Élet-Stílus

Situationship, soft launch, ick – ha nem ismered ezeket a kifejezéseket, túl öreg vagy a modern randizáshoz

Getty Images
Getty Images
Bocsi, ha tőlünk kellett megtudnod, de aggodalomra semmi ok. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet eligazodni a 21. századi randikultusz íratlan szabályainak útvesztőjében, és könnyen az az érzésünk támadhat, szótárra van szükség ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a mostanában trendi, Z generációs kifejezéseket, most felkínálunk egy gyorstalpalót a témában, és elmagyarázzuk az ismerkedéssel kapcsolatos leggyakoribb szófordulatok jelentését.

Minden nemzedéknek vannak izgalmas és tanulságos sztorijai a társkereséssel kapcsolatban, a randizás jelenleg legaktívabb korcsoportjába tartozók azonban merőben máshogy állnak hozzá az ismerkedés/összejövés/szakítás folyamatához, mint elődjeik. A kilencvenes évek második felében vagy azután születettekről van szó, a Z generációról, vagyis a mostani 18–28 évesekről. Ők azok, akik beleszülettek a digitális technológiák világába, már kisgyerekként mobilt nyomogattak, és mióta az eszüket tudják, a neten tartották a kapcsolatot a kortársaikkal. Nem ismerik az Instagram nélküli életet, és seperc alatt kiismerték, sőt, otthon érezték magukat a TikTokon.

A digitális bennszülöttek számára magától értetődő és állandósult az online jelenlét, és ez nem csak unalomig ismételt közhely. Kutatások is alátámasztják, hogy ez a korcsoport tölti a legtöbb időt a weben, ami a teljes médiára szánt idejük kétharmadát teszi ki. Ennek tudatában nem meglepő, hogy

szerelmi életük jelentős része is a világhálón zajlik. 

Nekik a netes ismerkedés egyáltalán nem tabu, ezt bizonyítja, hogy a Tinder-felhasználók több mint fele közülük kerül ki, de nem csak a hagyományos randiappokon ismerkednek. Az Instagram 2023-as trendjelentése szerint a nemzedék közösségimédia-felhasználóinak több mint fele inkább mutatja sebezhetőnek magát online, chaten keresztül, mint személyesen, ráadásul sokan a jobbra-balra húzogatás helyett inkább Instagram-üzenetben írnak rá kiszemeltjeikre, hogy beszélgetést kezdeményezzenek barátkozás vagy romantikus kapcsolat reményében.

Erin Clark / The Boston Globe / Getty Images

OK boomer

A párkeresés sosem volt könnyű terep, és sokat is változott az elmúlt időszakban, például a pandémia és az azzal járó elszigeteltség hatására – aki randizott Zoomon keresztül karantén idején, mindezt a saját bőrén is megtapasztalhatta. Azonban annak, aki nem ebben a közegben szocializálódott, aki kívülállóként és mondjuk harminc pluszosan szeretne betekintést nyerni a Z generáció kapcsolattartási szokásaiba, bonyolultnak tűnhet eligazodni ebben a világban.

A zoomerek viszont játszi könnyedséggel lavíroznak a modernkori randi-szcénában, mivel nagyrészt ők alakították ki annak keretrendszerét, és a hozzá kapcsolódó nyelvhasználatot is. Már régen nem csak a „crush” (olyasvalaki, aki nagyon bejön, szívesen járnál vele) vagy a „Netflix and chill” (a „megmutatom a bélyeggyűjteményemet” jelenkori megfelelője; áthívni valakit netflixezni és lazulni, amiből akár több is lehet) azok az idegen eredetű szófordulatok, amikkel érdemes tisztában lenni, az utóbbi években ugyanis

számos új terminus jelent meg a szexuális és szerelmi kapcsolatok természetének leírására, egy teljesen új szókincs jött létre az interakciók és szándékok meghatározására.

Ezek nagy része angolul terjedt el, a globális nemzedékhez tartozó hazai fiatalok pedig nem igazán foglalkoznak a magyarításukkal, jórészt az eredeti formájukban vették át a kifejezéseket. A továbbiakban az ezekből összeállított szószedetünket ismertetjük, amiben az ismerkedésre, a különböző kapcsolattípusokra, valamint a viszony megszakításának eltérő módjaira vonatkozó szavakat gyűjtöttük össze.

