A klasszikus tankönyvek szerint egy fegyelmezetten vezényelt stabilizációt követően a gazdasági növekedés elől elhárulnak az akadályok. – Már ebben az egyszerű mondatban is számos vitatható elemet találunk. Mi az, hogy klasszikus tankönyv? Mikor van vége a stabilizációnak? Mi az, hogy növekedés? Biztos, hogy a stabilizáció után automatikus a növekedés?
A stabilizációs programot támogató közgazdák és neves politikusok közül csak néhányan fejezték ki kétkedésüket azzal az általános véleménnyel kapcsolatban, miszerint a stabilizációtól – a vészhelyzetnek tűnő állapotok megszüntetésén túl – érdemi, 3-5 százalékos növekedés várható. Mára világos, hogy ez nem következik, illetve nem következhet be.
Megoszlanak a vélemények, hogy az elmúlt hónapokban felpuhult-e a kormány gazdaságpolitikája, vagy sem. Mindkét tábornak lehetnek érvei. Az elszántságot, a kontinuitást vallókat a PM legfrissebb adatai (Economic Processes 1996/3-4.) igazolhatják. A január-áprilisi összevont fizetési mérleg hiánya 800 millió dollár, szemben a tavalyi hasonló időszak 1,8 milliárdjával. Az első félévi mérleg hiánya fele az 1995-ösének. Végül a költségvetési hiány 175 milliárd forint helyett 91 milliárd forint (január-május), a háztartások megtakarításai reálértékben is nőttek.
Ugyanakkor a köz számára is nyilvánvaló, hogy alkuk, követelések állnak sorban a stabilizációval megtakarított források milliárdonkénti, kétmilliárdonkénti elszívásáért, elsősorban tárcaszinteken, illetve a nagyobb lobbyk által meghatározott térerőben. Ezek az akciók itt-ott sikeresek is.
Növekedés viszont nincs, és egyelőre nem is lesz. (Az 1,9 százalékos növekedés, ha van egyáltalán, nem tekinthető érdeminek.) Az ipari termelés januártól áprilisig csak 2 százalékkal nőtt, szemben az összehasonlítható tavalyi nyolccal. A növekedés tere szinte kizárólag az export; a kiskereskedelmi forgalom 7 százalékkal csökkent (január-április), az építőipari termelés 9 százalékkal esett vissza. A gazdaság termelékenysége ugyanakkor immár folyamatosan javul.
Az adatok és a pro, illetve kontra érvek sorát szinte vég nélkül folytathatnánk. Ám forduljunk inkább az úgynevezett nagy kérdések felé, amelyek számos egymásnak ellentmondó igazságot (?) tartalmaznak!
A stabilizációs program egyik sarkköve éppen az volt, hogy a költségvetési hiány lefaragásából eredő forrásokat vissza kell forgatni a (magán)gazdaságba. A program ugyan sikeres (volt), de a profitszféra nem jutott érezhetően nagyobb hitelezési forráshoz. A költségvetési hiány csökkentése “crowding in” hatású, tehát a hitelezéskor többletforrásokat szabadít fel. Akkor mégis mi az oka, hogy ennek gyümölcsöző hatásait egyelőre nem érezzük? Az, hogy költségvetési hiány is többféle van. Az elsődleges hiány további csökkentése már igen nagy recesszióveszélyt hordoz magában. Hiánycsökkentésről írok, ami megtévesztő, hiszen az elsődleges egyenleg stabilan pozitív. Az összegyenleg azért negatív, mert egy párhuzamos folyamat is zajlik: a korábbi költségvetési hiányt fedező állami kincstárjegyek kamatterhei miatt nő a belső államadósság.
Ezt az összetett folyamatot tette még szövevényesebbé a monetáris politikáért felelős MNB és a gazdaságpolitikáért felelős PM nyilvánvalóan közös nevezőn alapuló döntése a devizatartalékokkal kapcsolatban. A közismerten magas devizatartalékok helyét ismerve többféle elképzelés is reális lett volna. Egyre többen támogatták azt a megoldást, ami a reálgazdaság megerősítésére, megsegítésére irányult volna – a tartalékok egy részét állítva ennek fedezetéül. A döntés nem ez lett. A külső adósság idő előtti törlesztésével és más eszközökkel a nettó (külső) adósságállományt csökkentették, ami az árfolyam-különbözetek és a stabilizáció miatt ismert módon áttételesen éppen a költségvetési hiány növekedése irányába hat. A reálgazdaság tehát nem kapott muníciót, így nem meglepő, hogy a növekedés még mindig inkább álom, mint valóság. Ezért a gazdaságról szóló hírek: tőkehiány és pénzbőség egyszerre. Ugyanakkor a gazdaság mai közállapotait ismerve csak a növekedés csökkentheti azok terheit, akiké évek óta – önhibájukon kívül – folyamatosan nő. Ennek érdekében a stabilizáció akár szigorúbb is lehet, ha eredményei a reálgazdaságban is jelentkeznek.
(A szerző a BKE tanszékvezető egyetemi tanára)
