Élet-Stílus

Tétmérkőzésen is bemutatkozott Beckham

David Beckham először lépett pályára új amerikai egyesülete mezében tétmeccsen. A második félidő közepén becserélt angol középpályás sem tudta megakadályozni, hogy a Los Angeles Galaxy idegenben kikapott.

Kapcsolódó linkek

beckham.lap.hu
sport.lap.hu

A hosszú ideje bokasérüléssel bajlódó angol sztárt a 72. percben cserélte be az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő együttes trénere a DC. United ellen, amely addigra már egy a 27. percben szerzett Emilio-találattal megszerezte a vezetést. A washingtoni riválissal szemben Beckhammel sem sikerült fordítania a Los Angeles-i együttesnek, amelynek vendégszereplésére a fővárosban telt ház, azaz közel 47 ezer néző volt kiváncsi – írja az MTI.

„Nagyon vártam már, hogy végre bemutatkozhassak. Sajnálom, hogy erre a szurkolóknak ilyen sokat kellett várniuk. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok” – mondta Beckham, majd hozzátette: bokasérülése még nem jött teljesen rendbe, de úgy érezte, mintegy 20 percet képes vállalni. És éppen ezen nyilatkozata után bocsánatkérésre is kényszerült. Történt ugyanis, hogy bírálta azokat a pályákat, ahol nem füvön, hanem műanyagborításon játszanak, csak éppen nem tudta, hogy a „FieldTurf” szó nem a pálya talajára utal, hanem az a gyártó cég elnevezése. Az MLS-ben 13 csapatból négy műfüvön játszik.

„Bocsánat, nem akartam a vállalatot megbántani” – mondta Beckham, aki elismerte, hogy a három futballakadémiája közül az egyiken műanyag borításon játszanak a gyerekek. „Azon a szinten megfelelő a műfű. Én kiskorom óta füvön játszom, és ezt szoktam meg” – tette hozzá. A mérkőzést mellesleg végignézte a helyszínen Steve McClaren, angol szövetségi kapitány.

Beckham június 21-én már játszott 16 percet a Galaxyben az angol Chelsea elleni barátságos találkozón, de tétmérkőzésen most először öltötte magára a Los Angeles-i gárda mezét. A világhírű futballista öt évre 250 millió dollárért hagyta el a spanyol Real Madridot, és tette át székhelyét az Egyesült Államokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik