Élet-Stílus

Bizarr megoldást választottak indiai rendőrök egy házasságtörési ügyben

Peter Dazeley / Gettyimages - Illusztráció
Peter Dazeley / Gettyimages - Illusztráció
A szerető és a feleség is aláírta.

Arra ítéltek egy férfit Indiában, hogy heti három napot a feleségével, három másik napot pedig a szeretőjével töltsön, egy napot pedig legyen egyedül – jelentette a helyi sajtó. Dzshárkhand állam rendőrsége ezzel a megoldással igyekezett megoldani egy házassági vitát Ráncsi városában.

A beszámolók szerint a házas Rajesh Mahato összejött egy másik nővel, akinek azt hazudta, hogy egyedülálló, majd elhagyta érte a feleségét és a gyerekét. A felesége ezután panaszt tett ellene a rendőrségen, ahol megjelent a szerető családja is, hogy emberrablás miatt tegyen feljelentést ellene.

A rendőröknek ezután sikerült megtalálniuk a férfit és a nőt, akik ekkor már össze is házasodtak. Miután ez kiderült, a két nő a beszámolók szerint „hevesen vitatkozni kezdett”, és a vitát a rendőrök egy igazán furcsa megoldással igyekeztek megoldani.

Felszólították a férfit, hogy ugyanannyi időt töltsön mindkét nővel: három-három napot minden egyes héten. Egy napot pedig egyedül kell töltenie. Mindezt írásba is foglalták, amit mindkét fél el is fogadott, és aláírt.

Az ügy azonban pár nappal később nem várt fordulatot vett. A második feleség ugyanis szexuális támadással vádolta meg a férfit, amit házasság hamis ígéretével követett el. Indiában ugyanis bűncselekménynek számít, ha valaki házassági ígérettel vesz rá egy nőt szexuális kapcsolatra. A férfi ellen körözést adtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik