Élet-Stílus

Továbbra is a világbajnok Olaszország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját. A legfrissebb rangsorban Magyarország – kilenc pozíciót rontva – a 66. helyen található.
2007. 06. 13. 11:11
„Bartók+Párizs 2007" címmel szerdán nyílik a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, amelynek műsorán francia operák, oratóriumok és dalok, valamint Bartók Béla művei lesznek műsoron.
2007. 06. 13. 11:05
Naiv növény című regényéért Harcos Bálintnak ítélték idén a legjobb fiatal első kötetes prózaírókat elismerő Bródy Sándor-díjat – közölte a Bródy Sándor Alapítvány az MTI-vel kedden.
2007. 06. 13. 10:58
Negyvenöt országból összesen 360 filmet neveztek az idei BUSHO – BUdapest SHOrt Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra; az augusztusi seregszemle versenyprogramjába összesen 116 alkotást válogatott be az előzsűri – közölték a szervezők az MTI-vel.
2007. 06. 13. 10:56
Tíz magyarból három szerint a klímaváltozást illetően ma már rosszabb a helyzet annál, mint amit a tudósok állítanak – derült ki a GfK Hungária 2007 májusában folytatott felméréséből. A többség a természeti környezet megóvása érdekében leginkább a költséghatékony energiatakarékos izzókra lenne hajlandó váltani. Az autózásról a többség nem mondana le.
2007. 06. 13. 09:21
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) résztvevői nyílt levélben tiltakoztak kedden a szolnoki Szigligeti Színház új igazgatójának megválasztása ellen, mert úgy vélik: minden szakmai szempontot mellőző döntés született.
2007. 06. 13. 07:54
114 naptömeg, azaz a Földnél 37 milliószor nehezebb az a csillag, amelyet kanadai tudósok a Hubble teleszkóp és az európai déli csillagvizsgáló (European Southern Observatory) távcsövei segítségével fedeztek fel.
2007. 06. 13. 07:49
Másodszor is diadalmaskodott a Vasas a Honvéd felett a férfi vízilabda ob I döntőjében: a piros-kék alakulat három góllal nyert kedd este az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második összecsapásán.
2007. 06. 12. 21:30
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által javasolt és a szakmai bizottság által is támogatott csapatösszeállítást a június 28-án kezdődő spanyolországi Európa-bajnoksággal kapcsolatban.
2007. 06. 12. 20:32
Az interneten terjedő információkkal ellentétben nem kerül a Föld közelébe augusztusban a vörös bolygó, a legközelebbi "nagy Mars-közelség" decemberben lesz - mondta a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) főtitkára.
2007. 06. 12. 19:01
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso bevallotta: kissé kényelmetlenül érzi magát mclarenes csapattársa, Lewis Hamilton bámulatos Forma-1-es debütálása és az őt körülvevő eksztatikus hangulat miatt.
2007. 06. 12. 17:55
A legenda szerint Róma falait egy nap alatt építették fel. A Rome Reborn projekt – az ősi Róma virtuális felépítése – azonban nem tűnik ilyen egyszerűnek, 10 éve dolgoznak rajta a tudósok és az számítógépes grafikusok.
2007. 06. 12. 17:04
Julio Baptistát is behívta a keretébe Dunga, a dél-amerikai kontinenstornára készülő brazil labdarúgó-válogatott kapitánya.
2007. 06. 12. 16:16
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical koncertverziójával kezdődik a Sziget 2007 programsorozata a „nulladik" napon, az LGT zenekar fellépése előtt – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.
2007. 06. 12. 15:44
Az esztergomi királyi palotában lévő, most Botticellinek tulajdonított falfestmény 1934-ben került elő, az akkori idők egyik legnevesebb olasz reneszánsz specialistája, a nemzetközi hírű Gerevich Tibor művészettörténész fedezte fel – mondta el Marosi Ernő művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke kedden az MTI-nek.
2007. 06. 12. 15:41
A jelenkor egyik leghíresebb és legolvasottabb amerikai filozófusa 75 éves korában hunyt el. Halálát hasnyálmirigyrák okozta – tette közzé a kaliforniai Stanford Egyetem.
2007. 06. 12. 14:53
Olvasói sztorik