Élet-Stílus

Titkos gárda működött Rákosiék ellen

A szélesebb közvélemény mindmáig szinte alig tud valamit arról, hogy az ötvenes évek elején szervezett illegális mozgalom működött az Alföldön Rákosiék kegyetlen uralma ellen. A Fehér Gárdáról Baté Szilveszter készített dokumentumfilmet.

A Fehér Gárda egy igazi titkos antikommunista szervezkedés volt. Magát az egész hálózatot csak a vezetők látták át, egy-egy összekötő négy emberért volt felelős, a többiekről nem tudott. A mozgalom láncszerűen épült fel. A fehérgárdisták szűk körben gyűléseket tartottak, arra készültek, hogy amennyiben kitör a forradalom, akkor ők élére állnak a folyamatoknak. Vannak olyan vélekedések is, hogy a Fehér Gárda egyfajta korai előrejelzése a hat év múlva kitört népfelkelésnek.

A parasztság kifosztása, a beszolgáltatás és a padlássöprés, az erőszakos téeszesítés, a kulákság elleni hadjárat, a megfélemlítés és az ÁVH terrorja váltotta ki azt az elégedetlenséget, amely a Fehér Gárda ellenállási mozgalom elindításához vezetett. Az első szerveződő egységek 1949-ben jöttek létre az Orosháza–Hódmezővásárhely közötti pusztán.

A mozgalom főként a tanyai lakosságot ölelte fel, bár előfordultak Orosházán, Békéscsabán, Makón, Maroslelén és különösen Hódmezővásárhelyen városi-falusi sejtjei is. A szervezkedés dél-alföldi részének két főszereplője Kovács István és Blahó János volt. Az Államvédelmi Hatóság besúgóhálózata segítségével göngyölítette fel a mozgalmat. Elsőként Blahó Jánost fogták el a hatóságok, majd 1950 őszén fokozatosan tartóztatták le a szervezkedés vezérkarát. A harminc vádlottból Blahó Jánost és Kovács Istvánt halálra ítélték, 22 személyt Kistarcsára internáltak. Blahóékat 1951. március 30-án kivégezték.

Kovács István, ez a 24 éves fiatalember a bírósági tárgyalásakor találkozott utoljára édesanyjával. A halálba készülő fiú úgy búcsúzott, hogy kitépett néhány szálat a hajából, és azt adta oda anyjának, hogy maradjon neki valami emlék a gyermekétől.

A Fehét Gárda mozgalom Dél-alföldi történetéről Baté Szilveszter készített dokumentumfilmet. A filmben megszólalnak a még élő fehérgárdisták és Kovács István mennyasszonya, Ravasz Mária Ilona is. A filmet november 15-én, csütörtökön 18 órakor az Emlékpont Múzeumban (Hódmezővásárhely, Andrássy út 32.) mutatják be először. Ugyanitt önálló kiállítóteremben emlékeznek a bátor ellenállókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik