövőben sem adnak felvilágosítást. Valószínűleg készítenek egy formanyomtatványt, amelyet az adóalanynak levélben kell megküldenie az adóhatósághoz. A hatóságnak pedig gyorsított eljárás keretében kell majd az igényelt információt megadnia, természetesen azt követően, hogy meggyőződött róla: az adóalany jogosan kért felvilágosítást. Szinte bizonyos az is, hogy az APEH valamilyen formában regisztrálja majd ezeket az információkérőket. Mindez ugyan többletmunkát okoz az adóhatóságnak, a miniszteri biztos azonban reméli, hogy lesz eredménye. Vámosi Nagy Szabolcs hangsúlyozta: ezzel az új szabállyal szeretnék arra ösztönözni az adóalanyokat, hogy járjanak utána, kivel kötnek üzletet. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az adóalanyok a kedvező szabályozás ellenére sem “ülhetnek ölbe tett kézzel”. A hatóság ugyanis csak arra tud választ adni, hogy az adott vállalkozás szerepel-e a nyilvántartásukban; azt természetesen nem tudja garantálni, hogy az adott számla áfáját az üzleti partner valóban be fogja fizetni. Egy létező vállalkozáson azonban lényegesen könnyebb behajtani az adótartozást, mint egy fantomcégen. Arról sem szabad megfeledkezniük az adóalanyoknak, hogy ha meg is bizonyosodnak üzleti partnerük adóalany voltáról, azzal még nem menekülnek meg az adófizetés kötelezettsége alól. A hatóság ugyanis ettől még ugyanúgy követelheti rajtuk is az adót – noha elsősorban természetesen attól kéri majd, aki megkapta ugyan az adott összeget, csak éppen “elfeledkezett” annak befizetéséről.
