Egyik napról a másikra lehullott a szempillám a szemöldökömmel együtt, és olyan volt a fejem, mint egy ufóé. Van egy testvérem, akinek van egy nagyon jó mondása: elesni, felállni, koronát megigazítani és menni tovább. Mindig azt mondta, hogy bármilyen rosszul is vagy, az a lényeg, hogy a sminked tökéletes legyen. Fogtam a ceruzát, és megrajzoltam magamnak az arcomat. Megrajzoltam a szempillámat, a szemöldökömet. Úgy gondoltam, ez az egész betegség háború, amiben ezek sérülések, és nyernem kell. Parókát nem hordtam, kendőket viseltem kiegészítőként. Régen volt olyan vágyam, hogy szívesen megnézném magam kopaszon, de nem gondoltam volna, hogy így fog teljesülni. Óvatosnak kell lenni a kívánságokkal, mert ki tudja, hogyan teljesül
– mondta Beáta, aki szerencsésnek tartja magát abból a szempontból, hogy a melle elvesztésével egy időben azonnal beültették az expandert a testébe, hogy mihamarabb visszanyerje a mellét. Az ő betegsége a terhességgel, a hormonszint változásával indulhatott el, szoptatós kismamaként derült ki, hogy emlőrákja van. A betegsége előtt szeretője volt egy férfinek, a szakítás megviselte, különösen azért, mert korábban bántalmazó házasságban élt, sok éven át nehezen bízott meg a férfiakban.
A testkép az egyén fizikai megjelenésének szubjektív képe, ami leginkább önmegfigyelésen és mások reakcióján keresztül alakul ki mindannyiunkban. A testképnek szerves része a nőiesség érzése, ami egy komplex folyamaton megy át az emlőrák betegségnél, hiszen a szempillákon és a hajon kívül a másodlagos női nemi jelleg, a mell is eltűnhet, bár implantátum kerül a helyére. A plasztikai műtét ugyan sokat segít a test elfogadásában, viszont évek is eltelhetnek, mire a rekonstrukciós műtétre sor kerül. A nőiesség érzése ez idő alatt elveszhet, ezzel együtt pedig az öltözködés is megváltozik: más a betegség előtt, közben és után. Interjúalanyaim többsége a betegségük ideje alatt jóval nőiesebben öltözködött, mint előtte, de vannak, akik a betegség után nem öltöznek olyan bátran.
A kemoterápia mellékhatása, hogy kihull a szempilla, a szemöldök, és csomókban a haj is. Az arc teljesen megváltozik emiatt, ezzel együtt pedig a betegségtudat is más lesz, hiszen bárki számára látható lesz a rákbetegség. Idő, mire újra kinő minden szőr, és az öltözködés egyfajta kompenzálása is lehet a betegségnek, vagy éppen el is rejtheti mindazt, amit az illető szükségesnek tart.
A betegség alatt minden reggel körülbelül 1000 darabos puzzle-ből próbáltam magam összerakni. Az nagyon kemény időszak. Ha vannak fokozatok, akkor a mell elvesztése, a haj elvesztése és aztán a szemöldök elvesztése a durva. Mindenki dicsért és tényleg nem ért negatív dolog, de amikor otthon vagy egyedül és nézed magad a tükörben oldalról, és nincs szemöldököd és szempillád, akkor tényleg betegnek nézel ki. Próbálkoztam mindennel, amikor kezdett kinőni a szempillám, azonnal rakattam rá 3D műszempillát. A parókában nagyon sok bókot kaptam, egyetlen parókám volt. Van egy pékség, ahová minden reggel járok croissant-ért. Bár tényleg szarul néztem ki, minden reggel összeraktam magam, és több reggelen keresztül mondta nekem az eladó, hogy milyen jól nézek ki, hogy le is fogytam kicsit, kérdezte, új pasim van-e. Közben a kínok kínját álltam ki és kemóra vártam, de ő ezt nem tudta. Amikor vége lett az egész kezelésnek, visszamentem hozzá, akkor már picit kinőtt a hajam. Döbbentem kérdezte tőlem, hogy hát levágattad a hajad? És akkor elmondtam neki, mi történt velem, és azt is elmondtam, hogy számomra rengeteget segítettek akkor a szavai, a bókjai. »Te minden reggel erőt adtál nekem ahhoz, hogy túléljem«
– mondta Bori, aki stólákkal, sálakkal takargatta magát a kezelések idején. A egyik mellét vették le, és mivel jó ideig nem volt egyforma a két melle, a különbséget eltakarta. „Azon a nyáron, amikor vége lett a kezeléseknek, akkor éltem meg a legnagyobb női magabiztosságomat, de ez idővel elveszett. Az első évben bármit fel mertem venni magamra, amit egyébként nem. Például magassarkúban voltam, pedig nem tudok benne járni. Sosem voltam nagyon nőies jelenség, de akkor annak éreztem magam. Nem tudom, hogyan lehetne ezt visszahozni, akkor azt éreztem, hogy tényleg nincs lehetetlen. Azóta is van valami, ami gátol.”
A testkép magába foglalja a saját testtel való elégedettséget és elégedetlenséget, és ehhez szorosan hozzátartozik a külső megjelenés, az öltözködés is. A testkép szorosan kapcsolódik az önértékeléshez, a vonzerőhöz, a szexuális élethez és a szociális kapcsolatokhoz. Azok, akiknek problémájuk van a saját testképükkel szorongással, alacsony önértékeléssel és a depresszió egyes tüneteivel élhetnek együtt. A mellrákbetegek elveszítik az addig hitt testképüket. A rekonstrukciós plasztikai műtéttel ugyan visszaszerzik a mellüket, viszont az új testet is el kell fogadniuk. Amíg ez a folyamat tart, addig is mennek emberek közé, dolgozni járnak, foglalkoznak a családtagjaikkal, tehát a mindennapjaik arról is szólnak, hogy hogyan sminkeljék magukat, hordjanak-e parókát, milyen ruhát vegyenek fel.
Az emlőrákot túlélők testképéről 2004 és 2007 között készült egy kutatás, 248 nőt kérdeztek éveken át arról, hogyan érezték magukat a mellrákbetegség közben és után, mennyire változott meg az öltözködésük. A vizsgálatban II-es és III-as stádiumú rákbetegséggel küzdők vettek részt, egy úgynevezett testképskálán keresztül kérdezték őket. Ez egyfajta önértékelési skála, tíz elemből áll, ebből öt az általános testkép kérdéseire vonatkozik, kitér az öntudatosság érzésére, az öltözködéssel kapcsolatos elégedetlenség érzésére, arra, hogy mennyire nehéz meztelenül állni a tükör előtt, hogy mennyire kerül másokat a megváltozott megjelenése miatt, és hogy mennyire elégedett a testével. Az eredmények szerint az emlőrák tartósan és negatív irányba megváltoztatja a testképet, ez mind az öltözködésre mind az általános önértékelésre vonatkozik. A kutatásban arra is kitértek, hogy a plasztikai műtét után mennyire javult a saját testkép megítélése, ez pozitívabb eredményeket hozott, viszont a betegség előtti állapothoz képest rosszabb testkép megmaradt.
Nekem nagy mellem volt régen. Nagyvállalatoknál dolgoztam, és általában mindenkit sokkal jobban érdekelt a dekoltázsom, mint a fejem, ami idegesített, mindig is zavart. Fiatalon talán emiatt is lettem garbós lány, hosszú nadrág, garbó, ebben jártam dolgozni, nem is voltak V-kivágású ruháim, gyűlöltem ezeket. Viszont a betegségem után, a rekonstrukciós műtét óta már van V-kivágású ruhám. Tény, hogy kisebbek is lettek a melleim, a rekonstrukcióval egy méretet csökkentek az eredetihez képest. Felöltözve nem látszik semmi. A stílusom nem változott, eszembe se jutott, hogy másmilyen legyek. Az öltözködésemben egyedül a V-kivágás változott, viszont a magatartásom más a betegségem óta, visszahúzódóbb lettem
– mondta az ötvenéves Krisztina, akinek kiújult a rákbetegsége, és aki egy életen át emlékezni fog arra az időszakra, amikor több mint két éven át a melle nélkül élt. Ő nem volt sose hízásra hajlamos, jó anyagcseréjűnek vallja magát, és csak apró dolgokban volt elégedetlen önmagával az emlőrák diagnosztizálása előtt, például az orrával, vagy a hajával.
Hozzá hasonlóan Ágota is inkább a nadrágokat részesítette előnyben a betegsége előtt. „Hosszú, barna, majdnem fenékig érő hajam volt. A szempillám és a szemöldököm még mindig nem a sajátom. A szemöldököm tetoválva van, a szempillámra is pakoltak műszempillát. A kozmetikushoz úgy mentem el, hogy megkértem, csinálj nekem arcot. Cuki volt, előfordult, hogy a kis pihékre ragasztott nekem szempillát, és volt olyan időszak is, amikor összesen 7 darab szempillát tudott feltenni. Ő végigkísérte az egész időszakot velem. Fontos volt számomra a kozmetikusom, hiszen betegnek látszottam, pedig már kijöttem a kemóból, vége lett a kezeléseknek, és még mindig ott voltak stigmák: a sárga bőr, a szempilla hiánya, a szemöldököm hiánya, hogy nincs hajam. Az ember nem is gondolná, mennyire meghatározó, hogy nincs szempillája. A betegség alatt nem szerettem magam. Nem én voltam. Néztem bele a tükörbe és teljesen más ember nézett vissza. Emlékszem, hogy percekig tudtam magam bámulni, mert nem akartam elhinni, hogy ez az a valaki az én vagyok. Utáltam az egészet” – emlékezett vissza Ágota, akinek a hormongyógyszerektől még mindig nem igazi a haja, ezért röviden hordja. Fiatalon fiús lány volt, és most sem tartja magát csajosnak, inkább sportos. „Volt egy lógós gatya időszakom, deszkás cuccok, boxer gatya, inkább ez volt rám jellemző tiniként. A nadrágot is én viseltem a házasságban, volt egy férjem, aki reggel elment, este hazajött, és mindent én intézem a villanykörtecserétől az autó szervizelésén át a gyerekekig. Nem tudtam nő lenni a házasságomban sem, egyáltalán nem tudtam megélni a nőiségemet.”
Az emlőrákkal szembenézni félelmetes, és a betegség különböző stádiumában rendszeresen felmerülhet a kérdés: mit vegyek fel, takarjam-e magam vagy sem, legyen-e parókám, hogyan sminkeljem magam, mi fogok felvenni a műtét után? A betegség sok mindent megváltoztat bárki életében, a nőknek manőverezniük kell a saját testképük elfogadásával és a megjelenésükkel. Napjainkban minden a külsőről szól, a megjelenésről, a saját stílusról, a kisugárzásról. Az emlőrákműtét és a kezelések után elengedik a páciensek kezét, nincs olyan szervezett utógondozás, ami kitérne a megváltozott testkép elfogadására, ennek pozitívabb megítélésére. Minden mellráktúlélő nő magára számíthat ebben a folyamatban, de az önkifejezésnek és a nemiségnek nem kell eltűnnie a betegséggel együtt.
A cikk létrejöttében segítettek: Dr. Tamás Róbert plasztikai sebész főorvos, Könyves Gusztáv szexuálterapeuta és a Mellrákinfo Egyesület.
