Brutális taxiszámlát sikerült összehoznia egy brit nőnek; nem kellett hozzá csak némi alkohol és egy kis feledékenység.
Helen Dryden Londonban bulizott barátnőivel, majd az ivászat végén hívott magának egy Ubert. Beszállt a kocsiba, és az alkohol hatására azonnal el is aludt. Azt azért előtte közölte a sofőrrel, hogy haza szeretne jutni – és itt volt a kis bökkenő. A nő a London központjától 40 kilométerre taláható Guildfordban lakott (oda is szeretett volna utazni), csakhogy az Uber-alkalmazásban még a korábbi címe volt beállítva,
Egy órás szunyókálás után Dryden felébredt, ekkor már Milton Keynes közelében jártak – közel 100 kilométerre Londontól, teljesen más irányban, mint amerre menni szeretett volna.
Helen Drydennek – elmondása szerint – így 400 fontjába (közel 150 ezer forint) került az egynapos bulizás.
Kiemelt kép: Helen Dryden (a fotón jobb oldalt) és barátnői. Fotó: Helen Dryden / SWNS