Pakkban kaptam Mankát, beleszerettem egy kutyás lányba, aki akkor már három éve élt együtt vele. Belecsöppentem egy jól felállított rendszerbe, kettejüknek megvoltak a közös szokásaik, mondhatni könnyű dolgom volt Mankával. Mindig is macskás ember voltam, bár a családunkban több befogadott kutyánk is volt, mégis, valahogy lelkileg a macskák közelebb állnak hozzám. De Mankával ebből a szempontból nem volt probléma, szerintem inkább macska lelke van, mint kutya. Így értem azt, hogy könnyű dolgom volt vele.
Eleinte furcsának találtam azokat a szokásaikat, hogy lábat mosnak sétálás után, vagy hogy addig nem kaphat enni az asztalról a kutya, amíg mi meg nem vacsoráztunk, és fel nem álltunk az asztaltól. Ezek a fajta idomított, tanított szokások számomra idegenek voltak. A családommal kertes házban laktunk, ilyenek nálunk nem léteztek, mivel a kutyák a kertben éltek. Kidobott, kivert kutyákat tartottunk, akik maguktól találtak ránk és a házunkra, befogadtuk őket. Pórázt sem lehetett rájuk tenni, Fülest például valaki anno kikötötte az erdőbe egy kötéllel és ő elrágta a kötelét, úgy szökött el, és talált meg minket.
Sokáig féltem a kutyáktól, de ez mostanra megváltozott. Manka állandó jelenléte egy légtérben velünk számomra azt jelenti, hogy egyfajta harmadik családtag, aki ott van, és figyeli a történéseket a házban. Ha például a barátnőmmel kiülünk a teraszra ketten és a kutya nincs ott, kis idő után feltűnik, ha nincs velünk és elkezd érdekelni, vajon hol van, merre alszik, mit csinál. Elég hamar kialakult nekünk is közös szokásunk a kutyával, találkozásunk után pár hónappal már úgy dolgoztam az íróasztalomnál ülve, hogy a lábamhoz feküdt és órákon át aludt a legnagyobb nyugalomban, horkolva. Ez ma sincs másképpen, évek múltán sem.
A barátnőm egyik ismerőse, Kitti találta az út szélén, és Manka egyből a barátnőmhöz került, nem menhelyre. Rossz egészségi állapotban volt, többféle féreg is megtalálta, illetve tele volt bolhákkal, oltásai sem voltak, az emésztésével is gond volt, ezeket a barátnőm végigcsinálta vele. Manka minden szükséges orvosi segítséget megkapott. Ivartalaníttatta is, sőt, elég sokszor kellett rohanni a kutyával az állatorvoshoz, egyszer például megevett egy egész izzót kölyökkorában, így a röntgenezés után azonnal kezelték az orvosok. Szorongó kutya volt, a szeparációs stressz miatt kutyatréner segítette a barátnőmet abban, hogyan éljenek együtt Mankával. Ezeket személyesen nem követtem végig, én már a végeredménnyel találkoztam, és ezért is mondhatom azt, hogy nekem már könnyű dolgom volt.
A felelős kutyatartás számomra azt is jelenti, hogy szeretem a kutyámat, mert természetesen már az én kutyám is, családtag, aki ha beteg, ugyanúgy orvoshoz kell vinni. Éppen ezért egy kutya befogadása sosem lehet hirtelen hozott döntés, azt a szempontot érdemes figyelni, hogy valaki képes-e megadni neki a kellő időt, a számára szükséges környezetet, amiben a mindennapi mozgás is benne van. A kutyának vannak igényei, a befogadott kutyákkal muszáj foglalkozni: sétáltatni, futnia kell, a játék sem maradhat ki. Ez nemcsak arról szól, hogy reggel képesek vagyunk-e levinni a kutyát sétálni. Ez hosszú távú dolog, nem gondolhatod meg magad, hogy kösz, mégse kérem és kivágom az utcára, ilyet nem lehet megtenni egy élőlénnyel.
Mankát minden nap visszük minimum félórás sétára, hetente egyszer-kétszer hosszabb távra is megyünk, a hétvégék délelőttjei nálunk sétálással telnek. Van, hogy két-három-négy órán át is a szabadban vagyunk. A futtatókat ma már kerüljük, leginkább amiatt, hogy rengeteg kutyás van Budapesten és a kutyafuttatókban néha húsz-harminc kutya is bent van egyszerre. Manka személyiségéből teljes mértékben hiányzik mindenféle agresszió, rosszindulat, de más kutyákkal való kapcsolatában ez nem előny, azonnal a földön köt ki, megadja magát és dominálják. Az embereket viszont imádja, boldogságában visítozik, vinnyog, simogattatja magát és néha örömében be is pisil. Ő ilyen, így szeretjük.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
