Élet-Stílus

Federer búcsúzott Sanghajban

A címvédő svájci Roger Federer szoros, 3 óra 1 perces csatában kikapott Andy Murraytől, így nem jutott be a legjobb négy közé a sanghaji Mesterek Kupáján. A még hibátlan brit mellett a francia Gilles Simon került tovább a Vörös csoportból.

A négy közé jutásért Roger Federernek mindenképpen győznie kellett volna a Vörös csoport utolsó fordulójában, de nem bírt Andy Murrayjal, így elbúcsúzott a Mesterek Kupájától.

Jóllehet, a világranglistán második svájci kezdett jobban, a negyedik gémben, 2:1-nél lebrékelte ellenfelét, ám Murray azonnal válaszolt, és a soros szervajátékát hozva kiegyenlített. Federer aztán a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél nyert újra fogadóként játékot, ezzel az első szettet is behúzta.

A folytatásban Murray gyorsan meglépett, 2:0-ra, majd 3:1-re is vezetett. A négy közé jutásért hajtó Federer ekkor szépített, ugyanakkor ellenfele zsinórban két gémet nyerve 5:2-es előnybe került. A svájci klasszis innen ugyan felkapaszkodott, sőt, 6:5-nél már ő állt jobban, ugyanakkor a rövidítésben a 21 esztendős brité lett a két-két brékkel tarkított játszma.

Federer többször felállt a padlóról, de kikapott (MTI/EPA)

Federer többször felállt a padlóról, de kikapott (MTI/EPA)

A harmadik, döntő szett elején Federer ismét a padlóra került, egyrészt ápolták, a földön egy törölközőn fekve a derekát masszírozták, másfelől Murray 3:0-ra meglépett. De messze volt még a vége. Federer ugyanis innen is felállt, egalizált, majd 4:3-nál már ő volt lépéselőnyben, ám a következő gémben 40-15-ről képes volt elveszíteni a szervajátékát, így Murray egyenlített, majd a saját adogatójátékát hozva fordított.

5:4-nél Murray fogadóként hét meccslabdához jutott, de – hihetetlen küzdelemben – valamennyit elpackázta, ezzel bakot tartott ellenfelének, aki bár nem játszott csúcsformában, csak kimászott a gödörből. Murray 6:5-ös vezetésénél Federer a meccsben maradásért adogatott, de ezúttal már járt sikerrel, a brit teniszező a nyolcadik mérkőzéslabdáját már értékesítette.

Ezzel megőrizte veretlenségét, és egyúttal kiejtette a korábbi négyszeres Mesterek Kupája-győztest, továbbá kikaparta a gesztenyét Gilles Simonnak, aki legyőzte a hozzá hasonlóan beugró cseh Radek Stepaneket.

A 23 esztendős francia játékos a nyitó felvonásban csak egy gémet engedélyezett riválisának.
A folytatás már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, Simon egy brékkel azonban ezt a szettet is hozta, így a meccset is behúzta.

Ezután kiszurkolta Murray sikerét, így másodikként ő jutott tovább a csoportból.

Nyilatkozatok

„Federer ellen nyerni legalább annyit jelent nekem, mintha megnyerném a kupát. Számomra ő minden idők legjobb játékosa, elképesztő színvonalon játszik. Lehet, hogy szombaton egy kissé fáradt leszek, ugyanakkor még így is megérte…” – nyilatkozta győzelme után Murray.

„Ha már egyszer pályára lépek, nem adom fel” – utalt Federer arra, hogy hosszabb ideje hátsérüléssel bajlódik.


Mesterek Kupája, Vörös csoport, 3. forduló:

Murray (brit, 3.)-Federer (svájci, 1.) 4:6, 7:6 (7-3), 7:5
Simon (francia, 8.)-Stepanek (cseh, 9.) 6:1, 6:4

A csoport végeredménye:
1. Murray 3 győzelem
2. Simon 2
3. Federer 1
4. Stepanek 0
5. Roddick (amerikai) 0

A szombati elődöntő párosítása:
Andy Murray (brit)-Nyikolaj Davigyenko (orosz)
Gilles Simon (francia)-Novak Djokovics

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik