Az aranyér rendkívül fájdalmas betegség. Ha rendesen előveszi az embert, akkor se ülni, se állni, se feküdni nem igazán kényelmes, és egy tüsszentés vagy köhintés is csillagokat varázsol a szemünk elé, a székelés, majd az azt követő higiénés mozdulatsor pedig a kínok kínját jelentheti. Az aranyérbetegség igen gyakori, felmérések szerint 50 éves korára a népesség fele már legalább egyszer szembesül ezzel a problémával.
Szerencsére az aranyér enyhébb formájában egész jól kezelhető vény nélkül kapható készítményekkel. Ha viszont nem múlik, mindenképp orvoshoz kell fordulni, ez pedig valljuk be, igencsak kellemetlen: senki nem beszél szívesen ülepe legintimebb pontját érintő problémáról, nem hogy még „mutogassa” is a doktornak. Emellett ijesztő is, amikor valaki vért pillant meg a székletében vagy az alsóneműjén.
Miért arany?
Aranyérnek a végbél alsó szakaszán elhelyezkedő, nyálkahártyával védett érpárnát nevezzük, amelynek szerepe a végbél működésének szabályozása, tökéletes zárása, a szivárgás megakadályozása. Probléma akkor jelentkezik, ha ez az érpárna begyullad, kitágul, és akár ki is türemkedik a végbélből.
Az aranyérbetegséget erős fájdalom, viszketés, vérzés jellemzi, ami tényleg rettenetes. Adja viszont magát a kérdés, hogy ha valami ennyire kínos és gyötrő panaszokat okoz, vajon miért nevezték el a fényt, csillogást, gazdagságot, pompát, kényelmet és boldogságot szimbolizáló nemesfémről? A választ nem tudjuk biztosan, ám létezik két, logikusnak tűnő magyarázat.
Rejtegeti, mint fösvény az aranyát
Az egyik szerint, akárcsak manapság, a végbélnyílás az elmúlt századokban is a legintimebb testrészek közé tartozott, amiről senki nem beszélt szívesen. Ha ehhez hozzávesszük a középkor erkölcsi szigorát, mondhatnánk azt is, tabu téma lehetett. Abban a korban, amikor a testiség bűnnek számított, és szinte még a házastársak sem láthatták egymást ruha nélkül, ezen nincs is mit csodálkoznunk.
Ráadásul ez a nyavalya épp ott jelentkezik, ahol a bűzös, ezáltal eleink hite szerint ragályokat a levegőbe árasztó fekália távozik az emberi testből, így emiatt magánügy, sőt titok lehetett, ha odalent valami nem volt rendben. A beteg kipróbálhatta az ősi gyógymódokat, titkon felkereshette a bajával a javasasszonyt, majd csendben szenvedett.
Talán úgy lehet mindezt az arannyal összefüggésbe hozni, hogy az aranyeres ember ezek szerint annyira rejtegette problémáját, amint a fösvény azt, hogy hol őrzi összekuporgatott aranyát.
Megspórolja a borbélyt
A másik magyarázat még ennél is erőltetettebbnek tűnik, de ki tudja, hátha mégis ebben rejlik az igazság! A gyógyítás mestersége ősi, de az egészségügyi szolgáltatás modern korunk vívmánya. Az elmúlt évszázadok egyszerű emberei csak akkor láttak doktort, ha véletlenül elmentek mellette az utcán. Komoly szakma volt, a XIII-XIV. századi Európában már egyetemeken képezték az orvosokat, ám szolgálataikat csak a társadalom legfelsőbb rétegét alkotó családok tudták megfizetni.
A szegényebbek legfeljebb házi praktikákkal, füvesemberek, javasasszonyok készítményeivel kúrálhatták magukat, illetve ott voltak még a borbélyok, felcserek. Az ő munkájukat kevésre becsülték, főleg harctéri sérüléseket láttak el, szaktudásukból pedig megszületett a mai sebészet.
No de a középkorban őket könnyebb volt megfizetni, módszerük pedig követte az orvostudomány gyakorlatát: a leggyakrabban eret vágtak a páciensen. Általános, számos kórképre alkalmazott gyógymód volt, persze nem csak úgy, random módon. Megvolt, hogy mely betegségekre pontosan hol kell vért fakasztani, illetve szükség esetén ehhez még a csillagok állását is segítségül hívhatták.
Ám ami számunkra mindebből fontos, az anyagiak: egy időnként vérző aranyér felért egy érvágással, így az illetőnek nem kellett arannyal fizetnie a felcsernek.
Kiemelt kép: VOISIN/PHANIE/AFP
