Egy német felmérés bebizonyította, hogy a munkahelyi románcok -rossz hír ide vagy oda – virágoznak. Mutatja ezt az eredmény is, ami szerint a németek 17%-a a munkahelyén ismerte meg egykori vagy mostani párját. Valami gond azonban biztos van ezekkel a kapcsolatokkal, hiszen az amerikai Wal-Mart és a Honeywell is komoly szabályozással tartja kordában a munkahelyi [...]
A kardot tartó, elmosódott arcvonású és kissé barátságtalan szobor a filmvilág legcsillogóbb elismerése. A 82. Oscar-gála előtt ismerkedjünk meg a szobrot övező legendával! Meglepő tények az Oscarról az fn.hu-n!
Egyelőre csak öt ütős névvel hozzák lázba a fesztiválozókat a Balaton Sound szervezői, de azt ígérik hamarosan még több fellépőről hallhatnak majd. Addig is, már most lehet mazsolázni az ismert nevek között. Mindenképpen nagy tömegeket mozgat majd a The Chemical Brothers csapata, akik lassan két évtizede mozgatják meg a világot elektro slágereikkel és idén csakis [...]
A súlyos sérülést, kettős lábtörést okozó Ryan Shawcross, a Stoke City védője nagyon sajnálja, ami történt, de elmondása szerint a játékstílusán a szörnyű eset után sem tud változtatni.
Egy online portál végzett kutatást házasság témában, ahol 4000 férfit és nőt kérdezett meg arról, mennyire érzik magukat boldognak a házasságukban. A körkérdés szerint három év elteltével a legtöbb pár tökéletesen elégedett a szexuális életével és nagyon leköti őket a közös lakás csinosítgatása. Ez az időszak, amikor a párok még szakítanak arra időt, hogy néha [...]
Összesen 10059 önkéntest vizsgáltak meg a kutatók az 1963-tól 1997-ig terjedő időszakban és a kapott eredmények alapján kijelentették, hogy az egyedülálló férfiaknak 64%-kal nagyobb az esélyük arra, hogy agyvérzést kapjanak, mint a házasoknak. A legtöbbször végzetes kimenetelű agyvérzés azonban nem csak az agglegényeket veszélyezteti komolyan. Épp ugyanilyen mértékben vannak veszélyben azok is, akik boldogtalan házasságban [...]
Minden nap hárommal több harcsát fogott, mint előzö nap. Hány harcsát fogott a horgász az első nap? Megoldás: Az első napon nem fogott egyetlen harcsát sem, de a második nap 3-t, a harmadik nap 6-t, a negyedik nap 9-et, és az utolsó nap 12-t.
Noha néhány éve még a létezését is tagadták, a LOSK 0101/1 rejtjelszámú objektum nagyon is létezett, titkosítását mégis csak 2002-ben oldották föl. Azóta a Sziklakórház földalatti termeiben viaszfigurákkal, a II. világháború és az azt követő időszak atmoszféráját keltik életre. Az érdeklődők kétféle túrán is részt vehetnek a múzeumban. A hosszabb, 60 perces látogatáson az egész [...]
Három különböző űrtartalmú edényed van a feladat megoldásához, melyek 3, 6 és 11 deciliteresek . Ezek segítségével mérd ki a 13 deciliter tejet. Megoldás ITT!