Élet-Stílus

Kárpáti Rebeka: Kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám

TV2
TV2
A balesetin azt mondták neki, csak meghúzódott, jegelje és pihentesse.

Kárpáti Rebeka a múlt héten számolt be arról, hogy megsérült a bokája, amikor önvédelmi oktatáson vett részt. Edzője ekkor bevitte a balesetire, ahol azt mondták neki, csak meghúzódott a lába. A színésznő most a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében írt arról, hogy a sérülése valójában komolyabb, mint hitte.

Másfél hete nem tudok ráállni a jobb lábamra. A balesetin azt mondták, nincsen semmi extra, csak meghúzódott, pihentessem, jegeljem. Mondom, »ebcsont beforr«, meg »rossz pénz nem vész el«, majd úgyis lesz valahogy, megoldom, aha…

írta mankós fotóján Kárpáti, aki másodvéleményt kért egy másik intézményben, aminek nyomán mint folytatta:

Kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám, úgyhogy kb. három hónap, mire minden a régi lesz, ha pontosan betartom a kezelések és a gyógytorna által előírtakat. Így akkor valószínűleg nem kell műteni

– osztotta meg követőivel a színésznő, majd köszönetet mondott az őt ellátó szakembereknek.

Kapcsolódó
„Reccsent egy hatalmasat” – Kárpáti Rebeka bokája önvédelmi oktatáson sérült meg
A színházban lesz előadása, így muszáj hamar gyógyulnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik