Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Eltörölte a kormány a lakástakarékok állami támogatását

Ezen a héten is megnéztük, milyen hírek mentek a legjobban egy évvel ezelőtt.

Egy éve ilyenkor hétfőn kiderült, hogy a kormány el akarja törölni a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását. Majd másnap a parlament különleges eljárásban 125 igen és 49 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta azt, Áder János pedig szélvész gyorsasággal, még aznap, alig néhány órával később alá is írta a törvényt. Ami egy valakinek volt nagyon jó: a Rogán-féle lakáslottóban nyomuló cégnek.

Áder János már alá is írta a lakástakarékok állami támogatásának eltörlését
Szélvész gyorsasággal szignózott a köztársasági elnök.

Egy éve történt az is, hogy megtámadták és szexre kényszerítették az ultramaraton bajnok futónőt, Makai Viktóriát. A kétgyermekes édesanya a saját közösségi oldalán számolt be a borzalmakról. (A támadót egyébként két hete négy és fél évre ítélték.)

Lázár János egy éve egy furcsa javaslattal került a figyelem középpontjába. Azt akarta kezdeményezni, hogy azok, akik 2020. január 1. utána születnek Magyarországon, ne vásárolhassanak dohányterméket, közölve, hogy ehhez az Alaptörvényt is módosítják, ha kell.

Lázár javaslata: ne dohányozhasson az, aki 2020. január 1. után születik
Az abszolút tilalom célja, hogy Magyarország a világon elsőként füstmentes ország legyen.

A fél ország szörnyülködött és főleg nevetett egy kínai nő parkolóházi bénázásán, aki pillanatok alatt zúzott le pár luxusautót.

Alig két perc alatt tört össze egy Audit, egy BMW-t és egy Maseratit egy nő
És amit ez után csinált, az egyszerűen felháborító.

És nagy sikert aratott az, amikor fiatal, izmos, egy szál kötényt viselő, egyébként teljesen meztelen férfiak szolgáltak fel háromfogásos vacsorát az angliai Colchesterben, a Milton Care Lodge idősek otthonában.

Egy szál kötényben szolgáltak fel kigyúrt pasik az idősek otthonában
Az idős hölgyek máris a következő alkalmat tervezgetik.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik