Élet-Stílus

Uberrel ment szállodára szeretőjével a feleség, majd a sofőrt látva rémülten menekülhettek

Ilyen kínos lebukást is ritkán látni.

Egy éven sikerült titokban tartania férje előtt egy kolumbiai nőnek, hogy megcsalja. Egészen mostanáig. Amikor ugyanis szeretőjével egy motelbe igyekeztek egy légyottra, az ubersofőr, aki értük ment, nem volt más, mint a nő férje – jelentette a helyi sajtó.

A csak Yeimy néven említett nő kedden próbált eljutni szertőjével, Jesús Barrisosszal egy motelbe, Santa Marta városában, az Uber segítségével. Ki is választottak egy autót, amit az app szerint egy Leonardo nevű férfi vezetett.

Amit nem tudtak, hogy Leonardo kölcsönadta az autóját Yeimy férjének, aki így akart egy kis plusszpénzhez jutni. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a pár már beült az autóba, amikor Yeimy és a sofőr felismerték egymást. Arról, hogy ezután mi történt, különböző módon számoltak be a helyi lapopk.

Egyes hírek szerint mindhárman kipattantak az autóból, és a férj azonnal neki is rontott a szeretőnek, miközben Yiemy megpróbálta szétválasztani őket. Más beszámolóók szerint a nőnek és szeretőjének sikerült elszaladnia a dühös férj haragja elől.

Az esettel kapcsolatban a Newsweek megjegyezte, hogy így nem csak a feleség és a szerető bukkot le, hanem Leonard is. Az Uber szabályzata szerint ugyanis tilos más sofőrt megbízni a vezetéssel.

Ennél már talán csak volt kínosabb, amikor egy kórházban fekvő férfihoz egyszerre érkezett látogatóba a felesége, és a szeretője.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik