Akár büszkék is lehetnénk a hazai gazdasági jogalkotás teljesítményére – legalábbis, ha csak a meghozott törvények számát néznénk, s nem érdekelne bennünket a törvények minősége. Sovány vigasz, hogy a gazdasági jogalkalmazás színvonala még a jogalkotásét is alulmúlja.
Az 1968-as gazdasági reform, illetve a politikai rendszerváltás előtti gazdasági törvényhozás eredményeként a piacgazdaság legalapvetőbb törvényei Magyarországon már rendelkezésre állnak. Gazdasági jogunk fejlettebb, mint a többi volt szocialista országé, és az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából az európai joggal jóval könnyebben harmonizálható. Ám a gazdasági jogalkalmazás gyengeségei erősen csökkentik a jogbiztonságot (elhúzódó gazdasági perek, gyenge végrehajthatóság, lassú cégeljárás, bizonytalan és elavult ingatlan-nyilvántartás stb.).
1968 után a magyar gazdasági jog a szocialista rendszer keretei között is jórészt törvényi alapokra került, és részlegesen piacgazdaságra orientált volt (például vállalati és szövetkezeti törvény, a tervszerződési rendszer Ptk.-beli megszüntetése stb.). Az 1988-as társasági törvény – jelentős kisvállalkozási előzmények után – legitimálta a magánvállalkozásokat, illetve a külföldi befektetéseket, 1990-ben pedig megszületett az értékpapír- és a versenytörvény is.
Ami még hiányzik
A Kupa-program nyomán 1991- 92 után igen kiterjedt gazdasági jogalkotás folyt. Ez részben pénzügyi jellegű volt (az európai normákhoz igazodó számviteli és csődtörvény, a pénzintézeti törvények, az államháztartási törvény), részben a gazdasági státusjogot alapozta meg (az állami vállalatok társasággá alakítását és privatizációját szabályozó törvények, a szövetkezeti törvény, a Munka Törvénykönyve). 1993- 95 között a gazdasági törvényhozás politikai okokból viszonylag lelassult, de 1995-ben ismét igen eredményes évet zártunk: megszületett például az új privatizációs, a közbeszerzési, a vám- és devizatörvény, a biztosítási vagy a környezetvédelmi törvény.
Az előttünk álló 2-4 évben elsősorban az alapvető gazdasági jogalkotási feladatokat kell elvégezni. Az eddigi alkotmánybírósági gyakorlat elemzésének figyelembevételével ki kell alakítani a gazdasági alkotmányosság új, alkotmányban is rögzítendő alapelveit. Be kell fejezni a piacgazdaság alapvető hordozó törvényeinek létrehozását. Ezek közül lényegében már “csak” az ingatlanjog (leegyszerűsítve: földtörvény) átfogó modernizálása, illetve a Polgári Törvénykönyv gazdasági szerződési részének megújítása hiányzik. El kell végezni az 1988-92 között – zömmel elméleti alapon, gyakorlati tapasztalatok hiányában – alkotott alapvető piacgazdasági törvények intézményes felülvizsgálatát. Ennek során érvényesíteni kell az európai követelményeket, illetve a pozitív gyakorlati tapasztalatokat. Ebbe a körbe elsősorban a társasági törvény, a versenytörvény, az egyéni vállalkozói törvény, a konszernjogi előírások, a bank- és értékpapírjog tartoznak.
Folytatni kell az alapvető piacgazdasági törvények kiegészítését a gazdasági szakágazati törvények megújításával. Ez a folyamat 1992-től megindult (például vasút- vagy bányatörvény, vízügyi törvény), de felgyorsítandó. Nagyon hiányzik többek között egy új építési vagy reklámtörvény, a fogyasztóvédelem modern szabályozása. Ezeken a területeken állandósultak a gazdasági alkotmányossági problémák, és az európai jogharmonizáció tekintetében is e körben a legnagyobb a lemaradás.
A jogalkotás során jobban figyelemmel kell lenni a jogalkalmazás teherbíró képességére. A rendszerváltozás kezdetén értelemszerűen úgynevezett húzótörvényeket, programadó normákat kellett alkotni, új intézményeket – akár a személyi és tárgyi előfeltételek híján is – bevezetni (például a társaságok cégbírósági törvényességi felügyelete). Ma viszont már csökkenteni kell a távolságot a jogalkotás és a jogalkalmazás között. Külföldi pénzeszközök bevonásával is meg kell teremteni a jogalkotás és a jogalkalmazás korszerű számítógépes hátterét.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a gazdasági jogalkotás alapvető stratégiai célja a magántulajdonon alapuló piacgazdaság, az autonóm civil társadalom kialakulásának segítése. Bár a különböző gazdasági visszaélések szankcionálása, a feketegazdaság negatív tendenciái elleni küzdelem a gazdasági jognak is feladata, nem szabad az állami beavatkozást növelni: a vállalkozási szabadságot indokolatlanul korlátozó, túlszabályozó, túl kazuisztikus gazdasági jogalkotás hibájába esni. Az alapvetően keretjellegű gazdasági jogszabályokat alkotó bírói gyakorlattal kell kitölteni (például a kft.-k hitelezőket károsító kiürítésével szemben bírói felelősség-átvitellel lehet védekezni). Ehhez a Legfelsőbb Bíróság erősebb elvi útmutatásaira lenne szükség.
Nem elég azonban csak jogot alkotni; gondoskodni kell az elavult, a gazdasági cselekvést indokolatlanul korlátozó, zömmel meglehetősen alacsony szintű gazdasági joganyag hatályon kívül helyezéséről is. De a gazdasági deregulációnak elsődlegesen nem a közigazgatás egyszerűsítését, illetve hatékonyságát kell szolgálnia, hanem a vállalkozói, piaci autonómia bővítését.
Mennyiség és minőség
Amíg a gazdasági jogalkotás mennyiségi teljesítményével nagyjában-egészében elégedettek lehetünk, egyáltalán nem ilyen jó a helyzet a gazdasági törvények minőségi színvonalával. Sőt, ha a fejlődés ívét nézzük, azt látjuk, hogy a helyzet általában nem javul, hanem romlik.
A törvények technikailag kidolgozatlanok, sok a szerkezeti, illetve szövegezési kodifikációs hiba; a gazdasági törvények koncepcionálisan nem eléggé kiforrottak, sok bennük a belső ellentmondás, a végig nem gondolt, hibás szabályozás. Ráadásul a különböző gazdasági törvények nincsenek egymással megfelelően összehangolva, rendelkezéseik sokszor egymással ellentétes joghatásokat váltanak ki. Jellemző még, hogy a gazdasági joganyag nem kellően stabil, az új törvények zömmel napi politikai érdekből, türelmetlenségből, agresszív lobbyzásból adódó módosítása indokolatlanul nagymérvű. Fontos továbbá, hogy a törvény-előkészítés képtelen a törvények továbbgyűrűző társadalmi-gazdasági hatásainak, illetve költségeinek előzetes felmérésére.
A viszonylag alacsony minőségi színvonal részben a politikaitársadalmi-gazdasági átalakulás szükségszerű velejárója, a ki nem forrott körülmények, a felgyorsult jogalkotási szükséglet objektív következménye. Vannak azonban olyan szubjektív hibák is, amelyeken lehet változtatni.
Egyrészt a magyar gazdasági jogalkotás az elmúlt 10 évben jórészt elvesztette korábban Kelet-Európában kiemelkedő szakemberállományát – főleg a magángazdaság szívta el őket -, a fiatal szakemberek nemrég beindult kodifikációs képzése pedig csak távlatilag hozhat eredményeket. Rövid távon is szükség lenne a külső szakemberek erősebb bevonására – erre nemzetközi pénzeszközök is felhasználhatók.
Másrészt a kormányzati működés hiányosságai, a túltagolt, túl nagy és így nehezen koordinálható államapparátus, valamint a minisztériumi szervezet politikai és szakmai részre való feldarabolása (a politika elsődlegessége mellett) a kodifikációs folyamat rendjének felborulásához vezettek. Nincs megfelelő tudományos megalapozás, ötletszerű és kapkodó a gazdasági jogszabály-előkészítés, nincs tervszerű és szervezett jogszabály-egyeztetés sem a közigazgatáson belül, sem a társadalmi-gazdasági érdekképviseletekkel. A gazdasági kodifikáció sokszor elvész a költségvetési és adótörvényekkel túlterhelt Pénzügyminisztérium (mint informális gazdasági csúcsminisztérium), a közjogi-alkotmányozási és igazságszolgáltatási teendőkkel zsúfolt Igazságügyi Minisztérium, a gazdasági ágazati minisztériumok és főhatóságok, valamint a Miniszterelnöki Hivatal között. Ennél korszerűbb, az egységes stratégiát jobban lehetővé tevő szervezeti megoldást kellene találni, a kormány Gazdasági Kabinetjéhez kapcsolva.
Harmadrészt mind a közigazgatás, mind a törvényhozás gyakorlatlan még a többpártrendszerű parlamenti törvényhozás technikájában. A pártfrakcióknak csekély a szakértő jogalkotási alátámasztásuk. A túl népes bizottságok sokszor nem képesek érdemi munkára. Rengeteg a rögtönzés. Az öncélú – szereplésvágyból, illetve lobbyzásból származó -, jogtechnikailag rendkívül gyengén kidolgozott képviselői módosító indítványok százai sok esetben szinte áttekinthetetlenné teszik a törvényjavaslatot. Ilyen helyzetben a gazdasági törvényjavaslatoknak alig van a joggyakorlat számára hasznosítható indoklásuk. A parlamenti végszavazás után a törvény szövege sok esetben szinte megállapíthatatlan, ezért elhúzódik a kihirdetés, illetve a Magyar Közlönyben a szöveg gyakori helyesbítésre szorul. A parlamenti munka javításától így okkal remélhetnénk a gazdasági törvényhozás színvonalának növekedését. Ebben segíthet az új alkotmányhoz igazodó, modern jogalkotási törvény is.
