Kikapcs
A miniházak hamar nagy népszerűségre tettek szert a 2010-es években, a természetközeli, környezettudatos és romantikus életformát hirdető képek, videók alapján milliók érezték úgy, hogy végre elérhetik azt, amire mindig is vágytak. Mára azonban kiderült, hogy nem annyira olcsó, könnyű és gördülékeny kialakítani ezt a lakhatási formát, nagy a szakadék a mesterkélt és idealizált posztok és a valóság között.
2024. 08. 11. 20:39
Jó üzlet lett rácsodálkozni ismert zenékre: a tartalomgyártók gyorsan és könnyen tornázhatják fel a nézettségüket egy-egy reakcióvideóval. Kis túlzással közel annyian reagáltak Azahriah Four Moods című számára a YouTube-on, mint ahányan hallották a dalt. A műfaj, mármint a reakcióvideók népszerűsége azt is mutatja, hogy bármennyire is megingathatatlannak tűnik a hitünk, túl kíváncsiak vagyunk ahhoz, hogy ne mérjük össze azt másokéval. De miért fogyasztjuk tömegével ezeket a videókat, ha még pénzt sem kereshetünk ezzel, mint az előadók vagy az influenszerek?
2024. 08. 10. 18:07
Snoop Dogg mellett a Public Enemy rappere is segíti az amerikai olimpiai csapatot Párizsban, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a négy évvel később, Los Angelesben megrendezendő ötkarikás játékokra már minden amerikai olimpia-rajongó legyen. A NOB felismerte azt is, hogy a streaming-szolgáltatókon keresztül is új embereket tud megnyerni, és ezt alá is támasztják a nézettségi adatok.
2024. 08. 10. 15:01
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
