A népszerű műsorvezető-színész James Corden tavaly arra panaszkodott, hogy duci színészek sosem kapnak szexjelenetet. Erre reagált, vagyis ez késztette megszólalásra a 22 éves Emma Tamsin Hillt, aki elég nyíltan beszélt a szexuális életéről, a duciszexről egy vékony sráccal.
Tavaly levelet kapott Tibold Roland, aki rajta volt azon a buszon 2018-ban, amelyik Szegedről Győrbe tartva Székesfehérvárnál árokba borult. A menetrendszerinti járaton 25-en sérültek meg. Az ügy folyt, folydogált, olyannyira, hogy Tiboldnak és másik 30 utasnak küldtek egy levelet, amiben 15 ezer forintra büntetik őket.
Tavaly a 18. hét még május 5-én is tartott, amikor egy egészen különleges dolgot tapasztalhattunk. Vagy legalábbis a Nyugat-Magyarországon lakók. Esett a hó. És ez még semmi volt, ahhoz képest, ami Németországban ment.
A havazással egy napon, vagyis 5-én volt anyák napja. Ezt a napot választotta ki arra Sarka Kata, hogy elárulja, megszületett harmadik gyermeke. Amit, mármint hogy állapotos, addig csak sejteni lehetett, mert ha nem is titkolta, de „nem beszélt róla”, ismerte el egy kommentelőnek, ahogy azt is, hogy miért tett így.
Emlékeznek még a tavalyi év talán legnagyobb Photoshop-bakijára? Esetleg úgy beugrik, hogy ha hozzátesszük, hogy Stahl Judit? És ha még azt is, hogy Sugarbird? Ha beugrott, ha nem, csak ajánlani tudjuk a kattintást.
Sajnos idén január 2-án elhunyt, de így is 111 évet élt meg Daisy Bastin. Hogy mi a hosszú élet titka? Szerinte egy zöldség, ami (szinte) minden háztartásban megtalálható, na meg a barátok. Csak nagyon lazán, de – ha már a halál közeledtéről van szó – tavaly ilyenkor számoltunk be arról a kutatásról is, amely szerint furcsa előjele lehet a közelgő halálnak.
A hét videói
- „Ha ideköltözik 90 ukrán, akkor ennek a területnek vége” – Lakossági fórumot tartottak Székesfehérváron
- Cigánysorról indult, ma már három étterme van – Ásós Géza az Üvegtigris mintájára egy büfékocsival kezdte, majd egy pubja lett, aztán megnyitotta az ország első cigányéttermét.
Kiemelt kép: Instagram/emmatamsinhill