Élet-Stílus

Bacsó Péter a menedzserré lett prostituáltról mesél

Múlt héten fejezte be a Piros esernyő munkacímű új filmjének forgatását Bacsó Péter. A Kossuth-díjas rendező alkotása egy árva lány útját követi, aki kitör a prostituált létből és menedzserré válik.

A film főszereplője egy 18 éves lány, akit annak idején az anyja otthagyott egy reklámszatyorban egy kórháznál. Intézetben nő föl, majd onnan kikerülve szeretetre vágyik. Ezt kihasználva a párja prostitúcióra kényszeríti. A film arról szól, hogyan próbál, és hogyan tör ki ebből a helyzetből – vázolta a FigyelőNet kérdésre Bacsó Péter a történetet.

Bacsó Péter kiemelte, hogy a történet ugyan szomorúnak tűnik, de a tőle megszokott stílusban képzeljük el: egyfajta bohókás mesét szeretne vászonra vinni, ahol állandóan keveredik a tragikum és a komikum. Az ötletet egy újsághír adta,amely arról szólt, hogy EU-pályázatnak keretében prostituáltakat képeznek át menedzserré. Ez Bacsó szerint olyan abszurd ötlet, amit érdemes volt továbbgondolni. Így született meg egy talpraesett, de bolondos lány története, aki jobb menedzser, mint a menedzserek többsége. Először eladják egy stricinek, azután visszafizet mindenkinek.


Bacsó Péter a menedzserré lett prostituáltról mesél 1

Bacsó Péter


A napokban az FN-tudósítóban „beles” nevű olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Tanú rendezője ismét forgat. Mint írja: több mint 30 film elkészítése után és több mint 40 évnyi tapasztalattal a háta mögött „Piros esernyők” címmel készül Bacsó Péter legújabb filmje.

A rendező kérdésünkre elárulta, hogy a múlt héten már be is fejeződött a forgatás. Most az utómunkálatok folynak. A mozikban várhatóan tavasszal láthatjuk, a filmszemlére biztosan nem készül el a film. Hozzátette, biztosan nem Piros esernyő lesz a címe, ez csak egy munkacím.

A Kálomista Gábor producer által gyártott játékfilm főbb szerepeit a frissen végzett Ubrankovics Júlia, valamint Hujber Ferenc, Kaszás Gergő és Tóth Attila alakítja. De apróbb epizódszerepekben feltűnik Cserhalmi György, Tordai Teri, Tordi Géza, Lázár Kati és Máté Gábor is. A film operatőre Andor Tamás.

A jövőre nyolcvanéves Bacsó Péter Kassán született. Nevéhez olyan legendás alkotások kötődnek, mint A tanú, a Te rongyos élet, a Sztálin menyasszonya, a Banánhéjkeringő, a Hamvadó cigarettavég. Legutóbbi filmje a 2006-os De kik azok a Lumnitzer nővérek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik