Élet-Stílus

Molnár Áron a Magyar Péter által közzétett felvétel tartalmáról: Elszoktunk attól, hogy a bűncselekményeknek következményei vannak

Varga Jennifer / 24.hu és Szajki Bálint / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu és Szajki Bálint / 24.hu
Egy forgatásról lépett ki, hogy elmondhassa: „most nem beszélhetünk félre”.

Ahogyan ígérte, Magyar Péter kedd délelőtt közzétette azt a hangfelvételt, amit 2023 januárjában rögzített, miközben az akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélgettek közös otthonukban. Magyar állítása szerint a felvétel azután készült, hogy Varga azt mondta a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni.

Miután a hanganyag nyilvánosságra került, Varga Judit a Facebook-oldalára posztolta válaszát: írásában azt állította, volt férje napok óta terrorizálta a felvétel elkészülését megelőzően, ezért azt mondta neki, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljon. Hozzátette, büszke arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehetett, ahogyan arra is, hogy a Fidesz tagja. Varga később egy másik Facebook-posztot is közzétett, melyben azt írta: Magyar rá akarta venni arra, hogy azt mondja, nem történt semmilyen házastársi erőszak.

A eseményekre azóta több hazai híresség, köztük Majka, Steiner Kristóf, Osváth Zsolt, majd nemrégiben Molnár Áron is reagáltak a közösségi oldalaikon. Utóbbi egy gyors videóval jelentkezett be az Instagramon, mint mondta, egy forgatásról lépett ki, hogy elmondhassa: „most nem beszélhetünk félre”.

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel nagyon is komoly hanganyag, ugyanis ez alapján bizonyítható az, hogy a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit tudott arról, hogy Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat, kivettek, kihúztak belőle, vagy megmásítottak benne dolgokat. Ez bűncselekmény. Rogán Antal a miniszterelnök kabinetfőnöke

– magyarázta.

Elszoktunk attól, hogy következményei vannak a bűncselekményeknek, ezért hajlamosak vagyunk bagatellizálni, »kipukkant lufinak« titulálni egy nagyon komoly tényt. A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit tudott arról, hogy Rogán Antal és az emberei ügyészségi anyagokat manipuláltak. Sőt, ahogy Varga Judit fogalmaz: »Magukat kihúzatták«, vagyis Rogánék eltüntették a róluk szóló részt. Ezek nagyon komoly állítások Varga Judit részéről.

A színész hozzátette: „ezeknek csak akkor lesz következménye, ha elég emberhez eljutnak a tények, ha kritikus mennyiségű magyar állampolgár jut információhoz és dönt úgy, hogy a rendszer nem működhet”. Bejelentkezése végén hozzátette, szerinte ezért fontos ott lenni ma este a Legfőbb Ügyészség épülete elé szervezett tüntetésen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Osváth Zsolt Magyar Péterről: Ez az ember valószínűleg egy mutáns
Az influenszer szerint Varga Judit volt férje nem alszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik