Hike! Ugh! Hike! Ugh! Hike! Ugh! Hike!
We work all day, we work all night
We never learned to read or write
We’re happy-hearted roustabouts
Hike! Ugh! Hike! Ugh! Hike! Ugh! Hike!
When other folks have gone to bed
We slave until we’re almost dead
We’re happy-hearted roustabouts
A fenti sorok a Dumbo című rajzfilm eredeti változatában csendültek fel még 1941-ben, és bármilyen kitartóan is kerestük, nem találtunk hozzá hivatalos magyar fordítást. Ez annyiban talán nem csoda, hogy a dalra ma már egyáltalán nem büszke senki a filmet készítő Disney berkein belül, hiszen a munkások azt kürtölik benne világgá, hogy halálra dolgozzák magukat éjjel-nappal, de ez boldoggá teszi őket, és az sem probléma, ha emiatt írni és olvasni sem tanulnak meg.
Nem ez volt az egyetlen hasonló eset a cégnél: kellett már melleket és rabszolgákat idéző karaktereket is cenzúrázniuk a filmjeikből, a náci Németországban kalandozó Donald Kacsát a mai napig sokan rossz szemmel nézik, de egy olyan sikerfilmje is van a stúdiónak, amelyről ma már leginkább tudomást sem akar venni. De az ipar másik zászlóshajójának, a Warner Bros.-nak is meggyűlt már a baja a megváltozott érzékenységgel és a vele együtt járó cenzúrával – tizenegyszer biztosan.
Az inkriminált, jellemzően a 20. század első felében készített rajzfilmeknek Censored Eleven néven gyűjtőnevük is van, legtöbbjük a Bolondos dallamok epizódjai közül került ki, a többi a testvérszériának számító Merrie Melodiesban volt látható. Annak, hogy ezt a tizenegy rajzfilmet így együtt emlegetik, leginkább az az oka, hogy kivétel nélkül azért vonták ki őket a forgalomból, mert a cselekmények mozgatója egy-egy rasszista sztereotípia, vagy egy olyan szereplő, akinek a komikumát valamilyen rasszista vonás adja.
A stúdiónál 1968-ban döntöttek úgy, hogy nem sugározzák többé ezeket az epizódokat, azonban a 2000-es években a Warner újra felvállalta és közzétette azokat. Ha nem tették volna, az is elképzelhető, hogy mindenki rég elfeledkezett volna a Censored Eleven tagjairól, amelyek egyébként jellemzően rövid darabok, és a franchise ikonikus szereplői közül egy kivétellel senki nem bukkan fel bennük. Azonban a tiltás ideje alatt is elérhetőek voltak a részek egy-egy másolt DVD formájában, az internet térnyerésével pedig a legszélesebb körhöz is eljuthattak az epizódok – elképzelhető, hogy végül ez a folyamat vette rá a Warnert is, hogy szembe nézzen a múltjával.
1. Hittin’ the Trail for Hallelujah Land
A gyűjtemény legrégebbi darabját 1931-ben sugározták először, a filmbeli baleket pedig Uncle Tomnak hívják, ami ma már nem tűnik szerencsés választásnak, tekintve, hogy a déli rabszolgatartó államokban bevett szokásnak számított, hogy az idős fekete rabszolgákat a Mr. és Mrs. megszólítás helyett az Uncle-lel és az Aunttal illették. Ráadásul a karakter ábrázolása is olyan, ami a mai időkben minimum kimeríti a blackface fogalmát.
2. Sunday Go to Meetin’ Time
Öt évvel az első helyen szereplő kisfilm után jött ki, és szintén azért került később a kritikák kereszttüzébe, mert módszeresen figurázza ki a fekete közösséget. Ez már csak azért is szembeötlő, mert az epizódban kizárólag fekete karakterek vannak, akiknek ábrázolása ismét csak a blackface-t idézi. A történet szerint vasárnap reggel a főszereplő nem akar templomba menni, helyette inkább a szerencsejátékot választja, csirkéket hajkurászik, menekül, az epizód végére pedig még a pokolba is eljut.
3. Clean Pastures
A Sunday Go to Meetin’ Time-hoz hasonló témát érint a Clean Pastures is, ám ez a rész sokkal nagyobb sikert aratott a nézők körében, és a kritikusok is jobban fogadták. És ha egymás mellé tesszük a két részt, ez érthető is, mert a Clean Pastures egy jóval vidámabb hangulatú, már-már pörgős darab, ami azonban szintén bővelkedik bántó sztereotípiákban, amelyek közül egyértelműen kiemelkedik a négy jazz-zenész figurája.
4-5. Jungle Jitters és The Isle of Pingo Pongo
Ezt a két epizódot általában együtt emlegetik, tekintve, hogy mindkét rész cselekményének középpontjában barbár bennszülöttek állnak, akikkel meggyűlik a baja a civilizáció gyermekének. A Jungle Jitters egy kereskedő kalandjait mutatja be, akit a barbárok elrabolnak, és már épp kivégeznék (ami itt rituális élve megfőzést jelent), mikor vezetőjük, egy fehér nő beleszeret, így megmenti az életét.
A The Isle of Pingo Pongo cselekménye ehhez képest kevésbé feszült, itt sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a paródiára. A cenzúra ennek ellenére vele is elbánt, ami annak tükrében nem csoda, ha megnézzük a bennszülöttek ábrázolását.
6. Uncle Tom’s Bungalow
Valószínűleg a lista legkevésbé meglepő tagja, hiszen elég egyértelmű, hogy a történetet Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója című regénye ihlette. Ám míg az eredeti mű egy fontos irodalmi alkotás, amely hadat üzent a rabszolgaságnak, a Warner 8 perces epizódja megmarad a vidám gyermekmese szintjén, pedig a történet felépítése és a szereplők itt is adottak ahhoz, hogy megidézzék az eredeti történet üzenetét, a végeredmény azonban elmarad a remélttől.
7. Angel Puss
A lista talán legnyersebb darabja, amelyben egy Sambo nevű, kissé ügyefogyott fekete fiú vízbe akar fojtani egy macskát (hogy miért, az nem derül ki), ám az túljár az eszén, innentől kezdve pedig megkezdődik a főszereplő módszeres terrorizálása, ami a játékidő végéig kitart.
8. Tin Pan Alley Cats
Egy újabb epizód tele blackface-szel. Történetében pedig hasonlít a Sunday Go to Meetin’ Time-ra, mivel a főszereplő (ebben az esetben egy macska) a templom helyett inkább a szórakozást választja, ami miatt hamar eléri a kárhozat. Mikor a pokolban feltűnik neki mindez, megbánja a tetteit és megtér. A pokol itt kevésbé rémisztően jelenik meg, sokkal inkább hasonlít őrültek házára, ami hozzájárul ahhoz, hogy ez a rész is jóval pörgősebb legyen, mint a másik templomos epizód.
9. Coal Black and de Sebben Dwarves
Ellentmondásos darab, hiszen elég csak a címet elolvasni, máris érzékeljük, hogy rasszista viccekből itt sem lesz hiány, viszont a kritikusok szerint a lista legprofibban sikerült produkciója a rivális Disney klasszikusának, a Hófehérke és a hét törpének a paródiája. És ha mindez nem lenne elég, az epizód 1943-ban jelent meg, és rövid játékideje alatt is rengeteg utalást tesz az épp dúló II. világháborúra.
10. Goldilocks and the Jivin’ Bears
Némileg hasonlít az előző epizódhoz, itt is helyet kapnak a tündérmesék elemei, nagy szerepe van a zenének, és tele van blackface-szel. Ám míg a Hófehérke-paródia esetében egy jól kigondolt történettel van dolgunk, itt sokkal kevesebb az összefüggés az egymást követő jelenetek között, annál több viszont a fájó egyszerűsítés.
11. All This and Rabbit Stew
A legvégén még Tapsi Hapsi is előkerül! Azonban hiába szerepelt a részben a franchise legismertebb alakja is, a stúdió inkább ezt az epizódot is visszavonta. A történet a vad és a vadász klasszikus párharcát mutatja be, ám a vadász szerepében tetszelgő fekete karakter főként saját ostobasága miatt a méltósága utolsó foszlányát is elveszíti az epizód végére.
Ma már inkább nem tagadják meg a múltat
A Warner Bros.-nál sokáig homokba dugták a fejüket, és ahogy a Disney Rémusz bácsi esetében, ők is próbáltak úgy tenni, mintha ezek az epizódok soha nem léteztek volna. Még akkor is tabuként kezelték ezeket az epizódokat, amikor 2001-ben a Cartoon Network-ön nagyszabású Bolondos dallamok-maraton futott, ami a franchise életművének minden darabját érintette, leszámítva a Censored Elevent. Pár évvel később viszont komoly változás állt be a stúdió hozzáállásában.
2003-ban kezdték el kiadni azokat a DVD-ket, amelyeken a franchise nagy klasszikusait vonultatták fel, egyidőben azzal, amikor a lista szereplői is elkezdtek visszaszivárogni a tévébe, de csak gondosan kicenzúrázva, a DVD-ken viszont ezek is eredeti változatukban jelentek meg. A Warner itt megelőzte a korát, ugyanis a lemezekre Whoopi Goldberg közreműködésével mindegyik epizód elé felvettek egy előszót, amelyekben a színésznő elmondta, a rajzfilmekben látható jelenetek a maguk idejében nem számítottak rendkívülinek, manapság azonban mindezek már nem férnek bele. Ennek ellenére feladatuknak érzik, hogy cenzúrázatlanul is megmutassák azokat a mai korok gyerekeinek,
