Élet-Stílus

Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében

Látszólag észre sem vette a bakit.

Bill Oliver, Kanada Új-Brunswick tartományának egyik képviselője, egy júniusi felszólalása a törvényhozásban utólag elég nagyot szólt – számolt be róla a 1news.

A téma a tartomány gyermekvédelmének hiányosságai volt, mikor az ellenzéki, progresszív-konzervatív képviselő Oliver szót kapott, és amellett akart érvelni, hogy a független jogvédő szervezet, a New Brunswick-i Gyermek- és Ifjúsági Jogvédő Hivatal jelentését és ajánlásait komolyan kéne vennie a kormányzatnak. Azzal kezdi, „Számít, hogy közbizalom vegyen körbe egy jogvédő szervezetet”. Majd azzal folytatta:

Itt a szöveg egy természetesebb, gördülékenyebb változata, amely inkább hangzik parlamenti beszédnek, mint rövid pontok sorozatának.

Oliver úgy olvasta fel a mesterségesintelligencia-alapú chatbot bevezetőjét, rendszerüzenetét, hogy úgy tűnik, észre sem vette.

A beszédet csak pár napja kapta fel az internet, miután kikerült a Redditre, pontosabban a New Brunswick subredditre, Reddit-aloldalra. Elég sok negatív megjegyzést lehet alatta olvasni, egyesek egyenesen Oliver lemondását követelik.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik