HIRDETÉS
Élet-Stílus

Házasság első látásra: „Miért vagy itt? Ez egy kísérlet” – Geri számonkérte feleségét, aki teljesen elzárkózik tőle

Örülne, ha Renáta partner lenne a kapcsolatépítésben.

Geri és Renáta Házasság első látásra azon párja, amelynek tagjai eddig a legkevésbé találták meg a közös hangot, ami részben annak köszönhető, hogy a feleségnek egyáltalán nem zsánere az újdonsült férje. Renáta a műsor legutóbbi epizódjában azt mondta, szeretné végigcsinálni a kísérletet és megismerni Gerit, de csak mint barát.

Geri már korábban is jelezte, hogy frusztrálja őt a kialakult helyzet, amitől teljesen besokallt. Ezt a szerdai részben nejével is közli.

Örülnék, ha egy kicsit partner lennél, mert most már nagyon kellemetlen. Bocs, tudom, hogy ez nem épp vigasztalás, de már nem tudom, hogy kérjelek meg arra, hogy partner legyél. Olyan, mintha neked semmi nem lenne jó.

Renáta láthatóan felháborodott ezen a kijelentésen, és magyarázkodásba kezdett, de erre Gerinek is megvolt a maga válasza.

– Figyelj, alapjáraton bele vagyunk kényszerítve egy olyan helyzetbe…

– Ezért jöttél ide! Miért vagy itt akkor? Ez egy kísérlet.

– Ne haragudj, nem rád számítottam.

– De én se rád, és mégis nyitok feléd.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

„Ez Orbán Viktor személyes, buta bosszúja” – Iványi Gábor mellett tüntettek a Dankó utcában
Kedd este tüntetést tartottak Iványi Gábor mellett. A demonstráció apropója az volt, hogy múlt héten az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt egyházi vezetőre és több ellenzéki politikusra is. Az Oltatom Karitatív Egyesület székházához hívott tömeg megtöltötte a Dankó utcát.
0 seconds of 7 minutes, 22 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Demenskocsma” Németországban: együtt énekelnek, akik szinte már alig beszélnek
03:33
00:00
07:22
07:22
 
Olvasói sztorik