Az MTK Budapest magabiztos győzelemmel hangolt a MIKA Jereván elleni csütörtöki UEFA-kupa mérkőzésére. Az újonc Nyregyháza és Siófok pedig megszerezte az első győzelmét az élvonalban.
A Bayern München együttese hatodik alkalommal nyerte meg a német Ligakupát. A bajorok a szombati döntőben a gyatrán futballozó Schalke csapatát győzték le Miroslav Klose szemfüles góljával.
Az amerikai Levi Leipheimer sikerét hozta a 2007-es Tour de France utolsóelőtti szakasza, a Cognac és Angouleme közötti egyéni időfutam, a spanyol Alberto Contador viszont megőrizte a sárga trikót, ezzel gyakorlatilag meg is nyerte az idei Francia kerékpáros körversenyt.
Szombaton összesen 9360-an úsztak a Balatonban az egy napon rendezett Balaton-átúszás, valamint Öbölátúszás keretein belül. Utóbbi viadalon Guinness-rekordot is felállítottak a résztvevők.
A Karcag-ralin történt balesetben heten sérültek meg, míg a tereprali országos bajnokság hatodik futama során, Vitnyéd környékén az egyik gépkocsi fékjéből fellobbanó láng átterjedt az erdő aljnövényzetére, amely kigyulladt. A verseny félbeszakadt.
Marosvásárhelyre utazott szombaton a Locomotiv GT együttes - Presser Gábor, Karácsony János, Somló Tamás és Solti János, ahol vasárnap a Félsziget fesztiválon lépnek majd fel.
Az úszók 109. országos bajnokságának legizgalmasabb szombati vetélkedőjét, a 200 méteres férfi pillangót Cseh László országos csúccsal nyerte meg, és ezzel nyolcadik aranyérmét szerezte.
Roberto Donadoni, az olasz labdarúgó-válogatott szakvezetője nem esik kétségbe amiatt, hogy az itáliai futball legfényesebb csillaga, Francesco Totti végleg szögre akasztotta a címeres mezt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) betiltotta a vallási témájú kinyilatkoztatásokat a futballpályákon. A jövőben nemcsak a „misszionáriusokat", hanem az egész csapatot megbüntetik.
Továbbra is hiányzik 20 millió forint, de Márta István bízik abban, hogy az eddigi közel 50 elmaradt műsorszám mellett nem kell továbbiakat törölni a programból. A FigyelőNet tudósítója szerint szemmel láthatóan többen vannek jelen, mint tavaly ilyankor, a vendéglátósok pedig négyszeresére emelték az áraikat.
Flavio Briatore, a Forma-1-ben szintén érdekelt Renault főnöke megdöbbent a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésén, miszerint a McLarennek nem jár semmilyen büntetés a kémügyben.
Az argentin élvonalból kiesett Nueva Chicago húsz büntetőponttal kezdi a másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, ezenkívül soron következő húsz bajnokiját semleges helyszínen kell megrendeznie.
Az Újpest hazai pályán döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, míg a címvédő Debrecen kétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Győr ellen a labdarúgó NB I, 2. fordulójában.
Szávay Ágnes közel háromórás csatában szenvedett vereséget az első helyen kiemelt olasz Francesca Schiavonétól a Bad Gasteinben zajló salakpályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hatezer euróra büntette az FTC csapatát, mert szurkolói a román Oltchim Valcea elleni női KEK-elődöntő összecsapása előtt megrongálták a vendégcsapat buszát.
Az euróövezet országaiban stabilizálódótt a különbség az autóárakban, az idei év első felében. Az átlagos különbség 4,6 százalék volt, az előző fél évben 4,4 százalék.
A kormányzati negyed tervpályázatára több olyan pályamunka is érkezett, amely építésének akár holnap neki lehetne állni - jelentette ki Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze, a kormányzat negyed tervpályázatát értékelő bizottság tagja.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának elnöke félrevezetés és megtévesztés vétségével megindította az eljárást a Ferencváros ellen.
Több száz tonna vasport kíván egy amerikai cég a tengervízbe juttatni a Galápagos-szigetek környékén, mivel az segítheti a légkörben található szén-dioxid megkötésében komoly szerepet játszó planktonok elszaporodását. Környezetvédők azonban azt állítják, hogy a módszernek több kára lehet mint haszna.
Öt megyei rendőr-főkapitányság összesen tíz jól gyorsuló motort kapott pénteken Budapesten, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által beszerzett járműveket a bizottság elnöke, Szabadfi Árpád dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány helyettese adta át.
Pénteken alaposan megkurtított programmal indul a Művészetek Völgye fesztivál, melynek látogatói az utolsó napokban további programritkításra számíthatnak.