A Las Vegas-i Target vásárlói egészen furcsa jelenetnek lehettek szemtanúi, mikor egy nő menyasszonyi ruhában ment a sorok között, nyomában pedig egy lelkész és egy koszorúslány. A nő a barátját kereste, aki ott dolgozik. Rá is talált a halloweeni jelmezeknél, ami ezután jött, arra nem igazán számított senki.
Boldog kapcsolatban él egymással két nő, és egy férfi. Azt mondják, nem sokban különböznek az átlagos pároktól, csak annyi, hogy ők nem ketten, hanem hárman vannak. Az egyikük most elárulta, hogyan osztják meg a hálószobát.
A LifeTV-n egy éve Alekosz és Baukó Éva is főztek a Vacsorakirály című műsorban, az első adásban Baukó látta vendégül a csapatot nagyjából a Parlament szomszédságában. Arra azonban nem gondolt, hogy desszertet is fognak kívánni vacsoravendégei – idegességében kockacukrot tálalt.
Megdöbbentő eredményre jutott az egyik legnagyobb brit webáruház online felmérése. A férfiak több mint ötöde ismerte el, hogy többször is felveszi az alsónadrágját, mielőtt a szennyesbe tenné. Ráadásul kiderült, hogy nők sem sokkal jobbak ebben a tekintetben.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azzal a helyi buszvezetővel szemben, aki áthajtott egy leszálló utason két éve márciusban. Az 52 éves nő a 14-es járatszámú helyi csuklós autóbusszal közlekedett Eger Berva városrészéből Felnémet felé, aminek során a Kovács Jakab úton megállt az úttesten kialakított autóbuszöbölben. A megállóban a harmadik ajtón át egymás mögött három utas akarta elhagyni a járművet, közülük azonban az utolsó, egy hölgy még nem fejezte be a leszállást, amikor a figyelmetlen buszvezető rázárta az ajtót.