Élet-Stílus

Így segítsünk magunkon, ha azt érezzük, hogy tartósan lehangoltak vagyunk

Getty Images
Getty Images
A magánéleti gondok, a munkahelyi stressz, a kialvatlanság vagy akár a téli szürkeség egyaránt tartós rosszkedvet okozhat az emberben. A lehangoltság pedig nemcsak a lelkünket, hanem a testünket is megterheli, egyebek mellett fejfájást és alvásproblémákat is okozhat. Szerencsére rengeteg egyszerű lépés adott, amellyel javíthatunk a közérzetünkön.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a rossz hangulat igen széles skálán mozog, és önmagában még nem egyenlő a depresszióval – ezt a betegséget több tünet egyidejű megléte jellemzi. Amennyiben a lehangoltság és az egyéb panaszok az életminőséget jelentősen rontják és hetekig fennállnak, mindenképp kérjünk segítséget: ahogy a testi, úgy a lelki egészségünk érdekében sem szégyen szakértőt felkeresni.

Az egyébként nem szélsőséges és átmeneti rosszkedv kezelésében magunknak is segíthetünk, egyes technikák ráadásul a tényleges depresszió enyhítéséhez is hozzájárulhatnak. Az alábbi tippeket az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségszolgálata (NHS) állította össze.

Ép testben ép lélek

Összességében elmondható, hogy testünk állapota a lelkünk állapotát is befolyásolja, ez pedig természetesen fordítottan is igaz. A lehangoltság ellen ezért az egyik legjobb módszer, ha a fizikai egészségre is törekszünk, hiszen a mozgás már önmagában hozzájárulhat a hangulatunk javításához. Amennyiben elszoktunk már az edzéstől, érdemes rövid, kímélő aktivitással kezdeni és ügyelni a fokozatosságra.

A mozgás mellett a kiegyensúlyozott alvásra is törekedjünk, és ne feledjük: a megfelelő táplálkozás szintén kiemelt fontosságú. Már csak azért is, mert a rosszkedv hatására sokan drasztikusan csökkentik vagy éppen növelik energiabevitelüket, ami fogyáshoz vagy hízáshoz vezethet.

A tudatosságot az alkoholfogyasztásra is ki kell terjeszteni. A lehangoltsággal sokan italozás révén próbálnak megküzdeni, az viszont csak további testi és lelki problémákhoz vezethet. A túl sok alkohol fokozhatja a rosszkedvet, tovább ronthatja az alvásminőséget, valamint megterhelheti szervezetünket.

Ne forduljunk magunkba

Magától adódó, hogy a testi egészség mellett a mentális állapotunkkal is fontos foglalkozni. A rossz hangulat miatt az ember hajlamos magába fordulni, pedig éppen a társas kapcsolatok jelenthetnek segítséget: keressük a kapcsolatot barátainkkal, családtagjainkkal, beszéljük meg velük az érzéseinket.

A lehangoltság – és főleg a depresszió – sok esetben önbizalomhiánnyal is párosul. Amennyiben az ember meg tud küzdeni félelmeivel, szorongásaival, az szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy kimásszunk a gödörből.

Mivel a rosszkedv az alvási ciklust is megzavarhatja, egész napi rutinunk felborulhat. Ha tudatosan odafigyelünk a ritmusunkra, valamint megpróbálunk pozitív töltetű tevékenységekkel foglalkozni, a közérzetünk hamarosan javulhat.

Végezetül: ahogy fentebb is írtuk, semmi szégyellnivaló nincs abban, ha az ember lehangoltságában segítséghez fordul. A szükséges támogatást közvetlen környezetünkben, kifejezetten erre alapított csoportokban, de akár szakértőktől is megkaphatjuk.

Hirdetés

Ősszel-télen sokan érzik magukat tartósan lehangoltnak, fásultnak, kedvetlennek. Ebben számos tényező szerepet játszhat, köztük a napfény hiánya, a borús-hideg időjárás, de a stresszel teli, monoton, szürke hétköznapok is. Ha úgy érezzük, nem tudunk úrrá lenni rosszkedvünkön, segíthet az orbáncfű kivonatát tartalmazó Remotiv extra. Ez a patikában, vény nélkül kapható növényi gyógyszer képes javítani a hangulatot, fokozza a motivációt és csökkenti az enyhe depresszió további tüneteit.

Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik