Együtt tér vissza a színpadra a két megsérült színész, akik balesetük után hagyták ott a Nemzetit Apa-lánya párost alakítanak majd. 24.hu 2024. 07. 21. 06:51 Kultúra
Szégyelljétek magatokat! – üzente Gáti Oszkár a Nemzeti Színház társulatának A színész a tavalyi baleset ügyében azóta is hallgató kollégáinak üzent. 24.hu 2024. 07. 12. 14:42 Kultúra
Jogosulatlanul közölhették Vidnyánszkyék a balesetet szenvedő színészeknek nyújtott szakszervezeti támogatások összegét A Színházi Dolgozók Szakszervezete vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. 24.hu 2024. 07. 12. 10:59 Kultúra
Lengyel Tamás: Ha végrehajtják a kulturális szféra tervezett központosítását, Vidnyánszky élet és halál ura lesz Lengyel szerint aki nem tagozódik be, sőt kritikával él, „azt a hatalom egyszerűen megpróbálja megsemmisíteni”. Besenyei Balázs 2024. 07. 10. 20:52 Élet-Stílus
A Nemzeti Színház reagált Horváth Lajos Ottó állításaira a balesettel kapcsolatban Azt szeretnék, ha a megsérült színész elismerné, hogy a balesetért nem kizárólag a színház a felelős. 24.hu 2024. 07. 10. 12:10 Kultúra
Horváth Lajos Ottó: A sérüléseimen túl az fájt a legjobban, hogy Igazgató Úr engem a saját balesetemért is felelőssé tett A novemberben megsérült színész cáfolja Vidnyánszky Attila állításait. 24.hu 2024. 07. 10. 08:36 Kultúra
Molnár Áron: „Nem Attila, senki nem akarja elpusztítani a Nemzeti Színházat” A színész Instagram-bejegyzésben fejtette ki, ideje, hogy a Nemzeti Színház társulata Vidnyánszky Attila lemondását kérje. 24.hu 2024. 07. 09. 09:28 Kultúra
Vidnyánszky Attila: Szász Júlia miért nem írja le a Facebook posztjában, hogy másfél millió forintot nem vesz fel?! A balesetet szenvedett színésznőt olyan erők befolyásolják Vidnyánszky szerint, amelyek el akarják törölni a Nemzeti Színházat. Nagy Gergely Miklós 2024. 07. 08. 22:09 Belföld
Lengyel Tamás üzent Szász Júliának: Attól változnak a dolgok, ha az ember veszi a bátorságot és megszólal Molnár Áron mellett ő is támogatásáról biztosította a színésznőt. Besenyei Balázs 2024. 07. 07. 08:39 Élet-Stílus
Molnár Áron Vidnyánszkyról: Hogy néz a diákjai szemébe úgy, hogy szembeköpte a saját társulatának tagjait is? Szász Júlia és a színházigazgató napokban elhangzott állításaira reagált. Besenyei Balázs 2024. 07. 07. 07:01 Élet-Stílus
Válaszolt Vidnyánszkynak a Nemzeti megsérült színésznője: Szász Júlia szerint ő messze nem kapott ötmilliót Szász Júlia állítja, Vidnyánszky Attila nyilatkozata nem felel meg a valóságnak. 24.hu 2024. 07. 06. 08:06 Kultúra
Horváth Lajos Ottó és Ács Eszter első közös gyereküket várják A színészpár 2022-ben házasodott össze. Csontos Kata 2024. 07. 04. 12:49 Szórakozás
Udvaros Dorottya: Az a csoda, hogy korábban nem történt baleset a Nemzetiben A színésznő a Partizánban mesélt többek között a balesetről, a Nemzetiből való távozásáról és Vidnyánszky Attila igazgatóságáról. 24.hu 2024. 07. 03. 18:30 Kultúra
Blikk: a szakértői vélemény alapján „legalább 4 felelőse van” a Nemzetiben történt korábbi balesetnek Horváth Lajos Ottó jogi képviselője szerint a színészek nem vonhatók felelősségre Besenyei Balázs 2024. 06. 15. 08:50 Élet-Stílus
Szűcs Nelli és Trill Zsolt: jobb, ha nem derülnek ki Udvaros és a Nemzeti titkai, és amúgy sem kellene mindennel Vidnyánszkyhoz rohanni A Nemzeti Színházban kialakult helyzetről is megvan a színésznő és férje, Trill Zsolt véleménye. Vincze Miklós 2024. 05. 29. 12:54 Kultúra
Vidnyánszky Attila azt mondja, nem tudja, mikor tér vissza a Nemzeti Színházba Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó A két színész tavaly novemberben sérült meg súlyosan, amikor a Rómeó és Júlia című darabban játszottak az intézmény színpadán. Grósz Petra 2024. 05. 15. 19:11 Szórakozás
Már nem gyanúsítják a baleset ügyében a Nemzeti Színház ügyelőjét A balesetnek így még mindig nincs felelőse, a rendőrség tovább nyomoz. 24.hu 2024. 05. 09. 14:51 Kultúra
Kihallgattak egy embert a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében A két színész sérülését hozó balesetnek továbbra sincs felelőse. Vincze Miklós 2024. 05. 07. 10:42 Kultúra
Ügyvédhez fordultak a Nemzeti Színházban megsérült színészek, mert mostanáig sem kaptak kártérítést Jogi perpatvart semmiképp sem akarnak. Vincze Miklós 2024. 03. 11. 09:49 Kultúra
„A vége még kicsit odébb van” – felépüléséről beszélt a Nemzetiben lezuhant Horváth Lajos Ottó A színész azt is elárulta, egy ideje nem beszélt Vidnyánszky Attila színházigazgatóval. Csontos Kata 2024. 03. 07. 16:42 Élet-Stílus
Alföldi Róbert a Nemzeti Színházban történtekről: Történt valós vizsgálat? El lesz felejtve, és ki tudja, a kollégák mennyi pénzt kapnak majd A volt színházigazgató szerint nem lesz következménye a novemberi balesetnek. Csontos Kata 2024. 02. 12. 06:31 Élet-Stílus
Orvosai szerint legalább féléves felépülési időszak áll a Nemzeti Színházban megsérült Horváth Lajos Ottó előtt A színészt azt mondja, valószínű, hogy egy huzamosabb ideig nem fog tudni visszatérni a színpadra. Grósz Petra 2024. 02. 05. 10:06 Élet-Stílus
Még mindig várják a kártérítést a Nemzeti Színházban megsérült színészek A színészek három hónapja zuhantak csaknem három métert a díszletről, egyelőre hiába érdeklődnek, nem kaptak információt a nyomozásról. 24.hu 2024. 02. 02. 12:01 Kultúra
Továbbra sem térhetnek vissza a Nemzeti Színház megsérült színészei Három hónappal ezelőtt, a Rómeó és Júlia előadása sérültek meg. 24.hu 2024. 01. 06. 12:01 Kultúra