Mi a helyzet a zászlókkal?

Tegyük fel, hogy találkozunk valakivel. Az első benyomás mindig sokat számít, de azt is szokták mondani, hogy ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Na már most: ki akarna túl sok időt és energiát áldozni egy olyan emberre, aki nem „perfect match” (hozzánk tökéletesen passzoló partner)? Ekkor jönnek képbe a zászlók, amik színtől függően segítenek eldönteni, hogy érdemes-e folytatni az ismerkedést az illetővel, vagy ideje megszakítani a kapcsolatot vele.

  • A zöld zászló (green flag) olyan pozitívum, ami arra enged következtetni, hogy a kapcsolat működőképes, egészséges és tartós lesz. Ezek olyan alapvetőnek számító dolgok is lehetnek, mint hogy kényelmesen, biztonságban érzed magad az illető társaságában, kellő tisztelettel bánik veled, megegyezik az értékrendetek, elkötelezett és következetes a közös terveitek tekintetében, meghallgat és kíváncsi rád, jól kommunikál – ám az is zöld zászló lehet, ha valaki elismeri, hogy nehézségei akadnak a kommunikáció terén, de hajlandó dolgozni ezen. Mindemellett mindenkinek vannak személyspecifikus zöld zászlói is: ha például te szeretsz minden hétvégén koncertre járni, akkor jó jel, ha randipartnered nem egy tömegiszonyos, otthonülő típus.
  • Ezzel szemben a piros zászló (red flag), ahogy neve is sejteti, figyelmeztető jelzés, ami arra világít rá, hogy a potenciális partner nem hozzánk illő. Úgy is mondhatjuk, hogy kigyullad a piros lámpa, mondjuk, ha valaki agresszív, nárcisztikus vagy manipulatív viselkedésjegyeket mutat, esetleg már az első találkozás alkalmával mindennek elhordja az exét. Ennek egy fokkal erősebb változata a dealbreaker, vagyis a kizáró ok, az a pont, ami a végső elhatározásra juttat azt illetően, hogy nincs dolgunk a másikkal.
  • Újabban egy harmadik zászló is bejött a képbe, mégpedig a bézs (beige flag). Ezeket leginkább a társkereső alkalmazáson lévő profilokon lehet kiszúrni, és azt jelzik, hogy az illető unalmas alak. Bézs zászló lehet például, ha valakinek erős véleménye van arról, hogy az ananász illik-e a pizzára, ugyanis akinek legalább közepesen érdekes az élete, annak jobb dolga is akad annál, mint hogy erről értekezzen a Tinderen. Az Így jártam anyátokkal a kedvence, vagy kiemelésre érdemes személyiségjegynek tartja, hogy szeret utazni és jókat enni? Ki nem? Akik ezeket fontosnak tartják feltüntetni az adatlapjukon, valójában nem sokat árulnak el magukról. Persze a bézs zászlókat (is) érdemes fenntartásokkal kezelni: a randiappokon mindenki próbál menőnek tűnni, de a sikeres önmarketing nem mindenkinek jön természetesen, sokan nincsenek is tudatában, ha éppen bézs zászlókat lengetnek.

Leginkább a piros zászlókkal hozható összefüggésbe az „ick”, amit nem igazán lehet magyarra fordítani. Azt a pillanatot írja le, amikor valaki a semmiből, egy apróság hatására elveszti az érdeklődését a randipartnere iránt, és onnantól bármi, amit a másik tesz, taszító hatású. Már az Ally McBeal című sorozat egyik 1999-es epizódjában is elhangzott a kifejezés, de azután lett igazán felkapott, hogy a Love Island brit párkereső valóságshow harmadik évadának egyik versenyzője használta.

Mikor ismerkedsz egy fiúval, és felfigyelsz az ickre, onnantól vége. Ha egyszer megérzed, nem tudod lerázni

– magyarázta Olivia Attwood 2017-ben az egyik játékostársával kapcsolatban.

Getty Images Olivia Attwood

Valójában bármi lehet ick, akár olyan ártalmatlannak tűnő mindennapi dolgok is, mint egy rosszul használt emoji, egy goromba odaszólás a pincérnek, ha valaki nem tud feltörni egy tojást, vagy masnit köt a pizsamanadrágjára. Ilyen és ezekhez hasonló specifikus példák tömkelege árasztotta el a TikTokot, az Instagramot és a Twittert, miután trend lett abból, hogy a felhasználók megosztották saját tapasztalataikat az ickkel. Ezek közös tulajdonsága, hogyha egyszer beütnek, akkor általában onnan már nincs visszaút, az ismerkedés lezártnak tekinthető.

Ne legyél simp, mert az yikes

Rendszeres randiapp-felhasználók hamar kiismerik, milyen arcokkal lehet találkozni a Tinderen, Bumble-ön, Hinge-en és társain. Ezen karaktertípusok a teljesség igénye nélkül a következők:

  • Simp: Olyan valakire utal, aki nagyon pedálozik, gyakran túlzásokba esik annak érdekében, hogy elnyerje kiszemeltje tetszését, és még az sem tántorítja vissza, hogy messzemenő próbálkozásai ellenére semmilyen visszajelzést vagy megerősítést nem kap cserébe a másik féltől. Eredetileg kizárólag negatív értelemben használták, mostanra azonban néha már pozitívumként is említik.
  • Fuckboy: Akit nagymamáink szoknyapecérnek neveztek, azt a mai lányok fuckboy-nak hívják. A megnevezés olyasvalakit takar, akinek a saját kielégülése a legfontosabb, és mindent bevet annak érdekében, hogy megkapja amit vagy akit akar. Napjainkban már az összes (általában heteroszexuális) férfire használják, aki valamilyen módon problémás, de lányok is viselkedhetnek fuckboy-ként, így őket is megilleti a saját név: fuckgirl.
  • Softboi: Azok a férfiak és fiúk, akik „nem olyanok, mint a többiek”. Ők azok, akiket magyarul leginkább belpesti „köldöknézegetős” bölcsészfiúkként aposztrofálunk, akik azzal hódítanak, hogy úgy prezentálják magukat, mint akik a fősodortól eltérően gondolkodnak, alterek, érzelmesek, egyedi ízléssel rendelkeznek. Ez kimerülhet egy csekély bakelitlemez-kollekcióban, álértelmiségi filozofálgatásban egy pohár vörösbor mellett valamelyik romkocsmában, Stanley Kubrick-fanatizmusban, vagy abban, ahogy szerintük úriember módjára bánnak a lányokkal. A softboi-ok, vagyis a puhafiúk világszerte jelen vannak, hivatalos magyar Instagram-oldaluk is van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Soft Bois (@puhafiuk) által megosztott bejegyzés

Szimpla kamuzástól az érzelmi bántalmazásig

A kéretlen péniszfotók (dick pic) kora talán leáldozóban van, de a csajozás vagy pasizás érdekében egyesek még mindig mindent képesek bevetni. Az alábbiakban az ismerkedés, illetve a kapcsolatépítés korai szakaszaira jellemző, széles körben elterjedt technikákat soroljuk fel.

  • Catfishing: Mikor valaki hamis adatokkal, kitalált személyazonossággal regisztrál egy közösségi oldalra, egy másik személy megtévesztése céljából. Az ilyen kamuprofilok régóta jelen vannak az interneten, a társkereső oldalakon már az is nevezhető catfishingnek, ha valaki például több éve készült fotókat tölt fel magáról az adatlapjára, hogy fiatalabbnak, jóképűbbnek, esetleg gazdagabbnak mutassa magát, mint amilyen valójában.
  • Wokefishing: Azt nevezzük így, amikor egy férfi feministának adja ki magát egy randiappon, vagy a cél érdekében azt hazudja, hogy liberális nézeteket vall. A cél pedig mi más lenne, mint vonzóbbá tenni magát a nők körében, és bebiztosítani a találkát. Amikor az igazság előbb-utóbb felszínre kerül, az általában szakításhoz vezet.
  • Breadcrumbing: A kenyérmorzsa-jelenség akkor áll fenn, ha az egyik fél az online kommunikáció során folyamatosan csak hitegeti a másikat, „reménymorzsákat” szór el, amivel fenntartja az érdeklődést és a kapcsolatot anélkül, hogy elköteleződne. A csiki-csukizással tulajdonképpen csak húzza az időt, és ha felmerül a személyes találkozás lehetősége, kitérő választ ad vagy kifogásokat keres, flörtbe csomagolva. Az egyetlen dolog, aminek érdekében hajlandók gyorsan dönteni és randit megbeszélni, az a szex, de utána minden visszatér a régi kerékvágásba, és újrakezdődik a toxikus viselkedés.
  • Love bombing: A magyarul szeretetbombázásnak fordítható kifejezéssel az a viselkedés írható le, amikor valaki rögvest elárasztja imádatával partnerét, aminek hatására a románc rendkívül gyorsan bontakozik ki, és a kezdeti szakaszban intenzíven alakul. Gyors elköteleződés, korai szerelmi vallomások, minden szabad perc együtt töltése, dicséret- és ajándékhegyek, a külvilág kizárása jellemzi ezeket a kapcsolatokat. A felívelő szakasz aztán törvényszerűen lejtmenetbe váltanak, de akkor már a szép emlékek miatt nehezebbé válik kilépni belőlük. A love bombing a párkapcsolati bántalmazás egyik legjellemzőbb manipulációs taktikája.
  • Gaslighting: A love bombinghoz hasonlóan a gázláng-effektus is a pszichológiai manipuláció egyik tartósan fennálló formája, amikor valaki kétségeket próbál elültetni egy másik egyénben, hogy az áldozat megkérdőjelezze saját gondolatai, emlékei vagy valóságészlelése érvényességét. Ez az érzelmi bántalmazás a kapcsolati visszaélések egyik legalattomosabb formája, amire a tavalyi év során annyian kerestek rá a neten, hogy a Merriam-Webster szótár 2022 szavának választotta. A „népszerűség” következményeként sokan könnyelműen kezdtek dobálózni a kifejezéssel, és gyakran olyan szituációkra is ráhúzzák, amiket nem fed le. A helytelen köznapi használat hatására szakemberek amiatt aggódnak, hogy a szó elveszítheti eredeti jelentését, és szlenggé fokozódik le.

Már nem a monogámia az alapállapot

Ha valahogy sikerül túljutni az internetes üzenetváltások szakaszán a randizás fázisáig, és úgy tűnik, hogy kompatibilisek vagyunk a kiválasztottunkkal, még akkor sem mondhatjuk, hogy egyenes út vezet egy klasszikus párkapcsolathoz. Mostanra rengeteg elnevezés született a különböző kapcsolati formák leírására, a régebb óta közismert barátság extrákkal típusú viszonyon túl is.

Az évtizedek óta jelenlévő „hookup culture”, azaz az úgynevezett kavaráskultúra manapság is megfigyelhető. Sokan kizárólag elköteleződésmentes szexuális együttlétek miatt regisztrálnak a társkeresőkre, és ezt nem is rejtik véka alá. Az internet jelentős mértékben megkönnyíti e téren a kommunikációt:

elfogadottá vált, hogy ismeretlenek előre tisztázott feltételekkel, kizárólag alkalmi szex céljából futnak össze egy rapid légyottra.

Az egyéjszakás kalandok mellett fénykorát éli az alkalmi randizás (casual dating) is, ami számos dologra utalhat a havi egyszeri numerától (booty call) a heti rendszerességű vacsorákig. Nem feltétlen jelenti azt, hogy a kapcsolat rövid távú vagy értelmetlen, csupán azt, hogy nem kötődnek hozzá a hagyományos, monogám párkapcsolat kötelezettségei és elvárásai. Aki lazán randizik, csinálhatja azt egy emberrel, de akár több partnerrel is – minden csak a felek közti megegyezéstől függ, a szabályokat pedig érdemes minél hamarabb, minél világosabban lefektetni.

Ennek hiányában inkább csak „situationshipről” beszélhetünk. Ez a nehezen lefordítható és kategorizálható állapot leginkább olyan viszonyként definiálható, ami több mint barátság extrákkal, a klasszikus párkapcsolatnál viszont kevesebb. Furcsa középút ez, ahol azért már jelen vannak az érzelmek, de még nem fér bele a barát/barátnő kategóriába. Bár ez a fajta bizonytalanság néhányaknak frusztráló lehet, a címkék nélküli együttlétnek nem csak árnyoldala van: mint sok más álláspont, ez is személy- és szituációfüggő, amit ráadásul sokan már most teljesen normális kapcsolati státusznak tartanak.

A situationship és legfőképp annak befejezése azonban több kérdést is felvet. Természetesen véget érhet azzal, hogy szereplői szintet lépnek, és párként folytatják tovább, ha azonban az elválás mellett döntenek, az bonyolíthatja a helyzetet. Mivel nem kapcsolatról van szó, tradicionális értelemben vett szakításról sem lehet beszélni (ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a döntés kevesebb szívfájdalommal jár együtt), így egyesek úgy vélik, hogy nincs is szükség a dolgok konkrét lezárására. Ilyenkor megtörténhet, hogy az egyik fél figyelmeztetés nélkül, szépen lassan felszívódik (ghosting). Soha többé nem ír, nem reagál semmire, esetleg blokkol mindenhonnan.

Egy másik módszer a csendes kivonódás (quiet quitting). Ez a kifejezés a HR világából ered, és azt a munkavállalói magatartást takarja, amikor valaki csak az elvárható minimumot teljesíti, éppen annyit, hogy ne rúgják ki, ennél azonban egy kicsivel sem tesz több energiát a szakmai tevékenységébe. Nemrég egy TikTok-felhasználó vezette be a fogalmat párkapcsolati vonatkozásban. Azt jelöli, mikor egy partner a lehető legkevesebb energia-befektetéssel tartja fenn a kapcsolatát anélkül, hogy szakítana a párjával. Nem hirtelen tűnik el, mint ghosting esetén, inkább elpárolog, anélkül távozik a kapcsolatból, hogy ténylegesen elhagyná a másikat.

Már arra is van szavunk, ha valaki csak az év hidegebb hónapjaiban szeretne bekuckózni átmenetileg valakivel, csupán azért, hogy ne töltse egyedül a telet. A „cuffing season” kifejezés leginkább bújós időszakként fordítható magyarra. Ez az időszak általában októberben kezdődik, és egészen Valentin-napig tart. Aztán, ahogy beköszönt a szép idő, máris jobb szinglinek lenni, és indulhat újra a „vadászat”.

Annak igazolására, hogy a Z generáció egyes képviselői nem kizárólag telhetetlenül ugrálnak egyik felszínes kapcsolatból a másikba, cikkünket egy aranyos jelenség bemutatásával zárjuk, amire akkor kerül sor, mikor egy párkapcsolat eljut arra a pontra, hogy azt már a közösségi oldalakon is felvállalják a felek. „Soft launchnak”, vagyis puha indításnak azt nevezzük, mikor valaki az Instagramján diszkréten posztol a párjáról úgy, hogy a másik személyazonossága nem derül ki, de az igen, hogy romantikus kötődés van kettejük között. Ennek egyik bevett példája olyan randin készült fotót közzétenni, amin egy gyertyafényes vacsoraasztal látszódik, két összefonódó kézzel. Ezzel szemben a kemény indítás (hard launch) a társ konkrét leleplezése, esetleg olyan félreérthetetlen képek közlésével, amin a páros éppen csókolózik.

Ezt a gyakorlatot a hírességek is előszeretettel követik: az elmúlt időszak legmeglepőbb puha bejelentései Zendayához és Tom Hollandhoz, valamint Kourtney Kardashianhez és Travis Barkerhez köthetők, míg Jennifer Lopez és Ben Affleck, illetve Megan Fox és Machine Gun Kelly annak idején kerek-perec vállalták fel egymást.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kourtney Kardashian Barker (@kourtneykardash) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik