Élet-Stílus

Dánia ellen kezd a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án Dánia legjobbjai ellen, hazai pályán kezdi meg a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezősorozatát.

Kapcsolódó linkek


foci.lap.hu
sport.lap.hu

Az 1-es európai csoportban érdekelt együttesek nemzeti szövetségeinek vasárnapi, koppenhágai programegyeztető megbeszélésén eldőlt, hogy a magyar csapat idén ősszel négy, jövő tavasszal kettő, míg 2009 őszén további négy mérkőzésen lép pályára.

Szeptemberben a dán válogatott vendégjátéka után négy nappal a Svédországba látogat a magyar együttes, majd október 11-én Albániát fogadja, 15-én pedig Máltába utazik.

Jövő tavasszal Albánia és Málta lesz ismét az ellenfél, míg szeptemberben négy napon belül a svéd és a portugál együttes játszik Magyarországon, október 10-én Portugáliában, végül 14-én pedig Dániában zárja selejtezőit a csapat.

“Nagy sportdiplomáciai sikerként értékelhetjük a mai egyeztetés eredményét” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója, aki Kisteleki István elnök társaságában volt jelen a koppenhágai összejövetelen. – “Roppant fontos számunkra, hogy nem kell jövő júniusban pályára lépnünk, mint ahogy az is, hogy 2009 szeptemberében két olyan válogatottat láthatunk egymás után vendégül, amelyek a világ elitjébe tartoznak. A forgatókönyvvel kapcsolatos legszebb elképzeléseink váltak valóra!”

A magyar válogatott selejtezős programja

2008:
szeptember 6.: Magyarország-Dánia
szeptember 10.: Svédország-Magyarország
október 11.: Magyarország-Albánia
október 15.: Málta-Magyarország
2009:
március 28.: Albánia-Magyarország
április 1.: Magyarország-Málta
szeptember 5.: Magyarország-Svédország
szeptember 9.: Magyarország-Portugália
október 10.: Portugália-Magyarország
október 14.: Dánia-Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik