Alig múlik el nap Oroszországban egy-egy vállalat vezetése és részvényesei közötti konfliktusról szóló hírek nélkül. Az ország most tanulja meg, mit jelentenek a tulajdonosi jogok és a menedzseri kötelességek. Kezdenek ráébredni arra, hogy az orosz vállalatoknak a fejlődés érdekében el kell ismerniük a részvényesek jogait.
A harc most érkezett kritikus fázisába, amikor az orosz és a külföldi befektetők a primitív módszerekkel végrehajtott tömeges privatizációs program nyomán létrejött százhúszezer vállalat-torzóból koherens vállalatokat próbálnak formálni. “A tulajdonosok, a részvényesek és a vezetők között harc folyik az eszközök ellenőrzéséért. Jelenleg ez az egyik legfontosabb folyamat Oroszországban” – mondta a Financial Times tudósítójának Jevgenyij Jasin gazdasági miniszter.
A Renaissance Capital moszkvai befektetési bank élén álló Boris Jordan amerikai bankár (akitől az orosz elnökválasztás előtt megvonták a bizalmat), úgy véli: Oroszországnak Jelcin újraválasztása után az elnök betegsége ellenére jó esélye van arra, hogy több külföldi működőtőkét vonzzon. Ám a tőkebeáramlás csak akkor lesz igazán jelentős, ha Oroszországban meglesz a tulajdonosi jogokat védő jogi mechanizmus és politikai akarat.
“A választások révén Oroszország belépőjegyet kapott a tőkéért folyó nemzetközi versenyben való részvételre. De kérdés, hogy ezt a jegyet felhasználja-e vagy a szemétbe dobja. A befektetők biztosak akarnak lenni abban, hogy tényleg az övék az, amit megvettek. A vállalatvezetőknek meg kell érteniük, hogy már nem tulajdonosok, hanem alkalmazottak” – nyilatkozta Jordan, akit szeptemberben visszaengedtek Moszkvába.
A feladat nagyságát jelzi az a tanulmány, amely az orosz Szövetségi Értékpapír-bizottság megbízásából készült a privatizált orosz vállalatokról. A jelentés szerint az orosz magánvállalatok 65 százaléka van a belsők, azaz a munkások és persze alapvetően a régi menedzserek tulajdonában, akik gyakran szemben állnak a változtatásokkal. (A munkások minden esetben passzív részvényesek, akik kevéssé értik elméletben meglévő jogaikat, és szinte alig vannak képviselve az igazgatóságokban.) A külső részvényesek aránya viszonylag kicsi és szétszórt, ráadásul visszaesőben van. A vállalatok csak 17 százaléka van többségében külső részvényesek tulajdonában, akik viszont komolyan harcolnak beleszólási joguk érvényesítéséért.
A tényleges vállalati hatalom tehát – egyelőre – a régi menedzserek kezében van, akik csak felületes ellenőrzés mellett működnek. Egyesek minden energiájukkal a vállalkozás átalakításán dolgoznak, sokan azonban a vállalati pénzeket inkább a saját zsebükbe terelik, semmint hogy új beruházásokra vagy osztalékra fordítanák.
Az orosz privatizáció szülőatyái ma már elismerik, hogy a privatizált eszközállomány ilyen módon való felosztása rossz és igazságtalan volt. Úgy vélik azonban, hogy az eszközök elpocsékolásának megakadályozására és a helyes vállalatirányítás kikényszerítésére a leghatékonyabb eszköz a verseny, amely majd ösztönözni fogja a nyitott és energikus vezetőket, a letargikusakat és korruptakat pedig visszafogja.
Makszim Bojkó, a tanácsadó testületként működő Orosz Privatizációs Központ egykori első embere szerint a gazdaság további liberalizációja arra fogja késztetni a vállalatokat, hogy átszervezzék működésüket, és külső tőkét szerezzenek. Szerinte a kormány legfőbb feladata, hogy a verseny ösztönzésével alacsonyan tartsa az importkorlátokat, mert ha Oroszország nyitott gazdaság marad, az kellő nyomást gyakorol majd a belföldi ipar átalakítására. Egy további lehetőség, hogy a vállalati átszervezésekhez szükséges pénzzel és hatalommal rendelkező orosz befektetési bankok kialakulása, a magánvállalkozások új generációja által kiváltott fokozott verseny és az átlátszó vezetést honoráló tőkepiacok vonzása együtt helyes irányba terelhetik a magánosított vállalatokat.
Számos megfigyelő azonban kételkedik abban, hogy a verseny egymagában elég gyorsan meg tudná változtatni a helyzetet, ezért a részvényesi jogok hatékonyabb védelme érdekében további intézkedéseket sürgetnek. A Szövetségi Értékpapír-bizottság egy sor törvénnyel és elnöki rendelettel kívánja meghatározni a részvényesi jogokat, és megbüntetni a visszaéléseket. Arra ösztönzi a befektetőket, hogy ne állami hivataloknál tegyenek panaszt, hanem bíróság előtt harcoljanak jogaikért.
Vannak már sikeres esetek. Egy nagy nyilvánosságot kapott ügyben Oroszország egyik legagresszívabb kereskedelmi bankjának, az Oneximbanknak mint a világ legnagyobb nikkeltermelője, a Norilszk Nikkel 38 százalékos részvényesének sikerült érvényesítenie jogait, és lecserélni a változásokat akadályozó vezetést. A menedzsment kemény harcot kezdett. Az Oneximbanknak azonban kivételesen jó kapcsolatai vannak: sokkal nagyobb politikai erőt tud megmozgatni, mint a részvényesek általában. (A bank korábbi vezetőjét, Vlagyimir Potanyint Jelcin két hónappal korábban nevezte ki a gazdasági ügyekkel foglalkozó első miniszterelnök-helyettessé. Potanyin szoros kapcsolatban van Csubajsz elnöki főtanácsadóval, az utódlási harc egyik résztvevőjével.)
Más befektetők azonban addig aligha kockáztatnak jelentős pénzösszegeket, amíg nem biztosak abban, hogy minisztériumi beavatkozás nélkül tényleg meg tudják védeni jogaikat a bíróság előtt. Egy moszkvai külföldi befektető így foglalta össze az ügy lényegét a Financial Times hasábjain: “A játékszabályoknak a jövőben a részvénytőkét kell honorálniuk, nem pedig a lopást. Ez hosszú és nehéz küzdelemnek ígérkezik”.
