Élet-Stílus

Szívféregséggel is egy sármos öregúr, aki méretét is meghazudtolja

A négyéves Daddy hihetetlen nyugalmával vette meg kilóra gazdáját, aki addig egy törökbálinti menhelyre járt időként sétáltatni. A Dogs of Budapestben Daddy története.

Amikor a kapu nyitásakor a kennel ajtaja kinyílt, és kisurrant a többi kutyus közt, nyilvánvalóvá vált az azonnali szerelem. A séták alkalmával úgy viselkedett, mint egy papi, ezért kapta a Daddy nevet, ami később azért is bizonyult még találóbbnak, mert César Millán Favela, kutyapszichológiával foglalkozó szakember első terápiás kutyáját is épp így hívták. Daddy pedig egy udvarias idős úr nyugalmával kezeli a környezetében élőket, legyen szó gyerekekről, vagy felnőttekről.

Dogs of Budapest

Sorozatunkban 23 igaz történeten keresztül mutatjuk meg, mit is jelent felelős gazdának és fővárosi kutyának lenni. A többi kutyás portré a Dogs of Budapest oldalon érhető el.

A véreb, vizsla, Basset hound keverék kutyus gazdája jellemzése szerint olyan, mint egy gyerekes öregúr, aki nagyrészt nyugodt, kivéve ha a kajájáról van szó – na és persze néhány kósza, széllel érkező szag kiváltja belőle az izgatott kopót. A játék során sem birtokló típus, bár a gazdik még kísérleteznek, mi is lehet az igazi szíve választottja. Daddy-t a labdázás sokáig nem érdekelte, idővel mégis lázba hozta, de szívférgessége miatt nem szabad túlságosan hajtani, és más kutyákkal is csak rövid ideig játszadozhat. Az embereket és gyerekeket is imádja, türelmes és óvatos viselkedés jellemzi.

Egy kopó öregen is kopó marad. Fotó: Farkas Norbert/24.hu

Ám a nyugodt temperamentumú kutyus életében is vannak bőven meglepő pillanatok. Leginkább azzal tudja meglepni gazdáit, amikor méretét meghazudtolóan magasakat ugrik, például probléma nélkül fenn terem a magas ágyon, vagy átugrik a kanapé karfáján. Daddy hamarosan kutyasuliba készül, ahol még több dolgot megtanulhat.

Daddy mindenben megváltoztatta Zoé életét, aki szerint így van értelme létezésének, mióta róla gondoskodik. Zoé az örökbefogadás előtt azt tanácsolja, hogy lehetőség szerint sétáljunk minél több alkalommal az ebbel, simogassuk át tetőtől talpig, adjunk majd vegyünk el tőle jutalomfalatot, hogy teszteljük, miként viselkedne velünk otthoni körülmények között. Érdemes a menhellyel szívféreg tesztet végeztetni, hogy ne érjen minket meglepetés, hogy több héten át orvoshoz kell járni.

Zoé kiemeli, hogy a póráz használatát elengedhetetlennek találja, mivel nem lehet tudni, mikor jön szembe egy agresszívabb, támadóbb kutya, a táplálkozást pedig ne a házikoszttal intézzük el. A kiskedvencet pedig ne csak az alapján válasszuk ki, hogy milyen a külleme: nézzünk utána a fajta viselkedésének, szükségleteinek.

Legyél felelős gazdi!

Csak egy csípés? Lyme-kór, babéziózis, leishmania, szív- és bőrférgesség. Néhány példa a betegségekből és élősködőkből, amik a csípésekkel kedvencünkbe juthatnak. Ezért fontos, hogy egész évben gondoskodjunk a csípések nélküli, megelőző védelmükről!

A megjelenést támogatta az Advantix és a Foresto.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik