Mintegy négyszázezer tudós közvetlenül érintett a világ legnépesebb országának katonai kutatásaiban. Mindezt a védelmi minisztérium közölte hivatalos weboldalán.
Az idény első Bajnokok Ligája-fordulója vezéráldozattal járt: a Rosenborg elleni gyatra bemutatkozás miatt beadta lemondását Jose Mourinho, a Chelsea portugál szakvezetője.
A hegycsúcsra épült Harar városa ezer évvel ezelőtt az iszlám vallás központja volt Afrika szarvában. A közel 40 méter magas és 130 méter hosszú várfallal körülvett település számos mecsetet rejt magában. Az ősi város jelenleg a turizmus beindításán fáradozik.
Négy korábbi Bajnokok Ligája- illetve négy UEFA-kupa-győztes van még versenyben idén a második számú európai sorozatban. Magyar csapatnak sajnos ezúttal sem szurkolhatunk, de a BL-el ellentétben néhány hazánkfia még érdekelt a sorozatban.
Az őszi hónapok dúskálnak a gasztronómiai fesztiválokban. Sör, whisky és pálinka a szomjazóknak, míg gesztenye, kolbász, hagyma és tök az éheseknek. A nagyobb, evős-ivós, mulatozós rendezvények mellett számos, kevésbé ismert helyi fesztivált is érdemes beiktatni a programba, ha érinti az úti célunkat.
Csalódást okozott a Bajnokok Ligájának szerdai játéknapján az Olympique Lyon együttese, ez persze nem zavarta a Barcelona nyáron igazolt francia támadóját. Az Internazionale idegenben kikapott, a Manchester United pedig a „hazatérő” Cristiano Ronaldo találatával győzte le a Sportingot.
A magyar időfutam-specialista egyelőre még nem szállt ki a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, a 17. szakaszon húsz másodperccel az olasz győztes mögött ért a célba. Összetettben Mencsov továbbra is két perccel vezet.
Az FIA szerdán nyilvánosságra hozta a múlt heti meghallgatás jegyzőkönyvét. Az iratból kiderül, hogy a McLaren versenyzője és a csapatfőnök a hungaroringi incidens óta nincsenek beszélő viszonyban.
A globális felmelegedés folytán megnyílt Északnyugati-átjáró tulajdonjogán vitázik Kanada, Oroszország és Grönland. A halászat, a hajózás és a nyersanyagok kitermelésének jogaiért küzdenek az érintett országok.
Az igazi sztárdömping inkább a tavaszi-nyári időszakra tehető, de 2007. azért még tartogat néhány csemegét a pop-rock műfaj kedvelőinek. Jön többek között a Muse, a Deep Purple és a Harlem Gospel Singers. Decemberben egy igazi karácsonyi csemegére is számíthatunk: Woody Allen érkezik jazzbandájával.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága csütörtökön dönt arról, hogy kap-e eltiltást Gera Zoltán, a magyar válogatott múlt szerdán Törökországban kiállított játékosa.
Az angol bajnok másodedzője egy interjúban felvetette annak a lehetőségét, hogy rövid időn belül otthagyja a Manchester Unitedet. Carlos Queiroz nem időzített különösebben jól, hiszen a csapat ma este a Bajnokok Ligájában érdekelt.
A nyár végén megszokott lanyhulással szemben az európai autóeladások augusztusban is tartották a korábbi hónapokban megszokott 2,5 százalékos növekedést. A 2007-es évet nézve a növekedés 0,5 százalékos összesen 10 627 879 darabos.
Megszámolja az utasokat a BKV. A cég szerint szét akarják választani a fizető és a bliccelő utasokat. Ennek az lehet az eredménye, hogy ritkítják a járatokat, mondván: túl sűrűn járnak.
Magyar idő szerint péntekről szombatra virradó éjjel döntenek arról Vancouverben, hogy hol rendezik a 2013-as jégkorong-világbajnokságot, a jelentkezők között van a magyar szövetség (MJSZ) is.
Szerte a világon több száz nyelv áll a kihalás szélén, némelyiket már csak egy-két ember beszéli. A nyelvek kihalásával az adott népcsoport természeti környezetével és kultúrájával kapcsolatos, nemzedékeken keresztül felhalmozott tudás is elvész.
Egyes cigányzenészek szerint hibás volt eltörölni azt a rendeletet, amely szerint csak hivatalos vizsgával dolgozhatnak a zenészek a vendéglátóhelyeken. A muzsikusok szakmai méltóságukat féltik az intézkedéstől, akár zenés tüntetést is kilátásba helyzetek.
A női világranglista 23. helyén álló Szavay Ágnes két szoros szettben legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás tenisztornán, és ott az argentin Emilia Salernivel csap össze.
A magyar válogatott tíz helyet javítva az 55. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet újra az olasz csapat vezet az argentinok és a brazilok előtt.
A punkzene alapzenekara harminc éve jelentette meg legendás első albumát Never Mind the Bollocks címmel. A Sex Pistols tagjai bejelentették, hogy az évforduló alkalmából egy koncert erejéig összeáll a botránycsapat.