Háromra emelkedett az idei New York Marathon halálos áldozatainak száma. A két héttel ezelőtti viadal óta kórházban ápolt 41 éves férfi csütörtökön hunyt el.
Ezúttal ismét a Bock Bisztró séfje ajánl ételsort a FigyelőNet olvasóinak: Hideg borjúmáj majonézes céklával és sült gyümölcsökkel, Párolt karaj velőtojással és petrezselymes burgonyával, valamint Sütőtökös mákos rétes.
A mobil Startlap októberi debütálása után a FigyelőNet, a vezess.hu, a Nők Lapja Cafe és a StoryOnline is elérhető mostantól kimondottan mobilkészülékekre optimalizált formában.
A Philadelphia Flyres 0-3-ról fordított, ám végül szétlövéssel kikapott a házigazda Pittsburgh Penguinstől, amely zsinórban ötödik győzelmét aratta az NHL-ben.
A címvédő svájci Roger Federer szoros, 3 óra 1 perces csatában kikapott Andy Murraytől, így nem jutott be a legjobb négy közé a sanghaji Mesterek Kupáján. A még hibátlan brit mellett a francia Gilles Simon került tovább a Vörös csoportból.
Megszületett a megállapodás a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) és az Advertum Kft. között, melynek révén utóbbi kiegyenlíti az MHLL 3,1 milliárd forintos adósságát, illetve kiépíthet egy országos médiarendszert.
A neves brit fotográfus Roger Fenton eredeti fotói kerültek elő az ELTE Egyetemi Könyvtárából. Az akár több tízmillió forintot érő sópapír képeket november 21-étől lehet megnézni a könyvtárban nyíló kiállításon. A Magyar Fotótörténeti Társaság alelnöke lapunknak elmondta, rengeteg értékes fénykép rejtőzhet még különböző gyűjteményekben.
A női csapatok addig nem lépnek pályára a kosárlabda-bajnokságban, amíg a szövetség nem biztosítja minősített játékvezetők küldését a találkozókra. Ennek megfelelően a szombati és vasárnapi bajnoki mérkőzéseket elhalasztják.
A motoros pályafutása után ralira válthat Valentino Rossi, az olaszok nyolcszoros világbajnoka, aki decemberben újra kipróbálja magát ebben a műfajban.
Nem rendezik meg 2009-ben a Művészetek Völgyét, mivel az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt jövőre valószínűleg már teljesen lehetetlen helyzetbe kerülne a kulturális fesztivál - közölte Márta István fesztiváligazgató pénteken.
Didier Drogba gólja ünneplésekor egy érmét hajított az őt megdobáló ellenfél szurkolói közé a Chelsea és a Burnley szerdai Ligakupa-találkozóján. Emiatt az Angol Labdarúgó-szövetség mellett a rendőrség is vizsgálatot indított.
A Kistehén tánczenekar Amerikában turnézott nemrégiben. 6 hét, 31 koncert, stúdiómunka. Kollár-Klemencz Lászlóval, a zenekar alapítójával beszélgettünk az amerikai hamburgerfalókról, a Beatles-bulienergiáról, a zene határairól és a jövőről.
II. Rákóczi Ferenc rodostói és Kossuth Lajos kütahyai múzeuma után a csütörtökön átadott Thököly-emlékház a harmadik törökországi magyar nemzeti emlékhely.
Diego Armando Maradona cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint lemondását fontolgatná az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.