Élet-Stílus

Megfékezhetetlenné vált a rejtélycunami Katalin körül – és ebben a királyi család keze is benne van

Simon Bruty / Anychance / Getty Images
Simon Bruty / Anychance / Getty Images
Katalin hercegné január közepén rejtélyes hasi műtéten esett át, azóta lábadozik. Annak ellenére, hogy a palota hetekkel ezelőtt kijelentette, felépülése két-három hónapot vesz igénybe, Vilmos herceg nejének hallgatása sok kérdést vetett fel, ezekre mindeddig nem érkezett megnyugtató válasz a királyi családtól. A walesi hercegnéről múlt hétvégéig egyetlen képet sem lehetett látni, leszámítva egy rossz minőségű lesifotót, amivel a köztudottan könyörtelen brit bulvársajtó meglepő módon nem foglalkozott. Egy anyák napi fotó kellett ahhoz, hogy a pokol megint elszabaduljon Katalin-ügyben.

2018-ban, miután világra hozta harmadik gyerekét, Katalin hercegné alig hét órával a szülés után már otthon volt a Kensington-palotában. Előtte szokás szerint kiállt férjével és az újszülött Lajos herceggel a kórház elé, megmutatva a kicsit a sajtónak. Bár György és Sarolta születése után egy kicsit több időt töltött a szülészeten, a fotósoknak való pózolás kisminkelve és tökéletesen beállított frizurával akkor sem maradhatott el.

Ezek után érthető, miért övezi most nagy érdeklődés azt, hol van a hercegné, mit csinál és milyen állapotban van.

Egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit lehet tudni Katalin betegségéről, illetve milyen elrugaszkodott elméletek születtek az interneten arról, hová tűnhetett a hercegné, az azóta eltelt két hétben azonban sok új fordulatot hozott a történet.

Az első fotók a műtétje óta

Március elején az összeesküvés-elméletek megfékezése érdekében és a nyilvánosság megnyugtatása céljából a palota bejelentette, hogy Katalin hercegné „jól van, az állapotában nem történt változás”, és hogy továbbra is áll, hogy a hercegné leghamarabb húsvétkor lesz elérhető, ahogyan azt már közvetlenül a műtét után is jelezték.

Március 4-én aztán az amerikai TMZ közzétett egy képet Katalinról – az elsőt múlt karácsony óta –, amin a hercegné az anyósülésen utazik édesanyja társaságában a Windsor-kastély közelében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TMZ (@tmz_tv) által megosztott bejegyzés


A lesifotót egyetlen brit médium sem vette át, tőlük szokatlan módon a magánélethez való jogra, valamint egy régóta fennálló egyezményre hivatkozva; e szerint nem publikálnak olyan képeket, amik a szereplők engedélye nélkül készültek és megjelenésük nem szolgálja a közérdeket.

Vasárnapig kellett várni az első hivatalos fotóra a hercegnéről, amit a királyi család tett közzé. Angliában ekkor ünnepelték az anyák napját, így adta magát, hogy egy idilli családi képet posztoljanak Katalinék is, amin a hercegné három mosolygó gyermekével együtt látható.

Köszönjük a jókívánságokat és a folyamatos támogatást az elmúlt két hónapban. Mindenkinek boldog anyák napját kívánunk

– olvasható a posztban, amit Katalin aláírásával tettek közzé. A bejegyzésben a fotóst is megjelölték, aki nem más volt, mint Vilmos herceg.

A Photoshop-gate

Első pillantásra a felvétel egy derűs pillanatot örökít meg, de ha kicsit elidőzünk a részleteken, hamar szemet szúr néhány furcsaság, a szakavatott szem pedig rögtön észreveszi, hogy a képet megszerkesztették, ráadásul nem túl profi módon. A lelkes fotós hírében álló Katalin is erre hivatkozott, miután manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség visszavonta kiadásából a képet.

Az Associated Press indoklása szerint „közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet”, így az nem felel meg a cég fotónormáinak.

Katalin hercegné az X-en írt az eset kapcsán, posztjában bocsánatot kért, és magára vállalta a felelősséget.

Mint sok amatőr fotós, én is kísérletezem időnként a szerkesztéssel. Szeretnék elnézést kérni a tegnap megosztott családi fotó okozta zavarokért. Remélem, minden ünneplőnek nagyon boldog anyák napja volt.


Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak, de később fotós szakemberek és amatőr nyomozók egyaránt kielemezték a fényképet, és több szerkesztési hibát is észleltek, szám szerint 16-ot. A Daily Mail szerint az árulkodó jelek között vannak

  • elmosódások (például Sarolta térdénél vagy Katalin jobb kezénél),
  • feljavítások (pl. György herceg pulóvere),
  • kivágások (pl. Sarolta hajánál vagy Lajos ujjánál),
  • torzulások (pl. a párkányon)
  • és retusálások (pl. Katalin hajánál).

Silány módosítás figyelhető meg továbbá Sarolta szoknyájánál és Katalin felsőjének cipzárjánál is. Egyesek azt is felrótták, hogy bár még csak március van, a háttérben lévő növényzet meglehetősen buja és élénk színű.

A BBC a képfájl metaadatainak elemzése után bizonyítékot talált arra, hogy a fotót többször elmentették Photoshopban egy Apple-számítógépen: először pénteken, 21:54-kor, majd szombat reggel 9:39-kor, a nyilvánosság által látott végleges változatot pedig vasárnap 11:34-kor. A portál azt is megerősítette, hogy a felvétel a windsori Adelaide Cottage-ban készült (itt él a walesi hercegi pár a gyerekeikkel) egy professzionális, Canon márkájú fényképezőgéppel és ahhoz tartozó 50 mm-es objektívvel.

Hany Farid képelemzés-professzor a BBC-nek úgy fogalmazott, a kiadott fotó „rosszul sikerült photoshoppolás” eredménye. A szakértő szerint a kép készítésekor azt a viszonylag új funkciót használhatták, amikor a kamera arcfelismerés segítségével azonosítja a fotó szereplőit, majd gyors egymásutánban készít róluk egy sor képet, amikből aztán összeállít egy végső fotót úgy, hogy mindenkiről kiválasztja a legjobb felvételt. Ezzel a módszerrel biztosítani lehet, hogy senkinek se legyen véletlenül csukva a szeme, mindenki a kamerába nézzen és mosolyogjon a képen. A funkció azonban nem tökéletes, előfordulhatnak kisebb-nagyobb hibák, tette hozzá Farid.

Arthur Edwards – Pool / Getty Images A hobbifotós Katalin hercegné 2011-ben.

Megkérdőjelezték a fotó hitelességét

Bár a palota valószínűleg abban a reményben adta ki az anyák napi képet, hogy az majd eloszlatja a Katalin hercegné egészségéről szóló pletykákat, a kép körüli felhajtás inkább csak rontott a helyzeten. Az interneten az az elképzelés is elterjedt, hogy a fotó mesterséges intelligencia bevonásával készült, erre azonban Hany Farid nem talált bizonyítékot, miután a fájlt lefuttatta az általa megalkotott, kifejezetten erre a célra kifejlesztett rendszerén. A szakértő szerint

semmi jel nem utal arra, hogy Katalin hercegné arcát a fotó elkészülte után szerkesztették a képre.

Egy másik népszerű elmélet szerint Katalin 2016-os Vogue-címlapját használták fel a manipulált családi fotóhoz. A feltevést először Ruby Naldrett, a Daily Mirror és a Daily Star brit bulvárlapok vezető közösségi média szerkesztője terjesztette elő. Elliot Higgins, egy oknyomozó újságírócsoport alapítója az X-en leírta, miért tartja valószínűtlennek, hogy a Vogue fotóját hasznosították újra.

