Zalatnay Sarolta múlt héten a Tények Pluszban beszélt arról, hogy a közeljövőben életrajzi film készülhet róla. Akkor azt mondta, személy szerint ő Tóth Andit preferálná a főszerepben. A 75 éves énekesnő most a Borsnak mesélt hosszabban a projektről. Mint mondta, régen tervben van már a film elkészítése, ami élete minden részletét őszintén mutatná be.
Az őszinteség pedig bizony fájdalmas, hiszen azt jelenti, hogy nekem keményen szembe kell néznem önmagammal, vagyis nem kenhetek el semmit, és nem ringathatom magam abba a boldog és téves tudatba, hogy én mindent jól csináltam
– kezdte a lapnak az énekesnő, majd így folytatta:
Ahogy minden embernek, nekem is voltak jó és rossz döntéseim az életem során. Ha a rosszakat vesszük alapul, akkor talán a legrosszabb mindenkinek azonnal eszébe is jut. Ezt a terhet életem végéig cipelnem kell, és ezt a készülő filmből sem lehet majd kihagyni. Tudom, hogy sebek tépődnek majd fel, de ez az én életem, és minden egyes mozzanatát vállalom. Ez a film lesz az én gyógyulásom, vagy ha úgy tetszik az El Camino-élményem. Végigmegyek az úton, és a végén én is kapok egy tiszta képet.
Zalatnay felidézte azt a döntését, ami egy életre kétségeket hagyott benne. Az énekesnő a hatvanas évek végén pár évig Angliában élt és épített karriert, ez az időszak is nagy hangsúlyt kap majd a készülő alkotásban.
Máig azt gondolom, hogy az volt életem nagy lehetősége arra, hogy világszerte ismertté váljon a nevem. Sarolta Redként benne volt a pakliban, hogy az akkori politikai helyzet miatt tényleg befussak, mint az egyetlen énekesnő, akit kiengedtek a vasfüggöny mögül. Két év után jött az üzenet, hogy döntsek: vagy maradok és többé nem térhetek haza, vagy azonnal visszatérek Magyarországra. Akkor én a hazámat választottam, és nem is bántam meg, hiszen szép karriert építettem, de ma is ott munkál bennem a kérdés, amit soha, senkinek nem lenne szabad feltennie magának: mi lett volna, ha…?
Azt mondja, amikor eszébe jut a külföldön töltött két esztendő, és az abban rejlő lehetőség, mindig azzal nyugtatja magát, hogy „talán nem is a világsiker, csak egy füstös Glasgow-i kocsma várt volna rám”.
