1. A PHARE-segély marginális szerepet játszik az ország külső forrásigény-szükségletének kielégítésében: a rendszerváltás óta odaítélt PHARE-segélyek ugyanis a Magyarországnak felajánlott bi- és multilaterális segélyeknek mindössze 4,3 százalékát tették ki.
2. A beáramlott PHARE-segélyek jelentős éves fluktuációt mutatnak, ráadásul összegük az idő előrehaladtával és a recipiensek számának növekedésével csökken. Kihasználtságuk mintegy 2/3-os, jellemzőjük a rövid lejárat, a projektekhez való kötöttség, valamint a technikai segítségnyújtás dominan-ciája.
3. A PHARE-segélyeken belül az agrárgazdaság 13,6 százalékos részarányt képviselt az 1990 és 1994 közötti időszakban, s 15,3 százalékosat fog képviselni az 1995 és 1999 közötti időszakban. A részarány-növekedés azonban nem azt jelenti, hogy az EU növekvő jelentőséget tulajdonít a magyar agrárgazdaság támogatásának, hanem azt, hogy a Magyarország rendelkezésére bocsátott összes PHARE-segély csökkenésénél kevésbé meredeken esik az agrárszektorra fordítható.
4. Az agrársegélyezés legfőbb célterületei azok voltak, illetve maradtak, amelyek nemcsak a donor, de az EU érdekeit is szolgálják, vagyis a növény és állategészségügy, a földhivatali nyilvántartás, az agrárfinanszírozás, a szerkezeti átalakulás és legújabban az agrárharmonizáció.
5. A segélyezés módja – nevezetesen a technikai segélyezés dominanciája és eszközszállításnál az EU-beli, illetve EU-eredetű cégek jelentős szerepe – ugyancsak a donor érdekeit szolgálta, és jelentős erőforrás-visszaáramlást eredményezett.
6. Habár az 1995 és 1999 közötti időszakban némileg változni fog a PHARE-segélyezés rendszere (középtávú segélyezés, decentralizált segélyadminisztráció, társfinanszírozási lehetőség), a segélyezés filozófiája, célja és módszere aligha fog gyökeresen megváltozni. Mind a segély összegét, mind a segélyezés célterületeit és azok elérésének módját – a látszólagos egyeztetések ellenére is – alapvetően a donor érdekei fogják meghatározni.
7. Következésképpen a recipiensek manőverezési lehetősége igen korlátozott. Sem a segélyek nagyságát, sem a nyújtott segélyek feltételeit nem tudják érdemben befolyásolni. Ugyanakkor meg kell próbálni a korábbi időszaknál aktívabb segélystratégiát folytatni: a beáramló segélyeket a recipiensek által prioritásnak tartott területek felé terelni, a segélyek kihasználásának mértékét növelni, a segélyezés bürokráciáját és adminisztrációját mérsékelni, a magyar részvétel (beszállítás, szakértés) arányát emelni, a technikai segélynyújtás, szakértőküldés, tanácsadás részarányát csökkenteni, illetve technikai segítségnyújtás esetén a magyar szakértők alkalmazását, a külföldiek hazaiakkal való kiváltását szorgalmazni, a külföldi és a hazai szakértők legalább “egyenlő elbánását” megvalósítani (de még az is elképzelhető, hogy külföldi szakértőt csak abban az esetben lehessen alkalmazni, ha hasonló képzettségű magyar nem áll rendelkezésre), a közvetlen projekt- és beruházás-finanszírozás részarányát növelni, és a segély-vissza-áramlás mértékét csökkenteni.
8. Szükséges lenne, hogy átfogó képpel rendelkezzünk az eddig befolyt segélyekről, azok tényleges felhasználásáról és objektív képünk legyünk a segélyek hatásáról. Az eddig készült hatáselemzéseket külföldi szakértőcégek ugyancsak külföldi szakértők, illetve nemzetközi szervezetek (OECD, Világbank, EU) tanulmányaira támaszkodva végezték a PHARE megbízásából.
9. Ahhoz, hogy Magyarország aktívabb segélystratégiát tudjon folytatni, mindenekelőtt koherens gazdaságstratégiával kell rendelkeznie. Ebből kell ugyanis kiderülni, hogy a magyar gazdaságvezetés milyen szerepet szán a külföldi segélyeknek, mely területek fejlesztését tartja prioritásnak, s mely területeken és milyen feltételek mellett ítéli kedvezőnek, kívánatosnak a külföldi segély beáramlását.