Sok apró különbség van a két fotó között, például a fény visszaverődése a pupillákon, a fény és az árnyék az arcon, a fogak, a ráncok. Egyértelmű, hogy ez két különböző fotó ugyanarról a nőről, nagyjából ugyanabból a szögből, nem pedig pontosan ugyanaz a fotó

magyarázta Higgins.

Naldrett később a Daily Starnak azt mondta, tisztában van vele, hogy sokan nem értenek egyet vele, de szerinte furcsa, hogy bár a két kép készítése között nyolc év telt el, a rajta szereplő személy szinte teljesen ugyanúgy néz ki mindkettőn. „Ez csak egy elmélet, ami lehet, hogy téves, de szerintem az egyetlen reális megoldás az elméletek terjedésének berekesztésére, ha megmutatják az eredeti képet” – vélekedett a szerkesztő.

Tanácsát viszont aligha fogadják meg, a Kensington-palota ugyanis korábban közölte: nem tervezik kiadni az eredeti, szerkesztés nélküli fotót Katalinról és gyermekeiről.

Ismét lefotózták Katalint – vagy mégsem?

Március 11-én – aznap, amikor Katalin bocsánatot kért, amiért szerkesztett képet adott ki a kezéből – újabb fotó jelent meg, amin állítólag ő szerepel. Ezen Vilmos herceg mellett ül egy kocsi hátsó ülésén, de elfordul a kamerától, így csak a füle és az arca egy kis része látszódik. A Telegraph azt írta, a házaspár a windsori kastélyból a Westminster-apátságba tartott a Nemzetközösség napja alkalmából tartott istentiszteletre, amin egyébként a hercegné nem vett részt.

A közösségi oldalakon többen felhívták a figyelmet, hogy ezt a fotót is manipulálhatták, a háttérben lévő falon ugyanis nem illeszkednek egymáshoz a téglák. A képet készítő fotós, Jim Bennett azonban azt mondta a Page Sixnek, hogy az ügynökség, ahol dolgozik, „nem szerkeszti meg a fotókat, kivéve a fényerőt, ha szükség van rá”.

Kocsiban ülő alanyt fotózni a legjobb körülmények között is elég kiszámíthatatlan, és az üvegen lévő visszatükröződés még inkább megnehezíti a dolgunkat

– tette hozzá Bennett.

Egy másik feltételezés szerint egy a hercegnéről karácsonykor készült képet használtak fel újra. Egy milliós eléréssel rendelkező X-bejegyzés szerzője azt állítja, Katalin fotón viselt ruhája és kalapja ugyanaz, mint ami utolsó nyilvános megjelenésekor volt rajta a sandringhami szentmisén – csak az új képen eltüntették a fülbevalóját, és kissé szemcséssé tették a fotót, hogy nehezebb legyen észrevenni a módosításokat.

Katalin sosem tett még ilyet

Világos, hogy a legtöbb interneten terjedő teória alaptalan vagy cáfolható, de a jelenség rámutat egy másik fontos problémára. Katalin hercegné hosszú ideje megbízható alappillére a királyi családnak: számtalan nyilvános eseményen megjelent már az évek során, mindig makulátlan külsővel és illedelmes mosollyal az arcán, és szakadatlanul a média rendelkezésére és a nép szolgálatában állt.

Ő a monarchia egyik legnépszerűbb tagja, természetes, hogy az emberek tudni akarják, mi van vele. Háttérbe vonulása azért szokatlan sokak számára, mert nem vall rá, hogy teljes mértékben kizárja a nyilvánosságot az életéből.

Mindemellett fontos kiemelni azt a szempontot is, hogy még neki, Nagy-Britannia leendő királynéjának is minden joga megvan hozzá, hogy privát ügyként kezelje személyes orvosi információit, és otthon, nyugodt körülmények között lábadozzon, ameddig csak akar. És ezért senkinek nem tartozik magyarázattal. Ám ahogy a Photoshop-incidens is mutatja, a brit királyi család sajtó- és píárcsapatának nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogyan fékezzék meg az óráról órára felmerülő újabb teóriákat, amik a hercegné állapotával kapcsolatosak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik