Interjút adott a hvg.hu-nak Lengyel Tamás, akit leginkább amiatt szólaltatott meg az újság, mert a színész nyilvánosan kiállt Szász Júlia mellett a napokban.
Mint ismeretes:
- Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó tavaly ősszel, előadás közben zuhantak le a díszletről, és szenvedtek súlyos sérüléseket a Nemzeti Színházban.
- Vidnyánszky Attila színházigazgató a napokban azt mondta, „A tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak – a táppénzen felül, különböző jogcímeken.”
- Szász Júlia szerint a színházigazgató állításai nem felelnek meg a valóságnak, Lengyel erre reagálva írta: „Attól változnak a dolgok, ha az ember veszi a bátorságot és megszólal”.
Lengyel arról, hogy miért csak kevesek szólalnak fel kényes színházi ügyekkel kapcsolatban a nyilvánosság előtt, úgy vélekedik:
Mindenütt azt tapasztaljuk, hogy aki kritikával él, azt a hatalom megbünteti, ezért az emberek többsége úgy gondolja, az a racionális döntés, ha azt a két forintot, amit meg tud keresni a saját szakmájában – legyen szó tanárokról, egészségügyi dolgozókról vagy színészekről –, hazaviszi, és reméli, hátha őket majd elkerüli az egész problémahalmaz. Pedig látjuk, hogy ez nem így van; elképzelni sem merem, mi lesz, ha végrehajtják a kulturális szféra tervezett központosítását, de azt gyanítom, Vidnyánszky az eddiginél is jobban élet és halál ura lesz, az emberek még inkább rettegni fognak, és csöndben maradnak.
A színészek közt elmaradó összefogást egzisztenciális okokkal magyarázza Lengyel: „Ha egy színészházaspár 600 ezer forintból él három gyerekkel, tőlük nehéz elvárni, hogy kiálljanak, és kockára tegyék a minimális, fix egzisztenciájukat. De akik kellőképpen beágyazottak a szakmába, ismertebbek, vannak mögöttük sikerek, és függetlenek, azoknak össze kéne fogniuk. Talán képtelenek vagyunk közösségileg gondolkodni, talán mindig az egyén boldogulása a fő szempont, és nem hisszük el, hogyha a közösségnek jobb, akkor az egyénnek is az lesz.”
Lengyel úgy látja, amíg nincs egy kompetens érdekvédelmi szervezet, úgy nehéz a dolguk.
Ennek létrehozásához viszont kormányzati akarat kellene, ahogy ahhoz is, hogy a fékek és ellensúlyok működjenek, mint egy normális demokráciában. Ameddig ez a rezsim uralkodik, addig erre nincs esély, mert itt minél kontrolláltabb és átláthatatlanabb valami, annál jobb. Ehhez először rendszerváltásra lenne szükség.
Hozzáteszi: „Azt hiszem, ha az emberek vennék a bátorságot és összezárnának, sok embert már nem lehetne dózerrel eltakarítani. Ez még nem az a világ. Ha kilépünk az EU-ból, és még inkább a Kelet felé fordulunk, akkor lehet majd úthengereket küldeni, hogy kilapítsák a tiltakozókat.”
A Nemzetiben történtekkel kapcsolatban azt mondja, az ügy pontosan megmutatja, a hatalom hogyan bánik az emberekkel. Lengyel szerint aki nem tagozódik be, sőt kritikával él, „azt a hatalom egyszerűen megpróbálja megsemmisíteni, az ellen megpróbálnak karaktergyilkosságot elkövetni”.
Legjobb példa erre Szuverenitásvédelmi hivatal. Kik ellen folytat vizsgálatot? A kritikusokkal szemben. Ugyanezt tette most Vidnyánszky is Horváth Lajos Ottóval, amikor azt mondta, azért esett le, mert rossz irányba lépett. Miközben egy díszlet nem lehet olyan, hogy ha rossz irányba mész, leesel!
