Az ebben az évben a király trónra lépése 60. évfordulójának jegyében megrendezett kiállításon a világ 33 országának szakemberei mutatják be termékeiket 75 hektáron.
A Guinness-rekord mozaik 60 828, az Elchei Történeti Múzeum látogatóiról készült fotóból áll. A múzeum gyűjteményében látható a Kr. u. IV. századból származó urnaszobor.
Nemcsak a temetőkben hanem a lakások ablakaiban is kigyulladtak a gyertyák, gyászolva a sok elesett fiatalt. Csöndes szomorúsággal hajtott fejet mindenki az elhunytak emléke előtt abban a reményben, hogy a kiontott vér, a súlyos áldozatok meghozzák azt az eredményt.
Története során még soha nem rajtolt ilyen gyengén a Philadelphia csapata, annak ellenére, hogy keddre virradóra sikerült nyerniük. Az Anaheim Ducks pontszámban behozta a Buffalót, igaz egy meccsel kevesebbet játszott.
Harmincöt „bőrös” év után új labdával rajtol el magyar idő szerint szerda hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 61. idénye a Chicago–Miami és a Lakers–Phoenix összecsapásokkal.
Az informatikai biztonság a XXI. század egyik legégetőbb problémájává kezd válni, amire ékes bizonyíték az ezen a területen tevékenykedő cégek minden átlagot meghaladó piaci növekedése. Mivel a vállalati adatok biztonságát legjobban maga a felhasználó veszélyezteti, a hardver- és szoftverkörnyezet fejlesztése mellett fontos az emeberek képzése is.
Kutatók felfedezték a madárinfluenza H5N1 altípusának egy új változatát, amely úgy tűnik, ellenáll az eddig kifejlesztett oltóanyagoknak. Az új variáns megjelenéséhez hozzájárulhatott az eddigi változatok ellen kifejlesztett védőoltások alkalmazása.
A Zalaegerszeg újra az élre állt a labdarúgó Borsodi Ligában, miután hétfő este 1-0-ra legyőzte a vendégként fellépő Vasast. A ZTE a 11. forduló után egy ponttal előzi meg az MTK együttesét.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) honlapjának értesülése szerint Selymes Tibor, a Borsodi Ligában szereplő FC Sopron vezetőedzője az október 21-én rendezett, Pécs elleni bajnoki mérkőzés szünetében megpofozta saját, 19 éves játékosát.
A Bajnokok Ligája keddi játéknapján újra megmérkőzik egymással a Barcelona és a Chelsea. Győzelme esetén az angol csapat már hátradőlhet, a címvédő viszont nagy bajba kerül, ha nem nyer.
Kizárták a Real Madrid labdarúgócsapatának keretéből az olasz válogatott Antonio Cassanót, mert sértő megjegyzést tett Fabio Capello vezetőedzőre. Eközben David Becham úgy nyilatkozott, hogy maradni akar az egyesületnél.
Az Olasz Olimpiai Bizottság múlt heti döntésével enyhítette az olasz labdarúgó-botrányba keveredett klubok büntetését. A Fiorentina azonban nem elégszik meg ennyivel, és továbbra is ártatlanságát hangoztatja.
Kisteleki István az MLSZ elnöke Bozsik Péter utódjának a magyar labdarúgó válogatott kispadjára Bölöni Lászlót szemelte ki. A romániai szakember gondolkodási időt kért, addig is számba vesszük eddigi sikereit és kudarcait.
A gazdasági világválsághoz, sőt a világháborúk pusztításához hasonló károkat okozhat a globális felmelegedés – áll az eddigi legátfogóbb, száz évre szóló, Londonban kiadott tudományos és gazdasági jelentésben.
A nyolcadik játéknap után százszázalékos mérleggel büszkélkedhet az Indianapolis csapata, kérdés, hogy mire lesz ez elég a rájátszásban. Tavaly is parádés mérleggel zárták az alapszakaszt, de a play-off első körében kiestek. A Bears is nyert a nyolcadik játéknapon a címvédő azonban kikapott.
Hétfőre virradóra másodszor botlott a remekül rajtoló Minnesota Wild az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL): a "vadak" 4-1-re kaptak ki a Colorado Avalanche otthonában.
Orhan Pamuknak eddig három regénye látott napvilágot Magyarországon, ezek népszerűsége az idei irodalmi Nobel-díj kihirdetése óta ugrásszerűen megnőtt. Karácsonyra új könyvekkel és egységes arculattal bővül az író hazánkban kiadott életműve.
Továbbra is toronymagasan Roger Federer vezeti a férfi teniszezők világranglistáit. A svájci játékos a klasszikus rangsorban ráadásul már ezer napja és 143. hete áll az élen. A nőknél Marija Sarapova feljött a második helyre.
Először jelent meg a RERORMÁCIÓ című újság, amelynek főszerkesztője: Dr. Ravasz László, szerkesztője: Dr. Gyökössy Endre volt. Ez a hetilap lett volna hivatva, Az Út című, az akkori igényeknek megfelelően a Kommunista Pártot és a kormányt kiszolgáló, kétes értékű hetilapot felváltani.